A közönség előtt, a mikrofon mögött

Halász Kata  2012.2.8. 6:52

Beszélgetés Szobácsi Gergő humoristával.

Szobácsi Gergő olyan, amilyennek egy stand up-ost elképzel az ember. A magánéletben kissé visszahúzódó és nem tolakodóan humoros: ha a poénja telibe talál, csak szolidan mosolyog. Ebből következőleg szórakoztató interjú volt. Legalábbis én nagyon jól szórakoztam.

2010. májusa óta hatszor nyerted meg a Fiatal Félőrültek Fesztiválját, tavaly nyáron pedig a szakmai zsűritől különdíjat kaptál az OTP Mikrofonpróba rendezvényen. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy kipróbálod magad stand up-osként?

A gyerekkori legjobb barátomnak mindig is sokat sztoriztam és ő jókat mulatott rajtuk. Majd körülbelül egy éven keresztül szívta a vérem azzal, hogy legyek stand up-os. Mindig azzal védekeztem: az, hogy valaki egy társaságban vicces még nem jelenti azt, hogy a színpadon is az. Egy évig ellenálltam, aztán szervezett egyszer egy 20-25 fős házibulit és mondta, hogy ott lépjek fel. Végül beadtam a derekamat, hátha végre ő is észreveszi, nincs nekem ehhez tehetségem. Írtam egy 10-15 perces anyagot, összegyűjtöttem pár vicces sztorit, elmentem ebbe a házibuliba, kiálltam és sikerült. Nevettek.

Ez volt akkor az első fellépésed.

Igen. És ezt nem sokkal később követte a Félőrültek Fesztiválja a Dumaszínházban, ami pedig az első olyan alkalom volt, amikor nagyobb közönséget próbáltam megnevettetni.

Mennyire izgultál az első Félőrültek Fesztiválja előtt?

Az első fellépés előtt iszonyatosan éreztem magam, minden bajom volt, de abban a pillanatban, amikor felálltam a színpadra, mindez azonnal elmúlt. Tehát ébredés után, egészen addig a másodpercig, amikor ott nem voltam a színpadon, volt 22 infarktusom, de amikor belekezdtem a műsorba, pláne, amikor meghallottam az első nevetést, sikerült feloldódnom. Volt azért hangremegés az elején, de most már, 40-50 fellépéssel a hátam mögött tudom, hogyan kell ezt kezelni. Ez inkább alkati kérdés: valaki életében másodjára áll színpadon és alig stresszel, más pedig az ötvenedik fellépés előtt is iszonyúan izgul.

Tapasztalod, hogy az emberek úgy képzelik, hogy a magánéletben, amikor lejössz a színpadról ugyanolyan sziporkázó és vicces vagy, és talán ezt már-már el is várják?

Ez pontosan így van, nagyon meg is szoktak lepődni, hogy én stand up-pal foglalkozom, mert általában csendes és visszahúzódó vagyok, nem vagyok a társaság középpontja.

Szerintem pedig kommunikatívabb vagy az átlagnál.

Mert téged régóta ismerlek és mégiscsak egymás mellett öltöztünk az óvodában. Az azért egészen más.

Pörgősebb az élete egy stand up-osnak?

Ugyanolyan átlagos élete van, mint bárki másnak. Inkább azt mondanám, másképp szemléli a világot. Én már úgy kelek fel reggel, úgy megyek az utcán, hogy miből mit lehet felhasználni. Az egész egy gondolkodásmód váltás. Amióta ezt csinálom, rászoktam a hallgatózásra, tehát megyek az utcán, meglátom a nézelődő párokat és úgy teszek, mintha még soha nem érdekelt volna semmi annyira az életemben, mint az a kirakat, közben pedig csak azt figyelem, hátha elcsípek valamit a beszélgetésükből.

Buszon telefonáló kamaszlányok?

Persze. Senki sincs biztonságban.

A közvetlen környezeted hogyan reagál, amiért őket is beleszövöd a műsoraidba?

Nincs ezzel bajuk. Persze szoktak néha fenyegetőzni, hogy valamit ne mondjak el, de ennek ellenére elmondom. A legcikibb sztoriknál meg szoktam változtatni a neveket, szóval nem vagyok olyan kegyetlen.

Tibi létezik?

Létezik, igen, ő a haverom. Általában nem azokat a történeteket tartja a legviccesebbeknek, amik róla szólnak, de azért nem bánja, ha bekerül a műsorba.

Van tabutéma, amit következetesen elkerülsz?

A politika és a celebek. Igyekszem inkább új témákat találni és nem Kiszel Tündézek.

Mennyire tud figyelni egy stand up-os a közönség reakciójára?

Minden közönség más. A profik például ezt úgy csinálják, hogy egyrészt rengeteg anyaguk van, ami be van kategorizálva, és amikor kiállnak a színpadra, elkezdenek lövöldözni, amelyik pedig bejön, azt a vonalat viszik tovább és bontják ki. Egy kezdő pedig úgy csinálja, hogy nincs annyi anyaga, mint a profiknak, úgyhogy végigtolja azt a műsorát, ami van. Ez vagy tetszik a közönségnek vagy nem. Én egy fellépés előtt, mindig kiválasztom azt a 6-7 sztorit, amihez éppen hangulatom van. Szerencsére a Dumaszínházban nem volt még olyan, hogy egy műsorom nagyon nem tetszett a közönségnek, de ők azért jönnek, hogy meghallgassanak egy stand up-ot. A külsős helyszín már keményebb feladat. Múltkor is voltam egy céges karácsonyon, ahol nem elég, hogy a vacsora előtt léptem fel, de volt egy háromnegyed órás csúszás is. Úgyhogy azt láttam az emberek arcán, hogy mondjad már hülyegyerek, azt’ együnk. Pont ezért hívjuk ezeket arccal a gázsi felé fellépéseknek.

Hogy néz ki nálad az alkotás?

Folyamatosan gyűjtögetek a mindennapokban. Nyitottan járok az utcán, otthon, a munkahelyemen, mindenhol, és ha valami érdekessel találkozom, azt gyorsan leírom vagy felmondom a telefonomra. Amikor pedig van rá időm és kedvem, mert erőltetni soha nem szoktam, akkor leülök, előveszem a jegyzeteket, amikre már régen nem emlékszem, meglepődöm és elkezdem kibontogatni a történeteket.

Ki a próbaközönséged?

A macskám, Imre. Soha nem szokott nevetni, de nála csak jobb közönség lehet, úgyhogy a legrosszabbal gyakorolok. Volt már olyan, hogy az első két lábát rátette a fejére és elborult. Barátnőm a második rosta. Kívülről tudja az anyagaimat, annyiszor hallotta már. Volt olyan, hogy elakadtam a színpadon és ő kiabálta fel, hol tartok. Rajtuk kívül viszont nem szoktam mások előtt próbálni, mert már előfordult, hogy egy anyagot előadtam a barátaimnak és egyáltalán nem találták viccesnek. Csak legyintettek: jól van, Gergő, ezen dolgozz még! Aztán ugyanezzel a műsorral nyertem a Félőrültek Fesztiválját. Szóval azóta csak rajtuk gyakorolok, mert az nem szerencsés, ha az ember elbizonytalanodik a saját anyagával kapcsolatban, a közönség egyből kiszúrja, ha nem magabiztos.

Mennyire tudatos az előadásmódod?

Tudatosan nem figyelek rá. Azt próbálom elérni, hogy minél természetesebbnek tűnjek a színpadon, amit még nem sikerült elérnem. Az a célom, hogy olyan legyek, mint amikor a haverjaimnak sztorizok egy kocsmában. Amit nem szoktam egyébként. Úgyhogy lehet, hogy csöndben kéne maradnom a színpadon, és akkor lennék olyan természetes, mintha a barátaim között lennék.

A közönség első benyomása a humoristáról mennyire fontos?

A szimpátia nagyon fontos. Majdnem olyan fontos, mint a szöveg... Csenki Attila mondta egyszer, hogy amikor felmész a színpadra és úgy meg tudod nyerni a közönséget, hogy még meg sem szólaltál, az már fél siker.

Egy-egy fellépés mennyire kimerítő, mint szellemi munka?

Öt perccel a színpadra lépés előtt általában azt érzem: legyek túl rajta minél hamarabb, viszont amikor lejövök a színpadról, akkor pedig mennék vissza.





Szerinted mi annak az oka, hogy kevés a női stand up-os?

Nem tudnám megmondani ennek az okát, de azért már kezdik a lányok is döngetni a kapukat. A Dumaszínházon belül ott van Kormos Anett és Szente-Veres Adrienn, és egyre több amatőr női stand up-os van már.

Mi a célod?

A legnagyobb célom egyelőre a társulattagság. Az, hogy meg tudjak élni csak a stand up-ból.

Ki a példaképed?

Kőhalmi Zoltán.

Könyvet fogsz írni?

Nem.

Hozzászólások

@

Küldés