Zsebkiforgató szokásaink…


Bernád Emese  2004.11.23. 9:30

…avagy Miért huzatos a pénztárcánk? Elég morbid dolog, hogy november 27-ét, a „Ne vásárolj semmit!” napot egy olyan ember kezdeményezte, aki hosszú ideig a reklámszakmában dolgozott.

És sokatmondó is. Hiszen ki tudhatna többet a reklámozók hátsó szándékairól, mint az ő szájuk íze szerint dolgozó reklámszakember. Aki egy idő után aztán megcsömörlött a tömegek szédítésétől, becsapásától, és ellenkampányba kezdett. Útnak indított egy kezdeményezést, hogy felhívja az emberek figyelmét a reklámok által állított csapdákra. Amelyekbe, kétségkívül, sokan beleesünk.

A nyolcvanas évek hosszú téli estéin sokat üldögéltem a tévé előtt, azt hiszem, többet, mint manapság. Szerencsés helyzetben voltunk: a nyugati országszélen zavarmentesen nézhettük a felebaráti (elvégre semleges állam volt) osztrák adót, ahol csillogóbbnál csillogóbb reklámokkal csábítgattak a vásárlásra. Tusfürdőkkel és fogkrémekkel, mosóporokkal, sajtokkal és más finomságokkal traktálták a jónépet, amelyeknek a kesztölci tapétát meg a pécsi kesztyűt népszerűsítő, unalomig vetített reklámok nyomukba sem érhettek.

Aztán beköszöntött nálunk is a reklámdömping, amelyet, töredelmesen bevallom, eleinte nagyon élveztem. Mindenható voltukra akkor döbbentem rá először, amikor kilencvenéves nagyapám fürdőszobai polcán egy doboz Arielre bukkantam. Amit természetesen én is kipróbáltam, nem beszélve a különféle samponokról, krémekről és egyéb kencékről. Ez a próbaidőszak eltartott egy (elég hosszú) ideig, költséget nem kímélve próbáltam ki minden megvásárolható dolgot, váltogattam a márkákat, míg végre megállapodtam egyiknél-másiknál. Miután ebből a káoszból sikerült kiválasztanom a számomra legmegfelelőbbet, alábbhagyott a vásárlási lázam. Egyre nehezebb csábulok el. Bár időnként azért sikerül. Még jó, hogy a pénztárcám űrtartalma véges, különben ki tudja, mi mindent halmoznék fel otthon.

Ám hiába állok én meglehetősen stabil lábakon, a család többi tagja keményen kiveszi részét a családi költségvetés elleni szabotázsakciókban. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, a férfiak könnyebben befolyásolhatóak. Mert hiába kapnak listát a megvásárolandó dolgokról, rendszeresen túllépik azt. Elcsábulnak a frissen sült pogácsák, péksütemények illatától, rabul ejti őket a grillsütőben forgó csirkék látványa. Ha pedig elkövetjük azt a balgaságot is, hogy a vásári portyára a gyereket is életünk párjára bízzuk, akkor felkészülhetünk az anyagi csődre. Garantáltan gazdagabbak leszünk egy csomag cukorkával, egy tábla csokival, jégkrémmel, chipsszel, Barbie-újsággal (rosszabb esetben egy újabb cuki kis ruhába bújtatott babával) meg sok-sok tapasztalattal. És szegényebbek pár százassal.

De míg a férj túlköltekezése könnyen megelőzhető – többet nem küldjük el vásárolni --, addig a gyerekek ellen nincs orvosság. A szombat és vasárnap délelőtti mesék, a rajzfilmcsatornák megteszik a magukét. Segítségükkel csemetéink mindig képben vannak: minden új játékról, videókazettáról vagy DVD-ről első kézből értesülnek. Megszerzett ismereteiket pedig azonnal megosztják velünk és már most, novemberben egyezkedni próbálnak a júliusban esedékes szülinapi ajándékról.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.