Washingtoni kirándulás (1)

Molnár Miriam 2006.3.4. 12:47

New York-i munkatársunk a washingtoni Amerikai Indiánok Múzeumában járt.

Az Amerikai Egyesült Államok fővárosa a Kapitóliumon, a Washington és Lincoln elnökök emlékművein, és a Fehér Házon kívül rengeteg múzeumot is kínál a látogatók számára. A Smithsonian Institution-hoz több ismert múzeum tartozik, többek között az Amerikai Indiánok Múzeuma is (National Museum of the American Indian --www.americanindian.si.edu).

A múzeum épülete homok színű, adobe stílusú, leszámítva, hogy többemeletes. Kerekített vonalaival a természet „építményeire” emlékeztet. Még mielőtt belépnénk, a természet négy eleme fogad bennünket: köveken csobogó víz, tűz, fák és a nagy, több ezer éves kőbálványok, amelyeket Kanadából hoztak ide, hogy a nagyapáinkra emlékeztessenek bennünket. A bálványokat, miután elhelyezték őket a bejárattal szemben, beavatták, és a látogató is, aki nem siet befelé annak ellenére, hogy kint hideg van és szemerkél az eső, is hasonló beavatáson vehet részt, ha figyelmes. A műtavacskán két vadkacsa úszkál. A tűznél két férfi lazacot süt, amelyet később szétosztanak a vendégek között.

A bejárati ajtón túl egy félkör alakú helyiségbe lépünk, melynek közepén, egy süllyesztett színpadon, „indiánok” dobolnak, énekelnek és táncolnak. A kör körüli lépcsőfokokon sok-sok látagó foglal helyet, és a mikor az idiánok az utolsó tánc alkalmával felkérik a közönséget, hogy csatlakozzon, nem kell kétszer mondani. Megtelik a kör, körbejár a tömeg a dobok ritmusára.

A földszinten a gyülekezőhely-színpadon kívül még a múzeum egyik boltja, és az étterem foglal helyet. A bolt méregdrága gyönyörű edényeket és textíliákat kínál. Az étterem, nem véletlenül, négy részre van osztva – az északi, déli, keleti és nyugati indiánok ételeit külön kis büfék kínálják. Minden friss és nagyon finom. Evés közben, az ablakokon keresztül a köveken csobogó vízre tévedhetnek a szemek.

Naponta többször gyülekeznek a látogatók a kör közelében, hogy egy „indián” idegenvezetővel egy kb. egyórás körútra induljanak. A mi vezetőnket, egy középkorú hölgyet, Shirley-Cloud-nak (Felhőnek) hívják. A fején egy mikrofon, a hasára pedig egy hangszóró van csatolva, hogy mindenki jól hallja. Vállán egy kis vászonszatyor, amelyből néha ki-kivesz dolgokat, hogy illusztrálja, amiről beszél.
--Mit gondolunk, mit találtak a munkások, amikor a múzeum helyén az alapokat kezdék ásni? -- kérdezi Shirley-Cloud. Indián edényeket, művészeti darabokat -- kiabálják a közönség soraiból.
-- Nem, nem, mondja a vezető. Fűzőket! Egy nyilvános ház állt itt réges régen. Hát nem érdekes, hogy kétszáz évvel ezelőtt a városatyák, akik egyben a kongresszus tagjai is voltak, egy bordélyházat egedélyeztek ilyen közel a kongresszus épületéhez? A közönség kuncog, többen összenéznek.

Ez az első olyan múzeum, fordítja komolyra a szót Shirley-Cloud, amely az indiánokról szól, és amelyet indiánok terveztek és rendeztek be. Nem a nyugati múzeumok mintáját követi, hanem az indián hagyományokat. Ezért vannak bálványok és fák, víz és lobogó tűz az épület előtt, és ezért van az, hogy az épület nem egyenes vonalakból áll. E hagyomány szerint, például minden épületbe és helyiségbe úgy kell belépni, hogy az óra járásának megfelelően menjünk. Csak így hozunk pozitív energiát oda, ahová belépünk. Ezért néha körbe kell járni a házat, vagy a szobát, mielőtt belépünk, vagy helyet foglalunk.

A színpad körüli bronzfalon különböző szimbólumok találhatóak, az egy állandó motívum viszont a vesszőé, amely a kosárfonóknak, a kosárfonás tradíciójának tiszteleg. A színpad süllyesztett és kerek -- a Földanyát (Mother Earth) szimbolizálja. A teteje kupolaszerű, közepén kör alakú üveg, benne egy csillag -- az Ég-apa (Father Sky) jelképe. Az üvegen keresztül bejön a fény -- az égi és a földi egyesül. Egy vékony, hosszúkás ablak látható az egyik falon. A napforduló idején, ha besüt a nap, a szembenlévő falon szivárvány látható, mondja Shirley-Cloud. A múzeumot az őszi napforduló idején nyitották meg: 2004. szeptember 21-én.

Egy igencsak „dizájnos” lifttel megyünk fel a második emeletre, ahol egy hullámzó fal mellett állunk meg. A falon rengeteg arc látható – fiatal, idős, nő, férfi.
-- Amikor gyerekeket kísérek a múzeumban -- mondja Shirley-Cloud --, mindig itt kezdünk. Megkérdezem tőlük: ezek közül az emberek közül melyik „indián”? És ők rámutatnak azokra a fényképekre, amelyeken az emberek fejdíszt, vagy hagyományos öltözéket viselnek. A többi nem „indián”, mondják, pedig mindenki „indián” ezen a falon. Még ez a kékszemű, szőke hajú hölgy is, aki cherokee származású. Mi is sokfélék vagyunk -- és az megnevezésünk sem egyforma.

(Folytatjuk)