Látássérültként, emberként


Zana Anita  2021.3.10. 18:26

Beszélgetés a látássérült Vargáné Décsei Eszter Judittal.


„Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit elbír.” A. O. Esther

Judit élettörténete nem mondható hétköznapinak, könnyűnek pedig végképp nem. Ennek ellenére sok-sok küzdelem után ma boldogan éli mindennapjait Szolnokon a Széchenyi városrészben, ahol közös képviselőként tevékenykedik. Szabadidejében kézműveskedik: dísztárgyakat és használati tárgyakat készít. Lányával él együtt. Mindketten látássérültek.
Az élet azért van, hogy megküzdjünk vele, ahogy szoktam mondani. Judit története pedig, reményeim szerint, sokunk számára adhat erőt és szolgálhat például.


Úgy tudom, már a gyerekkorod sem volt könnyű. Hogyan emlékszel vissza az akkori időkre?

Karcagon születtem egy szegény család gyermekeként. Apukám rövidlátó volt, anyukámnak pedig egy örökletes szembetegsége volt, amit magam is örököltem. Általános iskolában az első padból sem láttam a táblát rendesen. Nehéz gyerekkorom volt sok-sok küzdelemmel. 18 éves koromban elmenekültem otthonról.

Mi történt ekkor?

Karcagon a Látássérültek Megyei Szervezete helyi csoportjában megismerkedtem későbbi férjemmel, Tivadarral, aki szintén látássérült volt. Az Egyesület a mai napig sokat jelent számomra, korábban sokat önkénteskedtem ennél a szervezetnél, citerásként felléptem a rendezvényeken.

Hogyan kerültél Szolnokra?


Házasságkötésünk után a férjemhez költöztünk Szolnokra. Előbb több albérletben laktunk, majd immár közel 32 éve élünk itt a Széchenyi Városrészben. Nagyon szeretek itt élni, elérhető közelségbe van a posta, az orvosi rendelő, a különböző boltok, és több buszjárat is segíti a közlekedést. Gyorsan elérhető a vasútállomás és a belváros is. A lakásunk ablakából pedig szép, tiszta időben még a Mátra is látható. Csodálatos a kilátás, ahogy viccesen szoktam mondani, ezt még én is látom. Ma egyébként a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének a tagjaként csodálattal figyelem azt a sok munkát, amit végeznek a sorstáraimért az Egyesület munkatársai.

Miként alakult további életetek?

Miután összeházasodtunk, rá egy évre férjem megvakult, és depresszióba esett, orvosi kezelés alatt is állt. Ez egy nagyon kemény időszak volt az életemben, de nem volt időm rágódni a dolgokon vagy sajnáltatni magam.

Aztán megszületett kislányotok, Juditka.


Házasságunk kilencedik éveben érkezett Juditka, aki ma már 31 éves. Azt hiszem, hogy a születése előtt gondoskodó, tudatos szülök módjára jártunk el. Voltunk Szegeden genetikai vizsgálaton is. Itt azt mondták nekünk, hogy egyikünk szembetegségét egyáltalán nem örökölheti a lányunk, másikunkéra is csak ötven százalékban van esély. Persze mindez másképp lett, Juditka apukája összes szembetegségét örökölte. Ennek ellenére ekkor egyenesbe került az életünk. A lányunk sok örömet okozott nekünk. A férjemnek lett vakvezető kutyája, ezáltal könnyebben és bátrabban közlekedett. Majd nem sokkal később elvégzett egy masszőr tanfolyamat, és elkezdett dolgozni.

Lányotok élete hogyan alakult tovább?

Az elején sokat kellett küzdenünk, nem akarták engedni ugyanis, hogy ép gyerekek között végezze az iskolát. Végül mégis ép társai között fejezte be az általános iskolát, majd a jó nevű szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban érettségizett. Aztán Szegeden a Juhász Gyula Főiskolán szerzett diplomát ének szakon, később felsőfokú nyelvvizsgát tett angolból. Juditka mostanában kisebb zeneműveket ír zongorára, valamint angol nyelven publikál az interneten művészettel kapcsolatos cikket. Emellett gyerekeket korrepetál angolból. Hobbiként autodidakta módon oroszul tanul. Megosztjuk a házimunkát, sokat segít nekem a vásárlásban. Azt hiszem, az ő élete is jó úton halad. Úgy vélem, hogy látássérültként is lehet emberként élni.

És a te életed?

Köszönöm, jól érzem magam, kiegyensúlyozottan élem a hétköznapjaimat. Férjem és szüleim halála után elkezdtem internetezni és új hobbira találtam. Megismerkedtem a különféle kézműves technikákkal. Mostanság az upcycling (magyarul értéknövelő újrahasznosítás) technikával dolgozom. Egyébként mindig is fontos volt számomra a környezetvédelem és az újrahasznosítás. Már gyerekként is szerettem rajzolni és barkácsolni. Kicsit „fiúsítottak” is, apukám megtanította a villany- és az autószerelés alapjait, és ma sem ijedek meg, ha a háztartásban elromlik valami. A kézműveskedésen túl elkezdtem blogolni, írásaimat a legnagyobb közösségi oldalon lehet olvasni. Mind a két hobbim egyben egyfajta terápia számomra. Kijelenthetem, hogy jól érzem magam, és sínre került az életem.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Indiai szemmel magyarul

Póda Erzsébet

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyar anyanyelvünket, ezt az őseinktől kapott, felbecsülhetetlen értékű élő kincset, helytelenül használjuk.

2021.7.17.   


A sport rendben tart

Zana Anita

Beszélgetés a látássérült Nemes Andrással.

2021.6.29.   


Énekkel egy életen át

Zana Anita

Beszélgetés a látássérült D. Nagy Erikával.

2021.6.15.   


5+1 tipp szemszárazság ellen

A bezártság annyi mindenen kívül a szemünknek sem tett jót.

2021.6.10.   


Mindenkinek más a stílusa

Virág Csenge

Beszélgetés a bogyaréti Ilcsik Henriettával (21), aki tolmács-fordító szakon tanul, mellette pedig tetovál.

2021.5.17.   


Isten útjai kifürkészhetetlenek

Virág Csenge

Interjú Bodó Máriával, a Duna Televízió vallási főszerkesztőségének munkatársával.

2021.4.28.   


Család, munka és színház

Zana Anita

Interjú a Vakok és Gyengénlátók Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Egyesületének egyik tagjával, Zajcsek Zsiga Szilviával.

2021.4.7.   


Mit rejt Vidu ötlettára?

Noszek Barbara

Bepillantunk az érsekújvári Vidu, azaz Szalma Nikoletta kreatív műhelyébe.

2021.3.16.   


„Hiszek a természet erejében”

Póda Erzsébet

A vásárúti Kovács Máriával beszélgettünk boltalapításról, egészségről, életmódról.

2020.11.22.   


Kortalanul élni

Póda Erzsébet

A kor csak egy szám: mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. Közhelynek tűnő megállapítás, de igaz. Beszélgetés Bazsó Rozáliával.

2020.10.26.   


Lángot adok, add tovább!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosnőjével, a mindig aktív Vojtek Mártával.

2020.6.25.   


Kézművesek karanténban

Tilajcsík Dóra

Milyen most kézművesként tevékenykedni? Erről kérdeztük az érintetteket. (Megszólal Petro Veronika, Fekete Dóra, Nagy Tímea és Sántha Patasi Gabriella.)

2020.5.8.