Holtomiglan, holtodiglan


Orbán Viktória  2009.2.16. 13:50

Minden kislány, majd nagylány álma, hogy egyszer oltár elé vezeti a nagy Ő.

Gyönyörű esküvő, nászút, gyerekek és örökké tartó szerelem... Milyen szép is ez, így elmondva, ábrándozva.

A valóság azonban nem mindig ilyen harmonikus, sőt! Nagyon sok házasság végződik válással. Néhány esetben egyetért az ember, máskor nem. Hiszen, ha alkoholista a férj, vagy akár a nő, és hajlandóságot sem mutat a változásra, vagy erőszakoskodik a férj a feleségével, vagy már csak az állandó veszekedés van köztük – megérti az ember, hogy szétválnak az útjaik. De ha ráfogják arra, hogy kihűlt a szerelem, eltávolodtak egymástól stb., az már nem annyira érthető. Főleg, ha meg sem próbálnak tenni azért, hogy megjavítsák a kapcsolatukat, akár szakértő segítségével.

Fiatal huszonévesként természetesen szoktam álmodozni az esküvőről. Néha csak magamban, néha viszont beszáll a játékba a barátom is. Már megterveztük milyen lesz, azt is, hol fogunk lakni, hogyan fogunk élni, mikor és hány gyerekünk lesz... Nagyon szeretjük egymást, és olyan jó álmodozni, a közös jövőt tervezni! Biztos nem minden úgy fog történni, ahogy elterveztük, de a közös tervezgetés örömmel tölt el minket.

Olykor azonban kétségek fognak el, hogy mi lesz akkor, ha elmúlik a szerelem, ha már megszokottá válik minden, ha már tíz éve együtt leszünk? Egyelőre még nagyon szerelmesek vagyunk, és optimistán látunk mindent. De tudom, hogy egyszer eljön az idő, amikor majd elmúlik a szerelem, hiszen volt már egy öt évig tartó kapcsolatom, ahol másfél-két év után elmúlt a nagy szerelem. Továbbra is szerettem a barátomat, és nagyon ragaszkodtam hozzá, így természetesen megviselt a szakítás is. De az a kapcsolat már nem működött tovább, aminek az lehet az oka, hogy mindkettőnk számára ez volt az első, igazi, nagy szerelem. Talán kíváncsiak voltunk, milyen lehet mással, meg még nagyon fiatalok és tapasztalatlanok is voltunk mindketten, szerettük volna élvezni az életet.

Most már tudom, hogy mással sem jobb. Senki sem tökéletes, mindenkiben van valami, ami zavaró, idegesítő. Eleinte persze mindenben sokkal jobb az új, mint a régi. Hiszen a régi partnert már megszoktuk, ismerjük a jó és a rossz oldalát. Ha pedig felbukkan egy szimpatikus idegen, róla még csak a nevét tudjuk, meg azt, hogy helyes, és megnevettet minket. Ilyenkor azonban vissza kellene gondolni arra az időre, amikor a régi párunkkal kezdtünk randizni, ismerkedni. Őt is olyan izgalommal vártuk, mint az újat, ő is izgalmas volt, és új! Szerintem, ha különösebb probléma nincs a házasságban, akkor nem szabad egy ilyen kaland miatt felrúgni mindent, mármint azért, mert hirtelen szerelmesek lettünk! Talán nem is vagyunk szerelmesek abba az idegen férfiba/nőbe, hanem csak magát a szerelem érzését szeretjük annyira. Persze nem igazán tudok ebben tanácsot adni, hiszen nem voltam még házas, nem tudom, hogyan viselkednék ilyen helyzetben... Csak azt mondom, amit én tennék, vagy legalábbis remélem, hogy tennék, és nem viselkednék felelőtlenül, a „rózsaszín köd” hatására.

Ilyenkor jól jönnek az igaz barátok. Hiszen ők kívülállóként sokkal reálisabban látják a dolgokat. Bár, ők sem mindig tudnak segíteni, hiszen egy szerelmesnek mondhat az ember bármit... Tapasztalatból tudom.

Hogy mégis mit tehet ilyenkor az ember? Igazából nem tudom. Csak azt remélem, hogy ha problémák adódnak majd a házasságomban, azt intelligens felnőtt módjára meg tudjuk beszélni. Talán ebben lehet a megoldás, a megfelelő kommunikációban. Valamint a sok szép közös emlékben, programban, hogy van mire emlékezni, van minek örülni. De ugyanígy a közösen átélt nehézségek, megpróbáltatások is erősíthetik a kapcsolatot, közelebb hozhatják egymáshoz a partnereket.

A leginkább az veszi el a kedvem ettől a házasságtól, amikor kiderül, hogy ez is, meg az is megcsalja a párját – pedig úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van köztük. Együtt vannak, mosolyognak, olyanok, mintha szerelmesek lennének, közben pedig mindkettő, vagy az egyik, aljas kis „játékokat” játszik a másik háta mögött.

Ilyenkor szoktam elgondolkodni azon, vajon van-e értelme a házasságnak? Minek az esküvő, ha pár év múlva úgyis vége az egésznek? Persze a történet végét senki se tudhatja előre, de ilyen esetek alkalmával nagyon kiábrándulok az egészből.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Ágytól, asztaltól

Orbán Erika

E havi témánk apropóját az adja, hogy a ma embere mintha nehezebben tolerálná azt, akit élete párjának fogadott.

2009.2.27.  1   


Gondolatok válás előtt

Vég Erzsébet

– Na, hogy döntöttél, mész vagy maradsz?
– Még nem tudom.

2009.2.24.    1


Válni vagy nem válni?

Saloňová Andrea

Azt mondják, a válás a második legnagyobb trauma, ami embert érinthet.

2009.2.20.   


Várni vagy válni?

Fodor Tekla

A válás küszöbén álló nők egyik legnagyobb problémája a határozatlanság.

2009.2.18.   


Tipikus történet?

Brunner Mónika

Egy megcsalt feleség története: „Elárult és becsapott a férjem!”

2009.2.13.   


Öröm és bánat

Nagy Erika

Annak idején a szüleim válása fájdalmas folyamat volt a számomra.

2009.2.12.   

A rovat további cikkei