Hongkong és a bumm! (6)

Robert H.Raven  2010.2.3. 23:12

Kissé aktualitását vesztve, de befejezem az úti naplómat.

Szóval, minden Madridban kezdődött. Szépen sütött a márciusi nap és én megszerveztem mindent az irodában, hogy délután el tudjak menni aznap Toledó-ba, vonattal, az Atocha állomásról, amikor reggel (bumm!) felrobbantották a vonatot!

Aztán Londonban folytatódott, amikor arra gondoltam, hogy jó volna csak úgy utazgatni picit egy emeletes busszal, és (bumm!) felrobbantották a metrót, és egy emletes buszt!

Tavaly Shanghaiban vígan üldögéltem az irodában, és szerveztem az utam a Sárga Hegységbe, amikor hirtelen úgy éreztem megszédültem picit. Aztán mondták, hogy nem pillanatnyi vérnyomásingadozás, hanem földrengés volt, igaz 2000 km-rel odébb, közel oda, ahová én készültem, csak épp akkora nagy, hogy még az irodában is éreztük.

Most jön Hong Kong! Hong Kongban emeletes villamosok járnak, és minden ötven évben egyszer valahogy összeütköznek. Namost, nem akkor ütköznek össze, amikor én is a városban vagyok, hanem akkor ütköznek össze, amikor én is a városban vagyok ÉS rajtaülök az egyik villamoson!

A dolog úgy történt, hogy gondoltam végigvillamosozom a teljes hosszát a szigetnek, és közben fotózom. Fel is mentem az emeletre, de ülőhelyet csak a szerelvény legvégén találtam. Nem volt igazán nagy baj, mert utoljára 1967-ben húzták le az ablakokat, és azóta úgy voltak. Jól ki lehet könyökölni, csak arra kell vigyázni, hogy a szembejövő villamos le ne borotválja a könyökünket. Nos, abban a kanyarban, ahol el lehet kanyarodni a Happy Valley felé, hogy a lóverseny izgalma kösse le az arra fogékonyakat, a szembejövő villamoska kicsit gyorsabban jött a kelleténél, a kanyar miatt leugrott a sínről és frontálisan beleütközött abba, amelyikben én is ültem. Szerencsére nem gyorsak ezek a masinák, így mindkét vezetőnek volt ideje arra, hogy elszaladjon a vezetőállásból, és az emeleten elöl ülők is javarészt be tudtak húzódni a szerelvény közepébe.

Puff, megtörtént az ütközés!

Nem tudtam a közelgő veszélyről, mert szorgalmasan fényképeztem. Hirtelen annyit éreztem, hogy lefejelen az előttem ülő és oldalát mutató hatalmas germán vállát, és fülébe nyomtam szegénynek a fényképezőt, merthogy akkor épp az ő fejmagasságában tartottam.

Lett is ott nagy riadalom, futkosás, bámészkodás, egymás kommandírozása. Rögtön ott termett a rendőrség és a mentő. Elkezdték osztályozni a sérülteket. A kínaiak imádnak fontoskodni. Mindenki mindenben részt akar venni, van véleménye róla, irányítani akar. Az izgalom a tetőfokára hágott, mert végre történt valami kis kalamitás abban a nagyon rendezett, szervezett világban és lehetett rohangálni, kiabálni, másokat irányítani. Úgy láttam, hogy a sérülteket olyan csoportokba osztották, mint „unalmas, nem sérültek”, „járóbeteg”, és „remélhetőleg jobban sérült”. Az unalmasok azonnál átalakultak bámészkodókká, én megkaptam a „Walking Wounded” táblát a nyakamba, mert a germánnak csontos válla volt és a homlokomon egy dudor keletkezett, ami szépen be is kékült, és ez már sérülés. Néhány idős nagymami, akik nem tudtak olyan gyorsan elhúzódni az ütközés elől, megütötte magát, de alapvetően pár zúzódáson kívül senkit nem ért komolyabb baj.

Másnap benne is voltunk az újságban, tévében. Nekem felajánlottak 250 hong kongi dollár kártérítést, de mivel mindenki imád fontoskodni, és olyan adminisztrációval járt volna az, hogy hozzájussak az összeghez, mintha az amerikai atomrakéták indítókódjaiért folyamadtam volna, így hagytam elveszni ezt a pénzt!

A balesetet követő nap sétáltam picit a Nathan Roadon, ami Kowloon félszigetet észak-déli irányban kettészeli, és egyébként a fő bevásárlóútja. Aki a neonreklámok legszínesebb kavalkádját szeretné látni, annak ide kell jönnie. Az úton egészen jó távolságokat lehet sétálni a különböző piacok között. A leghíresebb a Temple Street-i éjszakai piac, a Jádekő piac mindenféle ékszerekkel, a Ladie’ s Market ruhákkal, táskákkal, sálakkal, szuvenírokkal és mindennel, amit az ember el tud képzelni. Az egyik kedvencem az Aranyhal piac, ahol minden európai akvarista – én is – térdre rogy a halak, növények, szűrők, légpumpák, dekorációk és kellékek kínálatától. Ettől nem messze van a madárpiac, amit én nem szeretek. Nem szeretem a madarakat kalitkába zárva!

Aztán másnap összepakoltam, levonszoltam a bőröndömet Hong Kong állomásra, és hazarepültem. Szomorú voltam, mert szeretem Ázsiát!

Hozzászólások

@

Küldés