Wohl Janka


Cseh Gizella  2013.4.23. 3:41

Író, költő, szerkesztő és műfordító volt.

Wohl Janka (1846-1901) polgári családban született, apja sebészorvos volt. Húgával, Stefániával együtt igen gondos nevelésben részesült, mindketten négy nyelven írtak és beszéltek. Feltűnő zenei tehetségét látva, szülei zongoraművésznek szánták, de leküzdhetetlen szorongása miatt nagyobb közönség előtt fellépni nem tudott.

Először franciául és németül, majd magyarul írt verseket, első kötete 1861-ben jelent meg. Cikkeit, költeményeit szívesen közölték az irodalmi divatlapok. 1840-től húgával együtt szerkesztette a Divat című újságot, 1872 végén pedig megalapították a Nők munkakörét, amely alig egy év múltán egyesült egy közkedvelt női lappal, és A Magyar Bazár mint a nők munkaköre címen a ő szerkesztésükben jelent meg.

Wohl Janka húgával élt együtt; lakásukat a művészi és szellemi élet kiválóságai látogatták. A Wohl-szalon Pest, majd Budapest egyik nevezetessége lett. Az írónő egész életében irodalmi munkájából élt; négy nyelven foglalkozott literatúrával - sokat fordított angolból. Ő volt az első nő, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából fordításokat végzett. Számos eredeti munkája és fordítása jelent meg Zichy Kamilla illetve Egy nagyvilági hölgy álnéven.

1897-ben munkásságáért koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.


Bölcső-dal


Az est leszállt - az éj beállott
Mondván: sötét legyen.-
Szívem úgy, mint a kisvirágok,
Aludjál csendesen.

Ne sírj - ne sírj! Alvásidő ez-
Nyugodjál én szívem-
És mint a hervadt kis virágok
Aludjál csendesen.





Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Zsolnay Teréz

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.3.18.    4


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    24


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5


Hugonnay Vilma

Cseh Gizella

Az első magyar orvosnő.

2014.1.21.