Zsebkiforgató szokásaink…

Bernád Emese 2004.11.23. 9:30

…avagy Miért huzatos a pénztárcánk? Elég morbid dolog, hogy november 27-ét, a „Ne vásárolj semmit!” napot egy olyan ember kezdeményezte, aki hosszú ideig a reklámszakmában dolgozott.

És sokatmondó is. Hiszen ki tudhatna többet a reklámozók hátsó szándékairól, mint az ő szájuk íze szerint dolgozó reklámszakember. Aki egy idő után aztán megcsömörlött a tömegek szédítésétől, becsapásától, és ellenkampányba kezdett. Útnak indított egy kezdeményezést, hogy felhívja az emberek figyelmét a reklámok által állított csapdákra. Amelyekbe, kétségkívül, sokan beleesünk.

A nyolcvanas évek hosszú téli estéin sokat üldögéltem a tévé előtt, azt hiszem, többet, mint manapság. Szerencsés helyzetben voltunk: a nyugati országszélen zavarmentesen nézhettük a felebaráti (elvégre semleges állam volt) osztrák adót, ahol csillogóbbnál csillogóbb reklámokkal csábítgattak a vásárlásra. Tusfürdőkkel és fogkrémekkel, mosóporokkal, sajtokkal és más finomságokkal traktálták a jónépet, amelyeknek a kesztölci tapétát meg a pécsi kesztyűt népszerűsítő, unalomig vetített reklámok nyomukba sem érhettek.

Aztán beköszöntött nálunk is a reklámdömping, amelyet, töredelmesen bevallom, eleinte nagyon élveztem. Mindenható voltukra akkor döbbentem rá először, amikor kilencvenéves nagyapám fürdőszobai polcán egy doboz Arielre bukkantam. Amit természetesen én is kipróbáltam, nem beszélve a különféle samponokról, krémekről és egyéb kencékről. Ez a próbaidőszak eltartott egy (elég hosszú) ideig, költséget nem kímélve próbáltam ki minden megvásárolható dolgot, váltogattam a márkákat, míg végre megállapodtam egyiknél-másiknál. Miután ebből a káoszból sikerült kiválasztanom a számomra legmegfelelőbbet, alábbhagyott a vásárlási lázam. Egyre nehezebb csábulok el. Bár időnként azért sikerül. Még jó, hogy a pénztárcám űrtartalma véges, különben ki tudja, mi mindent halmoznék fel otthon.

Ám hiába állok én meglehetősen stabil lábakon, a család többi tagja keményen kiveszi részét a családi költségvetés elleni szabotázsakciókban. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, a férfiak könnyebben befolyásolhatóak. Mert hiába kapnak listát a megvásárolandó dolgokról, rendszeresen túllépik azt. Elcsábulnak a frissen sült pogácsák, péksütemények illatától, rabul ejti őket a grillsütőben forgó csirkék látványa. Ha pedig elkövetjük azt a balgaságot is, hogy a vásári portyára a gyereket is életünk párjára bízzuk, akkor felkészülhetünk az anyagi csődre. Garantáltan gazdagabbak leszünk egy csomag cukorkával, egy tábla csokival, jégkrémmel, chipsszel, Barbie-újsággal (rosszabb esetben egy újabb cuki kis ruhába bújtatott babával) meg sok-sok tapasztalattal. És szegényebbek pár százassal.

De míg a férj túlköltekezése könnyen megelőzhető – többet nem küldjük el vásárolni --, addig a gyerekek ellen nincs orvosság. A szombat és vasárnap délelőtti mesék, a rajzfilmcsatornák megteszik a magukét. Segítségükkel csemetéink mindig képben vannak: minden új játékról, videókazettáról vagy DVD-ről első kézből értesülnek. Megszerzett ismereteiket pedig azonnal megosztják velünk és már most, novemberben egyezkedni próbálnak a júliusban esedékes szülinapi ajándékról.