Hogyan éljük meg a világjárványt? 1.

  2020.3.29. 18:34

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak, hogyan élik meg ez a helyzetet. (Svájc, Ausztria, Szlovákia)

2020. március 12-től az életünk gyökeresen megváltozott. A Kárpát-medence országai (később további államok is) rendkívüli állapotot vezettek be. A kezdeti ijedség vagy hányavetiség után lassan magához tér az ember, és talán kezdi felfogni, mi is történik körülötte – az, amit legvadabb álmában sem gondolt volna. Ankétunkban azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, hogy ők mit tapasztalnak, hogy élik meg ez a helyzetet.


Jády Mónika, Svájc, Zürich kanton

– Bár Svájcban hamarabb jelent meg a koronavírus, mint Szlovákiában, itt később vezették be az egész országot érintő intézkedéseket. Az első megbetegedést február 25-én, az Olaszországgal határos Tessin (Ticino) kantonból jelentették. Március 15-én már több mint 2200 esetet tartottak számon, március 25-ére 10 000 fölé emelkedett a fertőzöttek száma. A tanítás március 16-ától szünetel, az egész országot érintő lockdown – az élelmiszerboltokon, gyógyszertárakon, benzinkutakon kívül minden bezárt – március 18-án lépett érvénybe. A hét végén közterületeket zártak le, öt főnél nagyobb csoportokat nem tolerálnak az utcán. A többiektől két méter távolságot kell tartani. A Szövetségi Tanács azt kéri: aki teheti, maradjon otthon. Kijárási tilalmat (még) nem vezettek be, bíznak a polgárok felelősségérzetében. Arcmaszkban alig látni valakit. Itt azt ajánlják, az tegye csak fel, aki beteg. Viszont az arcmaszkok már rég elfogytak a gyógyszertárakból. Március közepén itt is „kifosztották” a boltokat, a polcokról pillanatok alatt eltűnt a liszt, a cukor, az élesztő, a rizs, a vécépapír... Szlovákia hamarabb lezárta a határait, mint ahogy itt bejelentették az oktatás szüneteltetését. (A lányunk kisiskolás.) Ha haza akartunk volna menni, svájci állampolgárságú férjemet már be sem engedték volna az országba, lányomnak és nekem pedig két hét karanténnal kezdődött volna a hazaérkezés.


Simon Alex világutazó, Ausztria, Tirol

– Jelenleg Ischglben vagyok. A falut, s a hozzá tartozó völgyet úgy emlegetik, mint anno Wuhant, ugyanis az a hír járja, hogy Európában innen terjedt el a koronavírus. Az egész rémálom március 5-én kezdődött, ekkor tesztelték pozitívan egy izlandi sícsoport egyik tagját. A bárokban egészen március 11-ig dübörgött a zene, úgy, hogy addigra már a síközpont legalább fele fertőzött volt. Amikor jöttek a szigorítások, sok turista síléceit hátrahagyva menekült, sőt, a személyzet egy része is köddé vált. Rajtam pont ezekben a napokban kezdtek mutatkozni a tünetek. Enyhe köhögéssel kezdődött, majd belázasodtam, a köhögés egyre intenzívebb lett, én is beteget jelentettem. Azóta a „hegyek Ibizája” kísértetvárossá alakult. Senki nem tudja mi lesz a következő lépés, ugyanis hétvégén lejár a két hét karanténidőszak (A múlt héten lejárt. A szerk.megj), valószínűleg megnyílnak az utak, hogy az emberek hazaindulhassanak. Ez egy elég meggondolatlan lépés, mivel minket tesztelni már nem fognak a statisztika miatt, így nagy a valószínűsége, hogy akik visszatérnek a szülőföldjükre, viszik magukkal a vírust is, szóval jobb, ha Szlovákia és Magyarország felkészül. Én addig maradok, amíg lecsillapodik a helyzet, csak akkor indulok útnak, amikor már nem veszélyeztetek senkit.


Tilajcsik Iván kamionsofőr, Szlovákia, Bős

– Azt, hogy mi a helyzet, mindenki tudja, viszont csak kevesen látják, mi zajlik a háttérben. A múlt héten még minket is éljenző, tapsoló tömeg zömének megváltozott a rólunk alkotott véleménye. Egyre több információt kapunk a szeretteikhez hazatért kollégáktól arról, milyen intrikákkal szembesülnek a hátuk mögött zúgolódó ismerősöktől, helyiektől. „Hát hazajött? Nem beteg? Nem kéne karanténban lennie?” Nem kérünk az együttérzésből, a hálából, ilyen módon nem! Csak jussunk eszébe, ha asztalhoz ül, felöltözik, vagy beül az autójába! Ezek vajon hogyan jutottak el hozzá? Talán a szél hordta össze? Nem, hanem a magamfajta által, aki egy kabinba zárva, néha napokig egyedül rója az utakat, anélkül, hogy érintkezne másokkal, vagy csak minimálisan az áruról szóló menetlevél átvételekor a ki- s berakodást végzőkkel. Még nem kaptam hírt beteg kamionosról annak ellenére, hogy a veszély fennáll, hiszen a rizikós területekre is ők szállítanak annak teljes tudatában, minek vannak kitéve. Mi eddig is ezt csináltuk, tehát továbbra sem várunk köszönetet, csak annyit, hogy az említetteket tartsák észben, amikor esetleg jelentenek. A magamfajta mindezek ellenére se azt fogja kérdezni, hogy miért, hanem hogy mikorra, mert akik bajban vannak, most tőlünk is várják a segítséget. S hogy félünk-e? Igen, de ha csak egy út van ki a pokolból, mi táncolunk az ördöggel!

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés