Fásultan kedvetlen január

Huszár Ágnes  2011.1.20. 16:41

Januárban már hosszabbodnak a nappalok, néha mégis nehéz újrakezdeni egy-egy napot.

A felpörgetett, csillogó karácsonyi ünnepek és az izgalmasan szórakoztató szilveszteri buli után, a szerencsések még szabadságukat tölti meleg otthonukban, vagy a felhők feletti magasságokban síelnek. A kevésbé szerencsések – most nem említem meg az ünnepek alatt dolgozókat – rögtön újév napja után munkába állnak.

Ebben az évben a szerencsésebbek közé tartoztam, hiszen hosszú újévi szabadsággal kezdtem 2011-et. Élveztem otthonom melegét, csak akkor dugtam ki az orrom a fázós januárba, amikor erre szükség volt. Elvégeztem egy csomó olyan elmaradt, nem mindennapos házimunkát, amit már az óévben hetekig toltam magam előtt. Szépítettem a lakást, finomakat főztem, varrtam, kézműveskedtem és olvasgattam.

Vízkereszt után átültettem a cserepes fenyőfát nagynéném kertjébe. A fa fülébe súgtam, hogy a nénikém majd vigyáz rá, és én egy év múlva eljövök érte, hogy újra feldíszítsem a lakásban. Igazán jól teltek a szabadságom napjai: január elején ünnepeltünk is, egy családtag születésnapjára gyűlt össze a szűkebb rokonság.

A sok teendő után szabadságom végén sokat pihentem, a legvégén pedig úgy éreztem, hogy teljesen belelustultam a pihenésbe. Aztán egyszer csak sok lett a bezártság, hiányzott a munkahely, a megszokott mókuskerék. Fásultan fáradt és kedvetlen lettem.

Ezt az érzést felszabadította bennem az a hétfő, amikor munkába mentem, és szinte elborított a sok feladat. Talán nem kell mondanom, hogy a lendületem és lelkesedésem az első hét végére alábbhagyott, pedig szeretem a munkámat. Újra elővett a fásultság. A szürke télben folyton a napfény után vágytam. Soha nem szerettem a beborult felhős januári reggeleket és a tömött szürke felhőket, amikből az enyhe idő miatt még fehér hó sem szállingózik. Januárban akkor örül a lelkem, ha napközben előbukkan a napocska a felhők közül, árnyékot vet a testem a járdán, és este látom a napnyugtát. Ritkán örülhetek, hisz a fénytelen januárban szinte összeolvadnak a napszakok a piszkos szürkeség miatt.

Nagymamámmal mindig biztatjuk egymást, hogy karácsony után már hosszabbodnak a nappalok. Erre szoktam gondolni, amikor reggel a ködös színtelenségben lépkedek dolgom felé. Biztatom magam folyton, hogy jön a tavasz, aztán belegondolok: még csak január van. Ez elkedvetlenít és újra fásultan, fáradtan, kávéval és teákkal tartva magamban a lelket ülök a munkahelyemen.

Ha szerencsém van, belefeledkezem a munkába és elröppen egy-két óra. Ha nincs szerencsém, a percek is csak vánszorognak. Összeszorítom a számat, és elvágyom a dolog mellől. Elvágyom a szürkeségből, a kedvetlen januárból, miközben a fájó nyakam hasogat, újabb élénkítő kávét főzök, és mérges vagyok magamra, hogy miért nem tudok örülni az apróságoknak. Elmormogom magamnak, hogy hosszabbodnak a nappalok, hosszabbodnak a nappalok, hosszabbodnak a nappalok. Aztán eszembe jut a reggel, hogy egy fikarcnyit sem tűnt világosabbnak az ég, amikor összetört testem arra kényszeríttettem, hogy kikászálódjon a puha ágyból. Mindenbe kapaszkodom, hogy a fásult januárban jobb kedvem legyen. Még az is felvidít egy pillanatra, hogy a villogó képernyőn az információtömegben azt olvasom, hogy a hét elején már túlestünk a brit pszichológusok által megjelölt legborúsabb napon. Aztán feltolul az agyamba az a gondolatmenet, hogy ugyan a legborúsabb volt – ezt már nem lehet fokozni, legalábbis nyelvtanilag –, de csak egy nap ebből a szürke januárból. Jön még utána legalább tíz-húsz-harminc-kitudjamennyi ilyen nap.

Eldöntöm, hogy ez így nem mehet tovább! A kedvetlen januári hangulat ellen bevetem tehát a felvidító és lélekmelengető technikáimat. Beosztom azokat, hogy minden januári napban legyen valami kedvesen, örömtelien kellemes. Munka közben felkeresem a kollégákat egy rövid csevelyre, élvezem a tea illatát, vicceket olvasok a világhálón, fényképeket nézegetek a számítógépen, és így pár perc erejéig ellazulok a munka sűrűjében.

Otthon belefeledkezem a teendőkbe, élvezem a mozdulatokat, hagyom magam elvarázsolni egy film által, mély eszmecseréket folytatok a kedvesemmel, elmajszolok valami finomságot, teszek egy sétát, nagyokat lélegezve, táncolok a zumba-órán, és néha gyertyát gyújtok, hogy legyen körülöttem napsárga fény.

Gyakran nem könnyű a lelkemet a felszínen tartani, nem könnyű egy-egy napot újrakezdeni, ezért sokat beszélgetek a kedvesemmel és a barátaimmal. Gyakran úgy érzem, hogy a januárt csak átvészelni lehet, hát próbálok sokat mozogni, aktívan élni. Hullámzó a kedélyem, ezért feledkezem bele a filmbe vagy a könyvbe. Körbevesz a szürkeség, ezért gyújtok gyertyát. Fáradt vagyok, ezért pihenek hosszabban hétvégén. Igyekszem a fásultan fáradt januári hangulatot magamtól távol tartani, mégis azt ordítja a lelkem percenként: Vágyom a napfény után!

Hozzászólások

@

Küldés