A magam útját járom


Kovács Andrea  2012.10.3. 4:58

Beszélgetés Kajdacsy Dórával, aki a tetoválás rajongója.

A tetoválás művelése és viselése a régi időkbe nyúlik vissza, viselését elsősorban bennszülött harcosoknak, később tengerészeknek tulajdonították.
A történelem folyamán és a különböző kultúrákban nők, férfiak egyaránt viseltek különböző tetoválásokat. Napjainkban az önkifejezés ezen módja újra a virágkorát éli mindkét nem körében.
Szeretnék bemutatni az olvasóknak egy sokoldalú, Dunaszerdahelyen élő, fiatal lányt, Kajdacsy Dórát, aki iskolába jár, modellkedik, rajzol, tervez és mindemellett tetoválóművésznek tanul.

– Jelenleg mivel foglalkozol?

– Másodikos vagyok egy magán-szakközépiskolában, grafikus szakon, és modellként is dolgozom.

– Egy ilyen intézményben mennyire engednek kibontakozni? Hogyan tudod fejleszteni a saját stílusodat?

– A témát mindig megkapjuk, de hogy milyen stílusban és milyen eszközökkel teljesítjük a feladatot, rajtunk múlik. A tanárok bármiben tudnak segíteni, de csak a kiszabott tananyag mellett. Szerencsére jó oktatóim vannak, a kötelező fegyelem és rendtartás mellett engednek szárnyalni is. Az ihlet mindig spontán jön: van úgy, hogy főzés vagy épp dolgozatírás közben. Ilyenkor hirtelen elárasztanak az új ötletek. Sokszor azt sem tudom, hogyan fogjak hozzá. Mikor elkezdek rajzolni és ráérzek, hogy ez az új kreáció csak az enyém, szabadjára engedem a fantáziámat – ez a legjobb érzés a világon!

– Hogy tetszik a modellkedés? Mi az, ami megfogott a pózolásban?

– Imádok fotókon szerepelni. Már egész kicsi koromban elkapott a szereplési vágy. Mikor megkérdezték, mi akarok lenni, kijelentettem, hogy tetoválással és modellkedéssel akarok foglalkozni – a szüleim nem kis meglepődésére. Az első sorozatomat tizenhat éves koromban készítettük egy stúdióban. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt majd újabbak és újabbak követik.

– Hogyan látod a tetovált, extrém külsejű lányok helyzetét a divat világában?

– Meg kell választani, kivel dolgozik együtt az ember. Átlagos, sötét hajú, vékony lányokat foglalkoztató ügynökséghez sosem szeretnék bekerülni. Ott nagyon sok az elvárás a modellekkel szemben. Aláíratnának velem egy olyan szerződést, ami alapján nem valósíthatnám meg sem magamat, sem az elképzeléseimet. Sajnos, itthon még nincs érdeklődés az ilyen stílusú képek iránt. Magyarországon némileg jobb a helyzet, ott tetoválással foglalkozó magazinokban van lehetőség szerepelni. Hívtak már oda is fotózásra, de még nem volt időm eleget tenni a felkérésnek.

– Az átlagostól eltérő külső bevállalása komoly bátorságról árulkodik. Mennyire vagy merész az életben?

– A nagy problémákkal mindig szembenézek, és hiszem, hogy meg is tudom őket oldani. A tetoválások viselése miatt gyakran kritizálnak, mintha emiatt rosszabb ember lennék. Például beülök egy kávézóba, és hallom, amint összesúgnak a hátam mögött: Nézd csak, hogy néz ki! Biztos parókája van! Az utcán is megállítottak már, hogy meggyőződjenek róla, valódi-e a színes hajam. Ez szinte mindennapos dolog.

– Hogy viseled mások véleményét?

– Eleinte nagyon bántottak a negatív visszajelzések. De amióta elkezdtem a modellkedést, több az elismerés, és ezzel együtt megtanultam elnyomni a rossz érzéseket magamban.

– Mesélnél a tetoválás iránti szeretetedről?

– Tudatosan haladok ezen az úton, a saját tetoválásaimat gondosan megválasztom. Mindkét vádlimon egy-egy X található – ez az absztinens életmódot követő straight edge mozgalom szimbóluma. Ezt jelenleg is folytatom, nem fogyasztok semmit, ami káros. Ezek voltak az első minták rajtam, tizenöt éves koromban kerültek fel rám. A felkaromon Szűz Mária képe van, mert vallásos vagyok. Egy rózsám is van Apa felirattal, mert sokat jelent az az időszak, mikor vele éltem. Anyu is kap majd helyet rajtam, akivel az utóbbi időben nagyon jó a kapcsolatunk. Soha nem lázadtam ellene, csak nem tudtuk egymást megérteni. Nehezen fogadta el, hogy más vagyok, mint a többi tizenéves lány.

– A tetoválást a közvélemény férfias dolognak tartja. Mennyire fontos számodra, hogy nőies legyél?

– Nem hiszem, hogy egy nő férfias lenne attól, hogy tetoválást visel. Az igazi nő nem is a sminktől lesz szép, ezért azt sem viszem túlzásba hétköznapokon. Persze a fotózáson más a helyzet, olyankor erősebb színekkel is kísérletezünk. Az önbizalmam az aktuális hangulatomtól függ, de alaphelyzetben elégedett vagyok magammal. Marilyn Monroe a nőiesség megtestesítője számomra, az ő megjelenése, kisugárzása inspirál. A tetoválók közül Kat Von D, akit kiemelnék, az ő kitartása és tudatossága példaértékű számomra.

– Mi jelenti számodra a tökéletes kikapcsolódást a szabadidődben?

– A szabadidőmben programokat szervezek magamnak, vagy kialszom magam. De leginkább az tölt fel, ha rajzolhatok, és új terveket vethetek papírra.

– Mik a távlati terveid?

– Tele vagyok ötletekkel, ám sokszor belegondolok, hogy lehet nem is lesz mindenre időm. Szeretnék egy modellcéget, saját ruhakollekciót, tetováló stúdiót, külföldi sikereket. Nem tudom, mikorra fognak ezek az álmok teljesülni, de én mindent beleadok!


Kovács Balázs (1.) és Tóth Enci (2.) fotói



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.