A tanítványaim sikere a legnagyobb öröm


Kiss Adrienn Éva  2014.5.21. 3:52

Bepillantás a ritmikus gimnasztika világába Bánhidai Kinga edzővel.

Akár a legtöbb sport esetében, a ritmikus gimnasztikát is minél korábban kezdik a kislányok, annál jobb. Bánhidai Kinga életét a sport iránti szeretet már egészen kis kora óta elkíséri. Jelenleg gyerekeket tanít a ritmikus gimnasztika légiesen könnyed gyakorlataira, miközben saját pályafutását is egyengeti.


Hány évesen kerültél közel a ritmikus gimnasztikához, és miért éppen erre esett a választás?

Egészen korán, már négyévesen elkezdtem tornázni. Nem én választottam ezt a sportot, hanem a sport engem. Egyszer ritmikus gimnasztika edzők érkeztek az óvodába, akik kislányokat kerestek. Engem is kiválasztottak, innentől pedig minden magától történt. Egyébként mivel piciként hosszú baba voltam, a doktornő is ajánlotta, hogy kéne valamit sportolnom, hogy később szép tartásom legyen.


Hány éves kortól ajánlott ez a sportág?

Minél hamarabb, annál jobb! Már négyéves kortól várjuk a kislányokat.

Hetente mennyi időt kell ráfordítani, ha egy gyerek versenyszerűen szeretné ezt nűvelni?

Ez természetesen a kortól is függ. Van, akinek még csak heti három alkalommal tartunk háromórás edzéseket, de a nagyobbaknál ez akár heti ötször-hatszor négy óra is lehet.

Mesélnél kicsit a sportágban elért sikereidről?

A Genfben az Európa Bajnokságon elért 9. helyezésemre, a Grand Prix Holonon elért 8. helyre, valamint a Gymnasiade Lanesteren szerzett aranyérmemre vagyok a legbüszkébb. Számos külföldi versenyen dobogós eredményt értem el, amelyek szintén sokat jelentenek számomra. Ezek mellett pedig többszörös országos- és magyar bajnok vagyok, egyéniben és csapatban is.

Még felsorolni is sok! Hány éves korig lehet a ritmikus gimnasztikában versenyszerűen részt venni?

Sokan abbahagyják 18 éves korukig. De van olyan is, aki szülés után jön vissza tornázni. Sőt olyan is akad, aki 28 évesen is versenyzik. Abszolút változó.


Jártál a Budapesti Kortárstánc Főiskolára. Mesélj erről egy picit!

Miután abbahagytam a ritmikus gimnasztikát, pont 8. osztályos voltam, és jött a továbbtanulás kérdése. Mindenképpen valami mozgással kapcsolatos iskolába szerettem volna járni, így találtuk meg a bizonyos „kék” könyvben ezt sulit. Volt egy előkészítő osztály, oda jártam már 8. osztályban is. Kaptam egy ajánlatot, miszerint szívesen felvennének az iskolába. Nem is volt kérdés, hogy hol folytassam a tanulmányaimat.

Mikor döntötted el, hogy gyerekeket fogsz edzeni? Mit szeretsz ebben a munkában?

Miután leérettségiztem, elmentem a volt klubomba, mert szerettem volna újra tornázni. Mivel pont edzőhiány volt, az akkori – és mostani – vezetőedző Kiss Kata megkért, hogy néha álljak be edzést tartani. Katát egyébként gyerekkorom óta ismerem: az edzőm húga, szinte együtt nőttünk fel. Mikor látta, hogyan végzem a rám bízott feladatot, hogyan bánok a gyerekekkel, és a kicsik szeretnek, megkért, hogy maradjak.

Melyik a jobb érzés: amikor a saját győzelmednek örülhetsz, vagy amikor a tanítványaid kerülnek fel a dobogóra?

A tanítványaim sikere a legnagyobb öröm számomra, az tud igazán feltölteni.

Mik a további terveid?

Minél több aranyérem, és majd egyszer talán saját klub vagy válogatott edzői státusz.


A felvételeken Bánhidai Kinga a tanítványaival
Fotók:
1. Pálhegyi Dániel
2. Nyári Gábor




Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.