Becsukott szemmel

Kovács Andrea 2011.11.1. 5:36

Pici koromban iszonyatosan féltem attól, hogy egyszer meg fogok halni.

Sokszor sírtam éjjelente, mikor arra gondoltam, hogy egyszer beletesznek a fekete földbe, és kukacok rágnak majd szét.

Aztán egyszer mondták anyuék, hogy meghalt egy ismerősünk és el kell menni a temetésre. Meghalt?! Édes Istenem, gondoltam, mi lesz? Fel lettem öltöztetve gyászruhába. Csupa sötét öltözék... Mi ez?

A halottas házba bemenni nagy kínt jelentett számomra. Le kell szentelni ugye a halottat, az a hagyomány. Szenteltvízbe mártott ágacskával meghinteni a koporsóban fekvő, viaszbabára hasonlító valamit. Sírt mindenki, hangosan, látványosan vagy csendben, zsebkendőbe. Volt, akit ki is kellett vinni, mert majdnem összeesett.

Nem értettem, mi történik. Ott volt a kiszáradt, megsárgult test egy fadobozban, becsukott szemmel. Kiszállt már belőle a lélek. A temetés után torra mentek a rokonok, amiről fogalmam se volt, hogy mi az. Valahogy soha nem tudtam átérezni egyik temetést se, csak a Mamikáét. Azon tényleg kikészültem. Egész addig otthont jelentett a háza, és biztonságot a keze. És vége lett mindennek!

Hosszú idő után tavaly voltam megint temetésen. Felkérést kaptam, hogy olvassam fel a gyászszöveget, amelyben arról volt szólt, hogy aki ott van a kis urnában, nagyszerű családanya és remek írónő volt még pár napja. (A netBarátnő munkatársát búcsúztatták. A szerk.megj.) Most pedig egy marék por... Felolvastak egy részletet a naplójából. Rákban szenvedett és arról beszélt pár hónappal a halála előtt, hogy mennyire örül a tavasznak. Hogy mennyire megélénkül ilyenkor a kis falu, ahol él, mosolyognak az emberek. És tele van tervekkel a jövőt illetően... Iszonyatosan kemény volt számomra!

Rengetegen voltak a gyászolók, fehér rózsákat hoztak magukkal. Mikor vége lett a szertartásnak, együtt sétáltak ki az elkészített sírhelyhez. Sírtam, mint egy ötéves kisgyerek – egy idegen temetésén.

Ennyi lenne az egész? Egy gyors vágás és vége a filmünknek? Minden nap azért hajtunk, hogy majd jobb legyen egyszer, hogy a családunknak legyen mit ennie és legyen tető a fejünk felett. Tervezünk egy nyaralást, egyetemet, házépítést, mindent. Aztán jön egy pillanat, ami felborítja az egész forgatókönyvet. Emlékek maradnak utánunk és titkok, amiket a száj már soha nem mondhat el. Vágyak, amiket nem lehet többé kifejezni.

Hozzászólások

Attila, 02. 11. 2011 10:53:45 Re: Becsukott szemmel

Szerintem nekunk, elo embereknek nagyon nehez felfogni es feldolgozni a halal pillanatat. Egyszeruen valami megszunik, es hirtelen nagy urt erzunk. Belegondolni fajdalmas. Tudjuk, hogy az elet nem tart orokke, de viszont nem mindegy, hogy az ember mikor tavozik fiatalon-e vagy mar oregen. Sokan mondjak azt, hogy minden napot eld ugy, mintha az utolso napod lenne, de ezt igy fogalmazva lehetetlen. Hisz korulottunk meg elnek nagyon idos emberek – 80,90 100 evesek, de szep kort megernek, de minek koszonhetik mindezt? Igaz, az o eletuk sem volt fenyuzo – haboru, ehinseg, kitelepites, kemeny munka. Egyszeruen eltek, es boldogon. Es ma? Megvan mindenunk, de megsem vagyunk boldogok – egeszsegtelen eletmod, stressz es meg sorolhatnam. Sajat magunknak artunk es mar fiatal korban jonnek az egesszegugyi problemak. Egyatalan van idonk odafigyelni egymasra? Meg fiatal vagyok, de nem tetszik nekem ez a korszak amiben ellek. Feltem ugyanugy az egeszsegemet, es oktalanul is idegeskedek, mert nem tudom, hogy mit hoz a holnap. Orulok, hogy letezik a „Baratno.com“ oldal!, mert szerintem az aki olvassa, az tudja miert. Sok sikert!