Bankett Bronxban


Mészáros Anita  2004.6.17. 5:47

Bronxi középiskolámban nemrég volt a végzősök bankettje. A diákok már hetekkel a nagy nap előtt elkezdték a készülődést.

A tanítási órákat és a tanárokat ignorálva azzal töltötték el az idejüket, hogy kiszámolják, mennyi pénzbe és időbe kerül majd, hogy ők nézzenek ki a legjobban, legszebben. Az első számú nagy feladat a ruha, amelyet meg kell tervezni. Mert nem lehet csak úgy, bármelyik üzletben megvásárolni egy estélyit, mert Isten ments, hogy még valakin ugyanaz a ruha legyen! (Utólag bizony mégis volt ilyen eset, és kommentálták is a diákok „Micsoda ego!”- felkiáltással!) Szóval mindenki igyekezett újat és egyénit varratni magának.

A következő feladat a cipő kiválasztása, majd a fodrászé, a kozmetikusé, mindené, ami szükséges és nélkülözhetetlen egy ilyen nagy eseményre való készülődéshez! A költségek csak halmozódtak azzal, hogy elterjedt szokásként a bálozók tízesével kibérelnek egy limuzint, ami hajnalig a rendelkezésükre áll. Ez nagy luxus, hiszen egy éjszakára 1200-1800 dollárba is belekerül az autóbérlet.

A Nagy Napon a gyerekek már nem is jöttek iskolába, mert este nyolc órára tökéletesen kellett kinézniük. A lányok csodálatos nagyestélyi ruhákban jelentek meg, mintha csak az Oscar-díjkiosztó gála színpadáról léptek volna le. A legtöbben a nagyon divatos korall-rózsaszínű kelmét választották ruhájuk alapanyagául. Földig érő ruhák uszállyal, csodálatos hajkoronák, stólák, kesztyűk, különböző kiegészítők díszítették őket. A fiúk sem akartak lemaradni! A farmernadrágot és sültös sapkát szmokingra és kalapra cserélték. Néhányan még sétapálcát is hoztak magukkal, aminek hasznát ugyan nem vették, de hát a fehér szmokinghoz az dukál! Volt olyan diák, akinek egész évben nem láttam a haját, mert mindig eltakarta valami harisnya-szerű fejkendővel -- a bál alkalmából azonban jobbnak látta ő is szépen kibodorítani.

Az este folyamán megválasztották a bankett királynőjét és királyfiát, valamint a legszebb ruha tulajdonosát. Nem hiszem, hogy pont a legszerencsésebb volt a választás, de a diákoknak bizonyára más az ízlésük, mint a tanároknak. És a tanárok sajnos nem szavazhattak – különben is, ez a diákok nagy napja volt! Aztán egész éjjel állt a bál. Az asztalok roskadoztak a finomabbnál finomabb ételektől, süteményektől. A diákok megállás nélkül járták a salsát, irigylésre méltóan táncolták a legkülönfélébb stílusú táncokat. Voltak olyanok is, akik magukra akartak hívni a figyelmet, és táncukkal imitálták J.Lo-t vagy Beyoncét. Sikerült is nekik.

Egész este kitűnő hangulat uralkodott a bálteremben, és a szép rendezvény minden nagyobb botrány nélkül zajlott le.



Hozzászólások

Pret, 18. 06. 2004 22:10:39 koszi
Koszi a cikket Anita. Nekem tetszett :)
@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.