Peking–Xi'an–Shanghai–Hongkong (1)

Jády Mónika  2010.5.17. 5:32

E városokban már régebben jártam, ám akkor elmaradt az élménybeszámoló...

Jutalomképp kaptunk egy négy napra szóló meghívót Pekingbe. Úgy gondoltuk: ha már olyan messzire repülünk, tovább maradunk Ázsiában.

Augusztus végén érkeztünk meg Pekingbe. A helyi időhöz igazodva nem feküdtünk le a szállodába érkezve. Lezuhanyoztunk, kicsit pihentünk, aztán elindultunk felfedezni a szálloda környékét. A márkás üzletekkel teli modern áruházakon, kisebb elektrotechnikai, ruházati és anyagboltokon (hatalmas a választék!) kívül piacot is találtunk, ahol többek között nyársra fűzött skorpiókat, verebeket is lehetett kapni. Felvetettük, hogy vehetnénk egyet – mind a négyünknek jut egy skorpió, akinek pedig ízlik, megeheti az utolsót. Ám egyikünk sem igazán óhajtotta megkóstolni e helyi specialitást.

Arra hamar rájöttünk, hogy az angoltudás nem sokat ér Kínában. Gondoltuk, az lesz a legegyszerűbb, ha első nap a McDonald’s-ban eszünk. A Big Mac itt is Big Mac, gondoltuk. Ám hiába soroltuk fel szépen, mit kérünk, nem értették. Barátom nagy hévvel magyarázott, mutogatott a képekre. Az eladók pedig a kezüket a szájuk elé téve kuncogtak. Végül aztán megkaptunk mindent, amit szerettünk volna – igaz, duplán.

A Tiananmen térre is eljutottunk már az érkezésünk napján (a következő napokban még visszatértünk oda idegenvezetővel). Mao mauzóleumába nem mentünk be, ugyanis hosszú-hosszú sor kígyózott a téren.

Mi volt az első nap után a benyomásom? Peking modern nagyváros, rengeteg felhőkarcolóval, hatalmas forgalommal (pedig akkor már bevezették, hogy bizonyos napokon csak a páratlan rendszámú, más napokon pedig csak a páros rendszámú autók közlekedhetnek). Ugyanakkor látni hagyományos épületeket, és a szocreál stílus is képviselteti magát.

A következő nap a fiúk szemináriumon vettek részt. Mi, lányok pedig a partnerek számára szervezett programra indultunk. Első célunk a Tian Tan, a Mennyei Béke Temploma (Menny Oltára) volt, amely három fő épületcsoportból áll, és hatalmas fák veszik körül. A parkban több – főleg idősebbekből álló – csoport végzett különféle tornagyakorlatokat. Egyesek labdát ütögettek, mások szalaggyakorlatokat végeztek. Mindannyian könnyedén, kecsesen mozogtak. Egy idős férfi kínai írásjeleket vetett a betonra ráérősen, vízzel. Persze, lassanként mind felszáradt, és eltűnt... Egyre melegebb lett. A helyiek szokását követve esernyővel védtük magunkat a nap sugaraitól.

A Menny Oltára tulajdonképpen egy kerek kőterasz, melynek elrendezésében a 3-as yang szám, illetve még inkább a 9-es kapott szerepet: 3 szint, 3x9 lépcső, a felső terasz középpontját 9 koncentrikus gyűrű veszi körül. A legbelső gyűrű 9 kőlapból, a következő 2x9-ből áll össze, és így tovább. A császár egy többórás, zenével kísért rituálé során e nyílt teraszról áldozott az égnek és az égi jelenségeknek az év leghosszabb éjszakáján, tavasszal pedig az északi teremben, a Jó Termésért Szóló Imák Csarnokában – amelyet a klasszikus kínai építészet legtökéletesebb művének tartanak – fohászkodott megfelelő, jó termést biztosító időjárásért.

Riksán ülve bepillanthattunk a város egyik régi negyedébe. (Az óvárosi utcákat hutongnak hívják.) Egykor egyszintes, belső udvarral ellátott házakban éltek Peking lakói. A nyílegyenes főutcákból sok szűk kis utcácska nyílott. Ki sem kellett mozdulni, a vándorkereskedők szinte mindent házhoz vittek. A ’60-as években a helyhiány miatt akár már négy család is lakott egy házban. Az épületeket évtizedekig nem tartották karban, hiányzott a fürdőszoba, a WC – így aztán elavultnak nyilvánították a házakat, a ’80-as években egész negyedeket bontottak le. Egykori lakóikat a város szélén épült toronyházakba költöztették.

Egy klasszikus étteremben ebédeltünk, hagyományos módon. A kerek asztal közepére, amelyet forgatni lehetett, szinte egyszerre hozták ki az összes tálat. Mintha egy büfé lett volna: mindenki vett a neki tetsző ételekből vagy akár mindegyikből a saját tányérjára. Csupán a rizs érkezett személyre szólóan, kis tálkákban, az étkezés vége felé, valamint a mogyorókrémleves. Hogy miért később kaptuk a rizst? A vendéglátó ezzel megtiszteli a vendéget: nem rizzsel akarja őt jóllakatni.

Kínában naponta háromszor esznek meleg ételt. A szállodában is mindig volt meleg étel reggelire: zöldséges tészta vagy zöldséges-tojásos rizs (ezeket szívesen ettem), és a kínai specialitásnak számító „százéves” tojás (pidan) sem hiányzott. (A kacsa- vagy tyúktojást három hétig érlelik egy speciális agyagbevonatban. Vékony szeletekre vágva fogyasztják, friss gyömbér dukál hozzá. Állítólag intenzív tojásíze van, de én nem kóstoltam.) A kínaiak valamivel korábban étkeznek, mint nálunk szokás, tehát déli tizenkettő és este hat előtt már ebédeznek, illetve vacsoráznak.

Érdemes tudni, hogy Kínának nagyon sokszínű a konyhája, területenként változik. (Az csupán a kínai konyha töredéke, amit Európában kínálnak a kínai éttermek. Ráadásul, azok az ételek általában többé-kevésbé már az európaiak ízléséhez vannak igazítva.) Peking és Észak-Kína konyháját például erős mongol befolyás érte. Főleg télen kedvelt a bárányhús, a rizsnél nagyobb szerepet kapnak a búzalisztből készült gyúrt, töltött tészták, és kelesztett, knédlihez hasonlítható tésztát is készítenek.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés