Pro Life versus Pro Choice


Molnár Miriam  2007.10.10. 13:16

Kevés dolog van az amerikai politikai életben, amely oly mértékben és oly intenzitással osztaná meg a társadalmat, mint az abortusz.

Mint más progresszív törvények – például a nők választási joga, a családon belüli erőszak elleni törvény, vagy a nők munkahelyi diszkriminációja elleni törvény -- a nők joga az abortuszhoz is, világviszonylatban elég későn, 1973-ban ért el az USA-ba. Akkor az itteni legfelsőbb bíróság döntése alapján, szövetségi szinten állapították meg minden amerikai nő jogát az abortuszhoz. (Az USA-ban az egyes államoknak sok téren saját törvényeik vannak, így az abortusz is legális volt az egyik, de illegális a másik államban.)

George W. Bush hét éves kormányzásának egyik következménye, hogy a legfelsőbb bíróságban ma két új, általa felterjesztett bíró ül, és nagyon valószínű, hogy ez a két konzervatív úriember, Roberts és Alito, törekedni fog a szövetségi törvény megváltoztatására és az abortusztörvény eltörlésére. A konzervatív keresztény politikai erők tehát elérték, amit akartak, és harminc éve nem adják fel a harcot, hogy megvonják a nők jogát az abortuszhoz. A Bush-féle kormányzat sokat köszönhet ennek a kicsi, de befolyásos csoportnak, mivel a szakértők szerint e csoport tagjainak köszönhetően nyerte (vagy nem nyerte, mert sokan hiszik, hogy Bush egyik választást sem nyerte meg) Bush elnök a választásokat. Most pedig itt az ideje visszafizetni a tartozást.

Az abortuszellenzők, akik Pro Life, vagyis Az életért nevet viselik, és az abortuszpártiak is, akik a Pro Choice, vagyis A választásért nevet viselik, mozgósították soraikat és újra nagy harcra készek a 2008-as elnökválasztásokat megelőző évben.

Az abortuszellenzők (a legmilitánsabb politikai szereplők egyike) „Az életért” kampányolnak, ugyanakkor szemrebbenés nélkül ölnek meg orvosokat és nővéreket, akik abortuszklinikákon dolgoznak, vagy akikről tudvalevő, hogy elvégzik az eljárást. Másrészt e csoport tagjai arról éppen nem híresek, hogy megpróbálnák megoldani a sok ezer nem szeretett és nem akart gyerek helyzetét, akik állami gondozásban töltik gyermekkorukat, és az otthonokból mindenfajta támogatás nélkül kerülnek ki. Nincsen családjuk, aki segítené őket, általában diplomájuk sincsen, állást csak nagyon nehezen kapnak, stb. Harmadrészt pedig az e csoportot képviselők nem törődnek azzal, hogy ha újból megtiltják az abortuszt, akkor a nők illegálisan, mindenféle kétes körülmények között fogják elvégeztetni a műtétet – sokan maradandó károsodást szenvednek, sokan bele is halhatnak (Az „abortuszturizmus” nem ismeretlen Európában sem, gondoljunk csak Lengyelországra.)

Az abortusz ellenes tábor tagjai hitükre (nem csak keresztény, bár itt leginkább az) hivatkoznak, valamint arra, hogy az abortusz gyilkosság. E csoport tagjai gyakran még a nemi erőszak és a vérfertőzés áldozatainak sem engedélyeznék az abortuszt.

Az abortuszpártiak azt mondják, hogy minden nőnek joga van eldönteni, mikor akar gyereket. Ezen kívül azt vallják, hogy nemi erőszak, vérfertőzés esetén és abban az esetben, ha a nő egészsége, netalán élete kerül veszélybe a terhesség által, az abortusz nem lehet kétséges!

Miért van az, hogy az abortusz ilyen mértékben korbácsolja fel a kedélyeket? A válasz, szerény véleményem szerint abban rejlik, elfogadjuk-e, hogy egy embercsoportnak joga legyen ráerőszakolni a véleményét egy másik embercsoportra, illetve a társadalom egészére. Mert az abortusz ellenzői ezt akarják – hogy az abortuszról senki se dönthessen önállóan, mert ők ellenzik. Az abortuszpártiak szerint pedig, akinek hite vagy lelkiismerete ellenzi abortuszt, azt senki sem kényszerítené, hogy akarata ellenére alávesse magát.

Kíváncsi vagyok, a józanész, vagy az arrogáns dogma győz-e végül?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mi szülünk, nem a férfiak!

Puha Andrea

Egy trafik közelében álltunk páran, lányok. Beszélgettünk erről-arról…

2007.10.27.  5   


(Meg)szakítás

Zázvorská Stanka

Mintha nem is a 21. században élnék, az emberiség legnagyobb előrelépésének és vívmányainak évszázadában.

2007.10.23.   


Az anya élethez való joga

Maceková Johanka

Az elmúlt hetekben Szlovákiában parázs vita folyt a terhesség-megszakítással kapcsolatban...

2007.10.22.  1   


Felszított érzelmek

Póda Erzsébet

A tiltás nem megoldás – már a Paradicsomban sem működött.

2007.10.20.   


A döntés joga a nőké!!!

Bernád Emese

Nem illik ilyen húsbavágó témával viccelni, de egyszerűen képtelen vagyok kihagyni Hofit

2007.10.17.   


Tudatos döntés

Nagy Erika

Áldott állapot, mondták hajdan nagyanyáink. De valóban áldott-e az az állapot, amikor egy nem kívánt gyermek fogan meg az anya méhében?

2007.10.5.   

A rovat további cikkei

Miért?!

Debnárová Eva

A művi vetélést majdnem mindenhol főleg a katolikusok és a hatalomra éhes fafejek szeretnék betiltani.

2007.10.4.   


Az abortuszról -- felelősséggel!

Vég Erzsébet

Nem hiszem, hogy lehet úgy jó döntést hozni, ha nem ismerjük a körülményeket.

2007.10.2.