Halottak napja


Bíró Szabolcs  2019.10.31. 1:45

Egy igazán misztikus ünnep.

A Halottak napja (hivatalos latin nevén Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) az egyik legrégebbi – és talán bocsánatos bűn, ha azt mondom, egyik legmisztikusabb – ünnepe a különböző európai egyházaknak. Alapjában véve római katolikus szokás, de ünnepli az evangélikus egyház (szintén november 2-án), az anglikán (november 1-jén), illetve az ortodox és a görög-katolikus egyház is (utóbbiak többször egy évben).

Egyes vélemények szerint a Halottak napja a Minden vértanúk napjából alakult ki, melyet az egyistenhívők már a harmadik században is megünnepeltek, a Római Birodalom keresztény vértanúinak emlékére. Más források a Feralia (vagy Parentalia) ünnepét tartják számon elődként, mely szintén az ókori Rómában kialakult halotti ünnep volt. Ezt rendre február 21-én tartották, és ilyenkor még a szegényebb családok is gyümölcsökkel, különböző egyszerűbb ételekkel áldoztak az isteneknek, rokonaik lelki üdvének érdekében.


A katolikus egyház valószínűleg 998-tól emlékezik meg évente egyszer a halottakról, bár az ez irányú források is eltérnek egymástól. Abban mindenki egyetért, hogy az ötlet Szent Odiló cluny-i apát fejéből pattant ki, aki a Mindenszentek után közvetlenül egy nappal, azaz november 2-án a halottakról is meg szeretett volna emlékezni, és a holtak lelkéért szóló imára hívni minden hívő katolikust. Az évszámok ugyanakkor eltérnek egymástól: az irodalom néhol 1030-at emlegeti, mint azt az évet, amikor az apát előhozakodott az ötlettel.

Annyi bizonyos, hogy a Halottak napja a XI. században kezdett elterjedni a nyugati keresztény világban, mégpedig a cluny-i bencések hatására. A XIII. század végére, ill. a XIV. század elejére datálható a teljes jogú keresztény ünnepként való elfogadása.

Mi is azonban a Halottak napja? Mit ünneplünk ilyenkor? Egyáltalán ildomos-e az „ünneplés” szót használni, ha ezt halottakkal kötjük össze?

Nos, Szent Odiló apát úgy gondolta, hogy mivel a bocsánatos bűnökkel elhunyt halottak lelke a purgatóriumban (azaz a Pokol és Menny között lévő tisztítótűzben) ég, és onnan az élő hozzátartozók imáival kerülhet csak ki, szükség van legalább egyetlen olyan napra az évben, amikor a világ összes katolikus híve imádkozik az összes elhunyt hívő lelki üdvéért – ez az összpontosított erő ugyanis sokat javíthat a bűnösök helyzetén.

Külön érdekesség, hogy míg Halottak napján mécsesek és gyertyák égnek a holtak lelkéért (mivel a tűz tisztító hatással bír), az alapul szolgáló Feralia ünnepén tilos volt tüzet gyújtani. További izgalmas tény, hogy az ilyenkor leginkább használatos ima a Halottak olvasója, mely Jézus Krisztus öt sebére emlékezve öt tizedből áll. Az öt pedig, mint tudjuk, misztikus számjegy, hiszen felírható 2+3 formájában, mely összeolvasva 23-at ad ki. A 23-as szám (azaz a Viginti Tres) pedig több ókori – főleg pogány – vallásban bírt nem akármilyen hatalommal. Véletlen lenne csupán? Bármi is az igazság, ez már egy másik történet…

Halottak napja a néphitben:
November második napjához számos néphit kapcsolódik, lássunk ezek közül párat:
• Ilyenkor (akárcsak vasárnap) tilos a munka.
• A földmunka különösen tilos, hiszen a halottak a földben nyugszanak.
• Tilos mosni, mert a halottak a vízbe kerülhetnek, és megsárgul a ruha.
• Sok helyen megterítettek a halottnak is, mivel úgy tartották, hogy a lelke hazavándorol ezen a napon, és együtt étkezik az élő rokonokkal.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Halottak napjára

Póda Erzsébet

Ez a nap szól mindarról, ami élet, és mindarról, ami halál.

2023.10.30.    44


Gyász

Csonga Melinda

Egyik napról a másikra megváltoznak dolgok. Nincs átmenet, csak éles csapás: egyik pillanatból a másikba.

2015.11.1.    35


Nagyanyánk sírjánál

Nagy Csivre Katalin

Nagyanyánk sírjánál mindig megáll az idő. A csendes, hideg temetőben meg-megállva szembenézünk saját elmúlásunkkal.

2014.11.1.    30


Gyertyaláng

Nagy Csivre Katalin

A minap, amikor meggyújtottam egy teamécsest, a lángja a szokásosnál nagyobbat lobbant, mintha üzenni akart volna.

2012.11.1.   


Elmentél II.

Wolner Annamária

Amíg a mentőre vártunk, a szobádban ültél és magad mellé ültettél.

2011.11.2.    6


Becsukott szemmel

Kovács Andrea

Pici koromban iszonyatosan féltem attól, hogy egyszer meg fogok halni.

2011.11.1.  1   

A rovat további cikkei

Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2024.1.5.    8


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2023.12.19.  2    36


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2023.12.16.   


Luca napja

Huszár Ágnes

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.

2023.12.12.    32


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2023.12.12.   


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2023.12.5.    34