Mindenkinek más a stílusa


Virág Csenge  2021.5.17. 7:30

Beszélgetés a bogyaréti Ilcsik Henriettával (21), aki tolmács-fordító szakon tanul, mellette pedig tetovál.


A tetoválás jelenleg a virágkorát éli és egyre több női tetoválóművész dolgozik ezen a területen. A bogyaréti Ilcsik Henrietta (21) tolmács-fordító szakon tanul a pozsonyi Comenius Egyetemen, mellette pedig tetovál. A Tabu Tattoo csapatát két éve erősíti, ahova a rajzaival került be, akkor még nem tudott tetoválni. Tehetségének köszönhetően mára egyre több vendég fordul hozzá bizalommal.


Mik azok az állomások, amelyek a tetováláshoz vezettek?

Alapiskolás korom óta érdekel a rajzolás, felsőtagozatos koromban kezdtem el magamat fejleszteni. Két évig jártam a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskolába, ahol az absztrakt jellegű művészet iránt érdeklődtem, az ezzel kapcsolatos rajzolási készségeket fejlesztettük. Főleg portrékat rajzolok grafittal, de a festés is érdekel, emellett színes rajzokat is készítek. Középiskolás korom óta izgat a tetoválás területe, de akkor még úgy gondoltam, hogy iskola mellett nem kéne belevágnom. Később, egyetemistaként jött a lehetőség, amikor a Tabu tetoválószalonba kerestek kisegítő munkaerőt hétvégére. Ekkor még nem tudtam tetoválni, viszont a rajzaim alapján úgy döntöttek, hogy adnak esélyt. A volt kolléganőm foglalkozott velem, és segített megtanulnom a tetoválást. Az alapokat egész gyorsan elsajátítottam, azt, hogyan rakjam össze a gépet, hogy használjam a színeket, az alaptechnikát a kontúrozásra (vonalhúzásra), illetve satírozásra. A többi rajtam múlt, mert mindenkinek más a stílusa, minden művészhez más áll közelebb. Sokan rácsodálkoznak, miért tolmács-fordító szakra mentem, de a művészet mellett a nyelvek is érdekelnek. Azért nem képzőművészeti egyetem mellett döntöttem, mert ott jobbára a grafikát részesítik előnyben számítógépes programokon, ami kevésbé áll hozzám közel. A tetoválásban pedig a kézi rajzolást tudom alkalmazni.

Melyik volt az első tetoválásod?

Első alkalommal két tetoválást is készítettem egy lánynak, aki fogorvosnak készült. A vádlijára egy sztetoszkópot, ami szívet formál, a nyakára pedig egy fogat, amin egy picike korona volt.


Mit ad neked ez a munka?

A tetoválásban kiélhetem a művészet iránti szeretetemet, illetve a kreativitásomat is. Úgy érzem, ez egy olyan szakma, amiben a rajztudásomat kellőképpen kamatoztatni tudom.

Egyre több a tetoválószalon, a tiétek mégis népszerű. Mi a titok?

2018 januárja óta működik a szalon Nagymegyer városközpontjában. Az elhelyezkedés fontos, abból a szempontból, hogy a környék mennyire kiaknázott tetoválószalonok terén, illetve, mennyire ismertek az ott dolgozó művészek. Lényegesnek tartom azt is, hogy a tetoválóművész miként viszonyul a vendégeihez. Elengedhetetlen, hogy kommunikatív és kedves legyen, illetve, képes legyen kompromisszumokat kötni. Nagyon sok tetováló próbálja lebeszélni a klienseit, ami bizonyos fokig megengedhető. El szoktam mondani a véleményemet a vendégeimnek, de ha olyan mintával keresnek meg, ami személyes emléket vagy élményt közvetít, akkor nem beszélem le őket, mert tudom, hogy azért szeretnék magukra varratni, mert sokat jelent nekik.


Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás?

A nagyobb minták esetében mindig az, amit éppen készítek. Ha ki kéne emelnem egyet, akkor az a legelső portrém lenne, amely Szűz Máriát ábrázolja.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Arra vagyok a legbüszkébb, amit éppen elkészítettem, főleg, ha a vendégem is elégedett, és látom az örömöt az arcán.

Megkeresnek azzal is, hogy alakítsd át a már meglevő tetoválásukat?

Gyakori kérés ez is, és a takarás is. Sok embernél előfordult már, hogy fiatalon olyan tetoválást varratott, amit később megbánt.


Sokan kérik, hogy te tervezd meg a mintát? Ilyenkor honnan inspirálódsz?

Általában kész mintával érkeznek, de előfordul az is, hogy velem terveztetik, sajnos ez ritkább. Inspirációforrásként a leggyakrabban a Pinterestet használom, nagyon sok témából és ötletből lehet meríteni. Arra törekszem, hogy az általam tervezett minta egyedi legyen, mégis passzoljon a vendég elképzeléséhez, ötletéhez. Szokták mondani, hogy aki egyszer tetováltat, az nem áll meg egy alkalomnál. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Az emberek először nem tudják, milyen érzés, hogyan fogják bírni. Ha elkészül a minta, amit választottak, megnézik a tükörben, és büszkék magukra, hogy kibírták. Ilyenkor általában úgy lépnek ki az ajtón, hogy már a következőt tervezgetik.

Mik a terveid, céljaid?

A szolgáltatások, így a tetoválószalonok is megérezték a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások hatását. Ennek ellenére sokan felvették velünk a kapcsolatot, és a lezárás alatt időpontok és minták kapcsán érdeklődtek. Amint ezek a korlátozások megszűnnek, remélhetőleg újra visszaáll minden a régi kerékvágásba. Ez egy olyan szakma, ahol mindig van hova fejlődni, mindig vannak újítások, akár a gépek, a tűk vagy a festékek területén. Nálunk elég ritkán kérnek színes tetoválásokat, illetve portrékat. Az egyik célom, hogy minél több színes mintát elkészítsek. A rajzolásban a portrék állnak hozzám a legközelebb, szeretném ezt tökéletesíteni. Mindenképpen a tetoválást tudom elképzelni magamnak jövőbeli munkaként.

A szerző felvételei

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.