A házasságtörés a házassággal egyidős
"Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem." Beszélgetés Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal.
Amennyiben egy beszélgetés fonala a párkapcsolatok és a testiség irányába terelődik, vékony jégen táncolunk. Hirtelen pánikolunk, önmagunkat cenzúrázzuk, és soha nem tudjuk, mikor mondunk jót, vagy éppen rosszat. Ennek ellenére mindenkinek van véleménye az említett kérdéskörről – sőt, még néhány olyan saját tapasztalatból fakadó története is, amely révén felruházva érzi magát, hogy kéretlen és irreleváns tanácsokat kezdjen osztogatni. Pontosan ezért hiánypótló a magyarországi Hevesi Kriszta, szexuálpszichológus munkássága, aki végtelen lazasággal, s persze egy nagy adag elhivatottsággal, nyitottan közelíti meg még azokat a problémákat is, amelyek miatt mások inkább világgá futnának. Nemrégiben Dunaszerdahelyen tartott előadást „Jó párkapcsolat vagy jópár kapcsolat?” címmel, s mi is készülünk számára néhány témába vágó kérdéssel.
Miért vált olyan nehézzé a monogámia, miért emelkedik a hűtlenség „népszerűsége”?
Kezdjük azzal, hogy valójában az ember számára a hűség egy eléggé nehézen fenntartható állapot. Azt szokták mondani, hogy a házasságtörés vélhetően nagyjából a házasság intézményével egyidős. Viszont ahogy azt tudjuk, voltak idők, amikor a nőket ezért megkövezték. Így ők akkoriban kicsit haboztak és kevésbé propagálták az ilyen cselekedeteket. Azért hangsúlyozom a nőket, mert sokáig az a feltételezés keringett, hogy a férfiak poligámok, míg a nők monogámok. Tulajdonképpen ebből rögtön adódik is egy rendkívül logikus kérdés, hogy akkor kivel is voltak poligámok azok a bizonyos „úriemberek”? Ez a fajta „csapongás” valamennyire bele van kódolva a természetünkbe, viszont az egyáltalán nem mindegy, milyen mértékben. Az a jelenség pedig, hogy napjainkra több partner írható a számlánkhoz, abból adódik, hogy meghosszabbodott az élettartamunk. Továbbá nagy többségben megszűntek az előre elrendezett frigyek, és a vallás is kicsit háttérbe szorul, ez pedig nagyobb szabadsággal ruház fel minket. Ez eddig rendben is lenne, a gond azért jön, mert átesünk a ló másik oldalára. Hiszen meghódította a világot az internet, ami arról ismert, hogy korlátlan mennyiségű lehetőséggel kecsegtet. S itt most hadd mondjak egy egyszerű példát. Míg korábban, ha egy természetesnek tekinthető vitás helyzet alakult ki (amely önmagában véve nem jó vagy rossz, sőt, ha a nehézségek megoldását segíti, konstruktív, akkor igazából szükséges is), akkor a régi időkben mind a két fél elvonult a lakás két sarkába duzzogni. Igyekeztek távolságtartónak mutatni magukat, nem reagáltak. Egy idő után pedig megindult az oldódás, jött a nagy beszélgetés, majd a pozitív végkifejlet. Ma ez hogy néz ki? Bármilyen összezördülés esetén megyünk föl a világhálóra, belájkolunk három személyt, és már akkor este megegyezhetünk valamiben. Ezáltal pedig azonnal visszacsatolást kapunk, hogy: „Mennyi partnerem lehetne és milyenek! Én pedig itt szenvedek ebben a posványban.” Ezért becsüljük kevésbé azt, aki mellettünk van. Megnövekedett a vizuális dominancia, ami miatt tele vagyunk hamis elképzelésekkel. Az online térben ugyanis a legjobb szögből készült, megfelelő pillanatot megörökítő fotók jelennek meg. Nyilván senki nem hozza nyilvánosságra, amikor éppen depressziósan sír a sarokban, vagy veszekszik a gyerekkel. Emiatt itt is megnyilvánul a fogyasztói társadalmunk: javítás helyett azonnal cserélünk. És persze ott van az is, hogy a túlretusált képekhez képest a párunk túl szürke és életszagú. Erre szoktam azt mondani, hogy azért, mert nem tud egész nap csücsörítve, a fenekét kinyomva rohangálni a lakásban. Ezt latba véve nem csoda, hogy a fiatal generáció nehezen köteleződik el a munkában, magánéletben egyaránt. Mert egy olyan szintű választékdömping van, hogy már nem számít vonzónak, hogy egyvalami mellett tegyük le a voksunkat. Hiszen, ha csak egy barna és egy fekete táskám van, azt kapom fel, amelyik a lábbelimhez passzol. Amennyiben viszont 32 darab található a szekrényemben, bármit választhatok a napi szettemhez, így időbe telik, amíg elhatározzuk magunkat. Végül, amikor kilépnénk az ajtón, mégis elbizonytalanodunk…
Gyakran emlegeti az ún. „koktélparti effektust”, tehát, ha egy beszélgetésben elhangzik a szex szó, mindenki azonnal odakapja a fejét. A másik oldalon azonban a szexualitás a tabu tárgykörök listájának az élén van. Az elmúlt évek erkölcslazulásának következtében változott valami ezen a téren?
Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem. A párkapcsolati kommunikáció általában is, de főleg az együttlét kapcsán olyan, mint egy kötéltánc. Tehát, nagyon nehéz, hogy ne gyalogoljunk bele a másik önértékelésébe, elvégre ez egy olyan terület, amely tényleg tükrözi a saját arculatunkat. Általánosságban véve pedig még mindig rengeteg prüdéria van jelen a társadalmunkban.
Egy bizonyos kort elérve a felvilágosítás égetővé válik, azonban mindenki ódzkodik tőle.
Van egy fajta pingpongozás a szülő és az iskola között. A gondviselőkkel az a helyzet, hogy ott van a vérfertőzés tabuja, ami miatt rosszul érezzük magunkat, ha velük kell az ilyesmit megvitatnunk. Ez egy teljesen természetes genetikai védés, amely elég régóta létezik, és főként a nagy rokonságok egy fedél alatt lakása „fejlesztette ki”. Aztán ott van a tanár, akitől nyilvánvalóan nem várható el, hogy az év egyetlen napjának 45 percére remek szexuálpszichológiai szakemberré váljon. Ahhoz, hogy mindkét oldal úgy tudjon erről társalogni, hogy értékes információcsere menjen végbe, az kell, hogy mindenki ellazuljon. Sőt, a saját pozitív tapasztalások sem ártanak. Mivel azonban ők se kaptak egyfajta modellt, hogyan kell megfelelően csinálni, ez nekik is nehezebb. Jelen van továbbá az álszentség is. Tele vagyunk tilalmakkal, rémhírekkel, az élvezeti részről viszont egy árva szó sem esik. Emiatt pedig a pornófilmek veszik át az edukációs szerepet. Tulajdonképpen a tizenéves fiatalok (a statisztikák szerint átlagosan a tizenegyéves kor környékén) megtalálják a legvadabb és legdurvább, felnőtteknek készült mozikat, amelyek ezzel „oktató” jelleget nyernek. Viszont rengeteg olyan kliensem van, akinél ez igenis trauma volt, pláne a kislányoknál, amikor először véletlenül ilyen kéretlen tartalomba ütköztek. Anyukaként és apukaként pedig ne gondoljuk azt, hogy a gyerekünk biztos kikerüli a kéretlen tartalmakat, mert nincs az a serdülő, aki elretten a 18-as karikától, s azt mondja, hogy „Juj, fuj, ez még nem nekem való!”
„Minden a szexről szól, kivéve a szex, mert az minden másról.” Ezzel pontosan mit szeretett volna sugallni?
Ez egy olyan elvű mondat, amely sokszor sok szituációban megállja a helyét. Néha azt gondoljuk, hogy magával az aktussal van a baj, a háttérben azonban megbújik egy csomó minden, ami meghatározza azt. Ott van akár a család, esetleg egy régebbi rossz élmény, valamint az, hogy mit akarok egy-egy légyottal kifejezni. Egy hosszútávú viszony esetében valószínűleg adni akarok a másiknak, míg egy alkalmi kaland során inkább elvenni próbálok tőle. Kifejezhet dominanciát, alárendeltséget, vagy az agresszivitásra való hajlamot. Rendelkezik kötelékmegerősítő, stresszlevezető, altató és egészségvédő funkcióval. Az pedig szintén rámutat valamire, ha fizetünk a hancúrért. S persze ne felejtsük ki a gyermekáldást sem!
Ugróczky István felvételei
Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Fiatalos lendülettel
Villáminterjú Sápszki Attilával, a Kolimusical Színpad társulatvezetőjével.
2024.9.18.
Hallhatóvá a nem láthatót
Élmények az audionarráció segítségével – villáminterjú Őszi Anna Máriával.
2024.9.17.
Segíteni másoknak
Villáminterjú Erdős Viktor Imrével, szeptemberi szolnoki fellépése kapcsán.
2024.9.1.
Közösségért közösen
Interjú Molnár Lajos Milánnal, az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatójával.
2024.8.22.
Középpontban a közösség
Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.
2024.3.4.
„A világ változik, a vers örök”
Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.
2024.2.8.
„A helyemen vagyok”
Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.
2024.2.2.
Én ilyen vagyok
Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.
2023.12.6.
Soha nem szabad feladni!
Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.
2023.9.28.
Katona vagyok!
Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.
2023.7.27. 9