Én sem akarok anya lenni!

Halász Kata  2013.4.10. 4:27

Most olyan a társadalmi összgondolkodás, hogy elítéli a szülni nem akaró nőket.

Megdöbbenve olvastam az írótársam Nem akarok anya lenni! című cikkére reagáló kommentek némelyikét. Bár nem szorul védelemre, de az igazságérzetem mégsem engedi, hogy ezt szó nélkül hagyjam.
Nem szép dolog az Egyesült Államokkal példálózni, de a jó kezdeményezéseket és szokásokat nem szégyen átvenni. Így egyetértek azzal az ottani általános hozzáállással, amit igyekeznek a legkisebbeknek is megtanítani, hogy azért, mert valaki valamiben különbözik tőlem (bőrszín, vallási vagy szexuális hovatartozás, öltözködés stb.), attól még nem rossz. Én is rendben vagyok, te is rendben vagy, ő is okés – magyarán: élni és élni hagyni.

Most olyan a társadalmi összgondolkodás, hogy elítéli a szülni nem akaró nőket, nem beszélve arról, ha egy nő bevallja, ő bizony nem kedveli a gyerekeket, nem kap gügyögőrohamot, ha meglát egy csecsemőt. Az meg egyenesen botrány, ha a nő megkönnyebbülést érez, amiért gyerekmentes otthon fogadja. Lehet szidni a gonosz, hímsoviniszta társadalmat, de túl sok nő csatlakozik a sárdobálók táborához. Ez pedig azért igazán elszomorító, mert ki más, ha nem egy nő érthetné meg a legjobban, hogy a szülés egy nő legintimebb, legbelsőbb magánügye, ami rá és maximum arra az emberre tartozik, akivel egy párt alkotnak. Ahelyett, hogy az egyet nem értés megragadná az intelligencia kezét, fantomnevek mögé bújtatott névtelen fröcsögtetések születnek, de minimum lesajnálást vagy szánalmat sugallnak az eltérő vélemények. Pedig lefogadom, hogy egy anyának is rosszul esik, ha sajnálkozó tekintetekkel találkozik a 7-es buszon, mert vigasztalhatatlanul bömböl a gyereke.

Ideális esetben minden döntést alapos megfontolás előz meg. Ha az ember elérkezettnek látja az időt a családalapításra, akkor számot vet azzal, hogy jelen helyzetében ezt mennyire tudja megengedni magának lelkileg és anyagilag egyaránt. Ideális esetben, mert valójában az van, hogy szinte bonyolultabb jogosítványt szerezni, mint gyereket szülni. Aki azt a döntést hozza, hogy nem szeretne gyereket, minden bizonnyal alaposan megrágta a témát. Főleg, mivel valószínűleg sem a család, sem az ismerősök, barátok nem hagyják annyiban, és próbálják az ellenkezőjéről meggyőzni.

Ki is akkor az önző?

Az a nő, aki úgy döntött, hogy nem szeretne gyereket, mert nem érzi magát elég érettnek, önfeláldozónak ehhez a nagyon nehéz feladathoz?
Az a nő, aki nem akar rosszat a még meg sem született gyereknek, mert tisztában van azzal, hogy nem tudna neki megadni mindent, amire szerinte egy friss léleknek szüksége van?
Vagy az az ember, aki erején felül vállal gyereket?
Ma, 2013-ban olyan helyzet alakult ki Magyarországon, hogy az egyik legnagyobb szegénységi kockázat a gyerekvállalás, a gyerekek 22%-a mélyszegénységbe születik!
Vajon mennyire önzetlen az a társadalom, amelynek döntéshozói egy magzat képével illusztrált óriásplakátokon hirdetik, hogy szülj meg, adj örökbe, csak hadd élhessek...
Vajon az az ember nem önző, aki abból a vágyból szül, hogy ne maradjon ápolás nélkül időskorában?
Aki így gondolkodik, annak központilag tiltanám meg a gyerekvállalást.

Engem és azokat a nőket, akik tudatosan választották a gyerek nélküli életet, nem kell tehát sajnálni. Ahogy az anyák sem szeretnék, hogy sajnáljam őket, amiért babafoltos a ruhájuk, amiért kialvatlanok, amiért évek óta nem tudtak nyugodtan végigolvasni egy könyvet. Azzal a tudattal választottam ezt az utat, hogy résnyire azért nyitva hagyom az ajtót. Lehet, hogy pár év múlva nem lesz más vágyam, csak a családalapítás. Mert szerintem a felelős felnőtt lét ott kezdődik, hogy az ember mérlegel, átgondolja fejben, hogy mennyire áll készen erre az óriási feladatra, és ha a bizonytalanság legapróbb jelét felfedezi önmagában, akkor inkább a sokak által sivárnak és szeretet nélkülinek bélyegzett ösvényt választja.

Van ehhez bárkinek bármilyen köze?
Naugye, hogy nincs.

Hozzászólások

@

Küldés