A magyar középkor megérdemli a figyelmet

Póda Erzsébet  2012.5.17. 5:16

Interjú Bíró Szabolcs regényíróval és kiadóvezetővel

– Egy gyönyörű kiadványt tartok a kezemben, mégpedig legújabb regényedet Non nobis, Domine címmel (alcím: Kelet oroszlánja), amely az Ulpius-ház gondozásában jelent meg. Mivel már olvastam a könyvet, tudom, hogy egy nagyszerű, magas színvonalú, alaposan kidolgozott mű. Kalandos, izgalmas, olvasmányos, tanulságos. Manapság ritkán részesülhet az ember ilyen kiváló olvasásélményben. Még a magamfajta átlagolvasó is érezheti, hogy nagy munka áll mögötte. A cselekmény az 1300-as évek fordulóján játszódik, tehát olyan korszakban, melyről valóban homályos tudásaink vannak csak. Hogyan született a regény ötlete?

– Annak idején azért vágtam bele a regény megírásába, mert egy cikk olvasása közben kiderült számomra, hogy Magyarországon is voltak templomosok, sőt elég komoly építészeti kultúrát hagyományoztak ránk, csak erről valahogy nem ír, nem beszél senki. Ami még aggasztóbb, hogy a mai történészek a templomos rendházakat, preceptóriumokat jelölő térképeiken teljesen érintetlen területként tüntetik fel a Magyar Királyságot, holott tizennégy templomos rendház, és még több hozzájuk tartozó birtok volt Magyarországon. Sorra jöttek számomra a meglepetések, ahogy egyre többet olvastam róluk. A muhi csatában a magyar templomosok az életüket áldozták, amikor a testükkel fogták fel a királyra támadó tatárokat. Az első kőből épült nyugati végvárban pedig, Lékán, amit ma Lockenhausnak hívnak, és Ausztriában található, az idegenvezető rendre megemlíti, hogy a legenda szerint itt mészárolták le az utolsó magyar templomosokat, és néha még ma is látszik a vérük a lovagterem kövezetén.
Ezeket az információkat persze úgy kellett előbányászni, mert jó, ha minden tizedik írás foglalkozik velük egy mondat erejéig, és sokszor ez az egy mondat is téves adatokra épül, vagy teljesen ellentmond egy másik cikknek. Azt gondoltam, ez a téma alaposabb kidolgozásért üvölt, és belevágtam, hogy megírjam életem eddigi leghosszabb, legkomolyabb könyvét. Magam sem tudtam, mekkora fába vágtam a fejszémet, arról pedig fogalmam sem volt, hogy mire a könyv végére érek, már nem is csak a templomosokról fogok írni, hanem a magyar középkorról, annak is egy rendkívül bonyolult korszakáról, a kiskirályokról, és persze magáról Anjou Károlyról (Károly Róbertről), aki időközben az egyik kedvenc királyommá vált.

– Milyen hosszú ideig dolgoztál a könyvön?

– Nagyjából három és fél évig, és még hátravan a második kötet (Az utolsó vörös barát) , mely idén ősszel jelenik meg, és mellyel lezárul a történet – legalábbis bizonyos szálai. Ebben a negyedfél évben persze nem csupán a történet kitalálása és papírra vetése van benne, hanem rengeteg történelmi kutatómunka, tanulmány. Temérdek könyvet, cikket kellett elolvasnom ahhoz, hogy megértsem a kort, hogy átérezzem, milyen volt valójában, és hogy hitelesen tudjam visszaadni. Semmiképp sem akartam valamiféle hamis romantikát adni neki, nem akartam misztifikálni sem a középkort, sem a templomosokat. Valósághűségre törekedtem, és ez hosszas előtanulmányokat követelt.

– Úgy érzed, hogy most már sikerült valósághűen lefestened a középkort, és benne a magyar templomosokat?

– Inkább azt mondanám, úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem ennek érdekében. Nem mondhatom azt, hogy a valóság pontosan úgy festett, ahogy én azt leírtam a regényemben, mert ez a hétszáz évvel ezelőtti világ olyan messze esik tőlünk minden létező tekintetben, hogy fel sem tudjuk fogni, és akaratlanul is ráaggatjuk, hogy mennyire romantikus egy aranykor volt. Az én szereplőim mai magyar nyelven beszélnek, és nyilván sokszor gondolkodnak mai ember módjára, viszont a közeg, amiben mozognak, érzésem szerint eléggé valósághűre sikeredett. Ez annak is köszönhető, hogy szerencsém volt olyan szakkönyvekhez hozzájutni, amelyek sok mindent megváltoztattak a felfogásomban. A középkort valójában nem csak megtanulni kell, mert akkor még sehol sem vagyunk a valóságtól. Arra kell törekednünk, hogy megértsük. Ez független az évszámoktól, a nevektől, a helyszínektől – és egyben ez a legnehezebb is.

– A történelemnek miért éppen ezt a korszakát választottad – és egyáltalán, honnan ered az olvasó által mindenképpen megtapasztalható középkor iránti rajongásod?

– Számtalan kisebb-nagyobb véletlen műve az egész. Ha apró óvodás koromban nem éppen „lovagos legót” kapok karácsonyra; ha párévesen nem visznek el a szüleim a krasznahorkai várba, a betléri kastélyba és több várromhoz; ha hét-nyolcévesen nem látom A rettenthetetlen című filmet, vagy nem olvasom el kiskoromban az Egri csillagokat... Magam sem tudom, mi minden vezetett odáig, hogy rajongjak a középkorért, de tény, hogy most itt vagyok, és krimiíróból történelmiregény-íróvá váltam. A kort pedig nem választottam, inkább rátaláltam. Vagy talán az talált rám. (És tessék, máris romantizálok!)


– A könyv fülszövegében olvasható, hogy a Non nobis, Domine egy történelmi sorozat első része. Hány részt tervezel még, és mekkora időszakot szeretnél felölelni az egész történetben?

– Mint azt már korábban említettem, maga a Non nobis, Domine csupán egy kétkötetes sorozat, melynek ősszel jön a második része. Ez a két kötet együtt nagyjából huszonkét évet ölel fel. Ugyanakkor arra is utaltam már, hogy csak bizonyos szálak zárulnak le Az utolsó vörös baráttal. Két további sorozatot is tervezek, melyek szervesen kapcsolódnak a Non nobis, Domine világához. A négykötetes Bátorok a mostani regény főszereplőinek felmenőiről szól majd, kötetenként egy generációról, és amellett, hogy ez a sorozat végigmegy a teljes 13. századon, talán még erőteljesebben a templomos lovagokról szól majd, mint a Non nobis, Domine. A másik sorozat a hatkötetesre tervezett Anjouk, mely szerintem az eddigi legnagyobb vállalkozásom: Károly Róbert, Nagy Lajos és Anjou Mária uralkodásának idejét mutatja majd be, tehát csaknem a teljes 14. századot, és több olyan szálat is továbbvisz majd, melyekkel a Non nobis, Domine lapjain találkozhat először az olvasó. Sokszereplős, a társadalom különböző rétegeit bemutató, rendkívül izgalmas, pörgős regények lesznek ezek, és a három sorozat tulajdonképpen egy nagy trilógiát ad majd ki együtt, melynek cselekménye nem kevesebb, mint kétszáz évet ölel fel a magyar középkorból.



– Az egy éve megalakult Historium Könyv- és Lapkiadó megalapítója és tulajdonosa vagy. A kiadó szlogenje: minőségi történelem. S ezt a szlogent komolyan veszed, és betartod, bizonyítják ezt az eddig megjelent kiadványok is. Milyen további terveid vannak a kiadóval és a regényírás terén? Mesélnél egy kicsit erről részletesebben?

– A kiadó most egy komoly mérföldkőhöz érkezett, hiszen június 15-én és 16-án rendezzük meg az I. Historium Történelmi Napokat Dunaszerdahelyen, a Sárga Kastélyban, mely egy emlékezetes, fajsúlyos középkori fesztiválnak ígérkezik. Ezt minden évben szeretnénk megismételni, más-más tematikával, és emellett további hagyományaink is kialakulóban vannak: beindult a Pannonia Romanum sorozatunk, ahogy a Fiatal magyar prózaírók sorozatban is minden évben jön majd egy tematikus, rendkívül magas színvonalú novelláskötet is. Továbbra is 3-4 könyvet szeretnénk kiadni félévente, tehát semmiképp sem a mennyiségre, inkább a minőségre megyünk. Ami a regényírást illeti, jövőre jön még két könyvem, ami nem a középkorban játszódik, de szorosan kapcsolódik hozzá (Holdfény szonáta, VITRIOL) , majd 2014-től hosszú ideig szigorúan csak a Bátoroknak és az Anjouknak élek majd. A magyar középkor megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzanak vele.

Hozzászólások

@

Küldés