Hivatal Anikó


Cseh Gizella  2012.5.8. 3:58

A Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház művésznője volt.

Lendvayné Hivatal Anikó (1814 - 1891) színésznő volt, a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház művésznője. 1832-ben ment feleségül idősebb Lendvay Mártonhoz (1814 - 1858), majd elvált tőle, és 1850-ben Latkóczy Lajos festőművész felesége lett.

Naivákat és drámai hősnőket egyaránt alakított, tehetsége és szépsége révén korának ünnepelt primadonnája lett, aki minden színjátéktípusban, így vígjátékokban és népszínművekben is sikert aratott.

A Lendvay nevet válása után is megtartotta, hiszen a színpadon aratott első sikerei ehhez fűződtek (például a Pesti Magyar Színház 1837-ben történő felavatásán ő és férje alakította a főszerepet Vörösmarty Árpád ébredése című prológusában), ezért azt a későbbiekben Lendvay−Latkóczynénak írta. Vörösmarty kora legnagyobb színésznőjének tartotta, a hozzá írt epigrammája „L-né emlékkönyvébe” címmel jelent meg;

Ez Lendvayné Hivatal Anikó sírfelirata is egyben a Kerepesti temetőben:

„Játszol örömmel, bánattal, játékodon ámul
A sokaság s tapssal tiszteli szózatidat.
Nem tudják, hogy minden szó, melly szíveket áthat,
Szűdnek egy eltépett életörömbe került.”



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Zsolnay Teréz

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.3.18.    4


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    24


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5


Hugonnay Vilma

Cseh Gizella

Az első magyar orvosnő.

2014.1.21.