Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
A nagy gondolkodók, akik aggódtak az emberiségért, rengeteg értékes művet hagytak maguk után, amiknek, ha csak a töredékét használnánk útmutatóként, lényegesen szebb, jobb és boldogabb életet élhetnénk. De nem tesszük. Nem figyelünk az intő szóra, a jóakaratot nem becsüljük, rossz példaképeket választunk. Mai életünk pedig olyannyira káoszos, hogy tényleg nem látunk tovább az orrunk hegyénél. Nem is tehetjük, a világ jelenlegi örvénylése ezt ellehetetleníti.
Pedig rácsodálkozhatnánk az évezredekkel ezelőtt íródott filozófiára, tanításokra – sőt, ha úgy tetszik, életvezetési tanácsokra –, már, ha vennénk a fáradságot, és utánanéznénk ezeknek az egyébként ma már könnyen elérhető írásoknak. Ehelyett értéktelen műsorokat nézünk a tévében, vagy minősíthetetlen adásokat hallgatunk a rádióban. Ezzel vesztegetjük a drága időnket. Amikor a múlt században a tömegtájékoztatási eszközök nagyobb teret nyertek, sokan örvendeztek. Joggal. Az akkori programok egy része tájékoztató és tanító jelleggel bírt, egy ideig értékes ismeretterjesztő tartalmak is megjelenhettek. Ugyanez már nem mondható el a mai médiáról.
A reggeli „ébresztő” rádióműsorok azonos recept szerint működnek: két idétlenkedő, semmiről locsogó férfi és egy „szőkét” játszó nő (az arányok felcserélhetők) fecseg az óvodás szinten kezelt hallgatóknak. Akik betelefonálhatnak – olyankor egy pillanatra maguk is sztárnak képzelhetik magukat –, üzenhetnek, bugyuta kérdésre válaszolhatnak, vagy jelszavakat kell felmondaniuk, amiért értéktelen jutalmat kapnak. A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját. Mindenki elmondhatta, vagy üzenetben megírhatta a véleményét. Az egyiket fel is olvasták, miszerint a hallgató inkább a saját immunrendszerében bízik, mint az oltásban. A busásan megfizetett „sztárműsorvezető” erre flegmán odavetette: akkor én életben maradok, te pedig meghalsz. Ez a mondat teljes mértékben tükrözi, mennyire tartja a rádióadó a hallgatóit. (Lehet még ennél lejjebb süllyedni? Sajnos lehet…) A válaszát beküldő persze nem reagálhatott az üzenetre. Talán, amikor meghallotta, azt gondolhatta, hogy nem, kedves műsorvezető, te sem maradsz életben, mert előbb-utóbb mind meghalunk, az életet még senki sem élte túl.
Hogy valóban így van-e, azon gondolkodjon el mindenki saját maga! Talán még tehetünk azért, hogy megmentsük magunkat, s igazi emberek maradjunk. Nem kell hozzá más, mint megszólítani a másikat, odafigyelni rá – ebben a valós világban. Amíg még lehet.
Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.