Szerelem házasság idején
A szokásos traccspartinak indult. Alig vártam, hogy a pincér kihozza a gőzölgő kapucsínót, és belekezdjünk a világ, és főleg önmagunk elemzésébe.
Régóta ismerjük egymást - emberemlékezet óta. Ha esetleg hónapokig nem találkozunk, akkor is ugyanott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk. Pedig a gimnázium után úgy tűnt, másfelé vezetnek útjaink. Míg én egyetemre jártam, addig ő hozzáment az első szerelméhez, és gyorsan megszülte a fiát. De aztán mégiscsak visszataláltunk egymáshoz. Barátnők vagyunk, a szó legnemesebb értelmében. Nem találkozunk naponta, és nem is fojtjuk meg egymást a barátságunkkal. Csak tudjuk, hogy a másik mindig elérhető, és felderülünk, ha az ő neve jelenik meg a telefon kijelzőjén.
Most pedig csak ülök, hallgatom őt, és életemben először nem tudom, mit mondjak neki. Órák óta ömlik belőle a szó. A keserűség, a kétségbeesés, a remény és a szerelem szavai. A kávém rég kihűlt, és már nem számolom a barátnőm arcán lefolyt könnycseppeket. Baj van odahaza! Mindig is volt, illetve az utóbbi időben mindig baj van. De egy jó minőségű smink befedi a sötét karikákat a szem alatt, a lélek sérüléseit pedig nagyon könnyű palástolni. Hű, de még milyen jól! Egy ideig legalábbis. Láttam és tudtam én, hogy Marika szenved. Hervad, mint a virág, ha nem kap elég vizet. Mint a nő, ha nem kap elég szeretetet. Beszéltünk róla, persze hogy beszéltünk, hisz mindent elmondunk egymásnak. De mindig megadóan beletörődtünk: hiszen működő házasságban él, meg hát a gyerekek, ugye…
De nemrég találkozott valakivel. A sors az útjába vezérelt egy férfit, aki „önhibáján kívül” segített Marikának rádöbbenni arra, hogy mégsem az a normális, amiben él. Hogy talán másképp is lehet. És, hogy újrakezdeni sohasem késő.
És most nézem őt, az arcában a saját arcomat látom. Nem ítélkezem, de nem is helyeslek. Mit is mondhatnék? Az én feladatom, per pillanat, a következő papír zsebkendő kibontása. Milyen jogon tölthetném be a döntőbíró szerepét? Pedig tudom, ezt várja tőlem. Igen vagy nem? Mit tennék a helyében? Mernék-e dönteni? És kell-e egyáltalán dönteni? Annyi minden szól a döntés mellett. És ellene.
Mondjam, hogy nem vagyunk már fiatalok? Sokszor Csókolom-ot köszönnek az utcán a gyerekek, hiszen a negyvenes lassan közelebb lesz, mint a harminc. Csak szerencsénk van: nemrég születtek meg a második gyerekeink, és ez eszméletlenül megfiatalítja az embert. Fizikailag is, agyilag is. De attól még nem leszünk tinédzserek. És nem lesz több év előttünk, amit boldogságban vagy boldogtalanságban kell leélnünk. S ki tudja, ha döntés elé kerül az ember, a jó utat választja-e? Hisz nem élheti meg egyszerre mindkét döntés következményeit.
Magyarázza, hogy valószínűleg azért léphetett be az a másik férfi az életébe, mert szükség volt rá. Mert nyitva volt az a bizonyos kiskapu, és a szívében betöltetlen volt az a bizonyos (de milyen fontos!) hely. Meg, végül is, nem kell döntenie: így is jó. Kap ő most annyi kedvességet és megértést, amennyi kárpótolja az elmúlt évek sérelmeiért. És senki se kéri tőle, hogy döntsön. Talán most kellene szólnom, megrázni őt vagy megsimogatni: térjen már észhez vagy gondolkodjon! Így nem megy sokáig. De nem teszem. Inkább kibontom a soron következő papír zsebkendőcsomagot. Pedig lassan már nincs is rá szükség. Elapadnak a könnyek, a felhők elvonultak, Marika szemében újra ott ragyog a nap.
Beszélgettünk, pedig egy szót se szóltam. De miután elbúcsúztunk, láttam, hogy könnyebb a lépte. Azzal, hogy elmondta, kiadta magából a terhet. Döntés nem született. Nem is baj!
Majd a következő traccspartin...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5
Különleges üveggyöngyök
Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!
2022.10.19.
Próbatétel túrának álcázva
Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.
2022.3.28.
Belső vallomás
Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.
2021.5.13.