Az izgalmat a nagyvilág adja

Kabók Zita  2014.1.30. 4:50

Beszélgetés Fekete Valentine Andreával, aki jelenleg Texasban él és dolgozik.

Fekete Valentine Andrea (33), Somorjáról származik. Érettségije után, 1998-ban költözött Manchesterbe, ahol több mint tizenhárom évet élt, mielőtt Texasba került. Tinédzser korom óta ismerem Babát, hiszen négy évig egy középiskolába jártunk és egy kollégiumban laktunk. Külföldön aztán az útjaink tíz év után ismét összefutottak. Sikerességét a kitartásának és ragaszkodó természetének köszönheti. Most már bizonyíték is van arra, amit egykori osztályfőnökünk mondott Babáról 15 éve, hogy ő még a jég hátán is meg fog állni. Büszke vagyok arra, hogy figyelemre méltó életútját barátként bemutathatom.



Hogyan indult a karriered, mivel foglalkoztál Angliában?

Au-pairként kezdtem, egy angol családnál dolgoztam, majd információs megbízott voltam egy állami cégnél. Ezek után kicsit merészebb vizekre eveztem, és egy au-pair közvetítő irodát nyitottam, amit öt évig vezettem. Innen kerültem a humánerőforrás-menedzsmenttel kapcsolatba, és ezek után fejvadászként kezdtem el dolgozni. A munka változatos volt, nagy projekteken vehettem részt, sokat utaztam Anglián belül. Volt hogy 180 embert kellett felvennünk pár hónap alatt. Interjúkat vezettem le és a menedzseremmel döntöttünk az elhelyezésekről. Innen pályáztam meg egy új fejvadász-menedzseri állást az olaj és gázipar területén. Olyan kliensekkel dolgoztam, mint például az Agip, Shell, Shevron és Total. Majd a konkurens cégen keresztül ajánlottak fel munkalehetőséget Texasban, és a három hónapos próbaidő letelte után odaköltöztem.

Texas az olaj és gázipar fővárosa. Nem véletlen, hogy a munkád is ezzel függ össze. Mesélj egy kicsit róla!

Az olaj- és gáziparral foglalkozó projekteken dolgozunk. Kicsitől nagy cégekig, az egész világ területén. Mi biztosítjuk be a megfelelő munkaerőt az olaj felkutatásától az olaj kitermeléséig. Ezek a projektek úgy zajlanak, hogy a befektetők irányítják az olajmezők felkutatását, felmérik, hogy milyen országban van az esetleges kőolajmező, milyen a föld minősége, lehet-e ott fúrni, milyen a jogi háttere az országnak, esetleg konfliktust idézhet-e elő a kőolaj-kitermelés. Többek között geodéziai szakemberek bevonásával dolgoznak. Aztán az erre specializálódott cégeknek kiírják a pályázatot, akik eldöntik, hogy milyen módon fogják kitermelni az olajat, az milyen költségekkel fog járni. Tulajdonképpen úgy megtervezik az olajfúró kút építését, mint egy házét: milyen konstrukció lesz, hol fogják összerakni az elemeket, ezeket főleg Kínában, Koreában vagy Japánban. A kőolajat aztán kitermelik, amit szintén meg kell szervezni, legtöbbször ez nem a fúrás helyszínén van. Tulajdonképpen minden olajfúró projekthez a világ minden pontjáról szerzünk be emberi erőforrást vagy valamilyen terméket. Ezek a projektek a világ bármelyik pontján futnak, de értelemszerűen főleg olajlelőhelyekben gazdag területeken a leggyakoribbak. Például az afrikai vizeken, az Északi Tengerben, Ausztráliában, az északi-sarki vizeken, Kazahsztánban vagy a Mexikói öbölben. Nagyon sok projekt menetét befolyásolják a politikai helyzetek, amelyek sokszor a munkaerő felvételére is hatnak. A mi feladatunk, hogy a klienseink, vagyis a befektetők számára bebiztosítsuk az alkalmazottakat, megszervezzük a vízumok kiállítását, áttelepítésüket (van, amikor a családjaikkal együtt), mivel sokszor az egyik országból a másikba kell utazniuk.

Milyen az élet Texasban? Ha valaki megemlíti Texast, nagy karimájú kalapot, kockás inget, cowboy csizmát viselő nagy testalkatú férfiakat tudunk elképzelni, akik a fesztiválokon vagy vidéken lovagolnak, miközben western zene szól...

Houstonra, ahol élek, ez csak részben jellemző. Texas nagyon büszke arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik tagállama. Összehasonlítva New Yorkkal, Torontóval, Floridával vagy Las Vegassal, Texas teljesen más. Az USA második legnagyobb, valamint 22,8 milliós lakosságával a második legnépesebb tagállama. Texas hatalmas kitermelhető kőolajkészlettel rendelkezik. A távok azonban óriásiak az ország nagysága miatt. Például északról délre autóval az út legalább nyolc óra. Houston alföldi terület, és sokszor mérföldeken keresztül semmi nincs, csak az óriási runchok, egy-két hozzátartozó kocsmával, faházzal. Amit említettél, az főleg vidékre jellemző, vagy a belvárosban a régimódi texasiakra, akik üzleti tárgyalásokra is farmberban és lovascsizmában mennek.

Az amerikai emberek nem szeretnek gyalog járni. Hogy is van ez? Van egyáltalán tömegközlekedés? Sétálnak-e ott az emberek?

Nem. Ez főleg az itteni méretekre és nagy távolságokra vezethető vissza. Itt egy normális út tízsávos. Vannak azért buszjáratok is, azok használják, akik nem tudják megfizetni az autót. A járdákon csak hontalanokat látni. Itt senki nem gyalogol, talán a magas hőmérséklet miatt sem. Hiszen 45 fokban ki bírna gyalogolni?

A híres űrközpont, a NASA Texasban van. Jártál már ott?

Igen voltam és máig is emlékezetes maradt számomra, főleg az a pillanat, mikor a felvettem az űrsisakot és felpróbáltam az űrruhát. Texasban az a mondás járja, hogy itt minden nagy. Ez a szlogen minden turistacikken megtalálható. Például az úrközpontban is olyan nagyok a rakéták, hogy legalább húsz percig tart, míg az ember körbejár egyet. Benézhettünk a laboratóriumba is, ahol az űrhajók részeit vizsgálják és kísérleteznek. A kilövő állomást is meg lehet tekinteni.

Nem hagyhatom ki a 90-es évek nagy kedvencet a Dallas című sorozat megemlítését, amely meghódította a világot. Azt hiszem sokunkban Amerikáról épp a Dallasban látott életstílus képe él. Dúsgazdag olajmágnás család, fényűző birtok, nagyvárosi felhőkarcolók, és végtelen olajmezők világát mutatta be a nézőknek. Volt részed ezt megtapasztalni?

Igen, egy körút alkalmával voltam Dallasban. Dallas nagyon híres a bankjairól, tulajdonképpen Texas pénzügyi fővárosa. Érdekes volt látni a helyszínt, ahol a Dallast forgatták, de ugyanakkor csalódtam is, mert rengeteg trükköt alkalmaztak, amit a sorozatban ugye a nézők nem látnak. A tévében minden nagynak tűnik, viszont az a ranch nem nagyobb egy átlagos méretű kertnél. Bemutatták azt is, hogy például a medencét hogyan nagyobbították meg. A végébe tettek egy tükröt, miközben Samantha úszott egy helyben. Texasban sokan élnek így, a rodeós ismerőseim közül mindenkinek van lova, a medence alap minden háznál. De azért itt is van szegényebb réteg. Viszont a gazdagok normálisan viselkednek, és nem az a fontos nekik, hogy ezt feltétlenül kimutassák.

Nem kétséges, hogy nyelvi nehézségeid a több mint 13 éves angliai életed után már nem voltak. Hogyan váltottál át a brit angolról az amerikaira? Tudvalevő, hogy az amerikaiak nemigen rajonganak a brit angolért, ami fordítva is igaz. Nem volt furcsa az elején a különbség? Van-e ehhez kapcsolódó valamilyen történeted?

Houstonban imádják a külföldieket, mivel itt majdnem mindenki bevándorló. Nagyon szeretik a különböző akcentusokat, de főleg a brit angolt. Soha, a három év alatt semmilyen rosszindulatot nem éreztem az akcentusom miatt. Van ugyan egy vicces történetem: egyszer a munkahelyemen arra kértek, hogy szervezzek meg egy interjút, és ők erre a „fixálni” szót használták, ami ugye a briteknél a javításra utal. Nem tudtam, hogy ki rontotta el az interjút, amit nekem javítanom kellett... A munkatársaim dőltek a nevetéstől.

Hogyan vélekedsz az amerikai és az angliai munkahelyi viszonyokról? Melyiket részesíted előnyben?

Anglia már eleve jobb, mint Kelet Európa. Angliában a munkát megbecsülik, és az embernek sok lehetősége adódik, ha igyekszik, így az előrelépés sokkal könnyebb. Amerikában kicsit más a munka és a pihenés egyensúlya. Például az ember négy órakor befejezi a munkát, utána szórakozhat, de a telefont mindig bekapcsolva kell hagyni, mert a kliens bármikor hívhat. Vagy az időeltolódások miatt van úgy, hogy bizonyos embereket csak munkaidőn túl tudok elérni. Tehát tulajdonképpen itt mindig dolgozom, de nem teljes stresszben, mert nem kell az irodában ülnöm, és a hívásokra várni, mert az otthonról is elvégezhető. Egyértelműen az amerikai viszonyokat részesítem előnyben a brithez képest.

Szerinted melyek azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ember sikeres legyen külföldön?

Legyen az ember kicsit őrült, önfejű, magabiztos, kíváncsi természetű és főleg nyitott az újra. Fogadja el az újat, még ha nem is ért vele egyet, vagy nem olyan, mint amilyennek elképzelte. Önfejű alatt azt értem, hogy az emberben legyen meg az a szilárd cél, hogy igenis sikeres leszek, és elérem, amit akarok! Nem pedig az, hogy mindenen morgunk, zsörtölődünk azért, mert itt máshogy mennek a dolgok, mint otthon. Rengeteg külföldivel találkoztam már itt, akik állandóan panaszkodnak valamiért: például a nagy hőség miatt. Én a jó oldalát nézem: süt a nap és jókedvem van tőle. Vagy például sokszor vannak dugók, annak ellenére, hogy tíz sávos az út, és van, aki mindig ezen rágódik. Arra kell összpontosítani, hogy átéljük és megtapasztaljuk a dolgokat, legyenek azok jók vagy rosszak. Ki kell hozni mindenből a maximumot és elvezni, amit az adott élethelyzet nyújt. Úgy érzem, hogy a sikerességem titka, hogy az értékeket, amelyeket a családomtól kaptam és a neveltetésem, amit kaptam, azokat magammal hoztam. Mindig hű maradtam önmagamhoz és a becsületes elvekhez, amit megtanítottak velem.

Úgy halottam, hogy aligátort is simogattál Amerikában, elmesélnéd ezt a történetet is?

Texas nagy része mocsaras, így sok itt az aligátor. Helyi látványosság, hogy hajókirándulásokon nézik meg az élőhelyüket. A mocsárba „hajóutakat” vágnak, azon halad a hajó. Meg is lehet simogatni az állatokat. Megvan a veszélye, hogy leharapják az ember kezét, de Amerikában az emberek azt csinálnak, amit akarnak. Ez mindenkinek a saját döntése. Mielőtt az érdeklődő valami őrültségre készül, aláíratnak vele egy harminc oldalas nyomtatványt, hogy saját felelősségére csinálja, és nem perelheti be a céget, bármi is történik. Amerikában ebből a szempontból nagy a szabadság. Ez vonz engem is, hogy bármit kipróbálhatok, és rengeteg dolog van, ami érdekel.

Tartod a kapcsolatot az ottani magyarokkal?

Igen, Amerikában nagyon sok emberrel járunk együtt szórakozni. Ők nem barátok, de nem is ismerősök, talán valahol a kettő között helyezkednek el. Például van egy rodeós banda, velük rodeózni járunk. Több ilyen csapatnak vagyok a tagja, például egy jótékonysági szervezetben is benne vagyok. Aztán van egy szláv, cseh és magyar csoport, akik mindig rendeznek fesztiválokat. Ott az ember tovább ismerkedik, és újabb körökbe kerül. Sok külföldi van itt, akik például a férjükkel utaznak a munka után, akik az olajkitermelésben dolgoznak. Ezért sem lehet velük mély baráti kapcsolatot kialakítani. Barátkozni nagyon könnyű, de ezek csak felületes kapcsolatok. A közeli barátság ritka.

Nem érzed magad olykor egyedül?

Nem, mert megszoktam az egyedüllétet, hiszen 18 éves korom óta külföldön élek. Az egyedüllét számomra azonban nem egyenlő a magánnyal, hanem inkább egy életforma: úgy irányítom az életemet, hogy a problémáimat egyedül is képes legyek megoldani. Mivel szingli vagyok, csak magamra számíthatok. Ez nem jelenti azt, hogy senkitől sem tudnék segítséget kérni, ha szükségem lenne rá.

Ennyi külföldön töltött év után megkérdezhetem, hogy van-e még honvágyad?

Úgy érzem, itt tudtam meg igazán, hogy mi is az a honvágy, mert Angliában még kevertem a honvágyat a hiányérzettel. Itt honvágyam van Anglia és a Felvidék iránt. Angliából az az érzés hiányzik, amikor az ember belép a hidegből a meleg házba, és egy csésze teával a kezében leül a kandalló elé. Otthonról az hiányzik, amikor találkozom a családdal vagy barátokkal, és látom az örömöt az arcukon, a családi kötöttséget. Hiányzik a Duna, ahol gyerekkoromban sok időt töltöttem el, a táj szépsége, és az, hogy ismerem a környéket. Például az az érzés, amikor otthon elmegyek a régi óvodám mellett. Ezek az érzések hiányoznak. Rájöttem, hogy a honvágy az, amit nem tudunk helyettesíteni. Mert a húsleves is csak addig hiányzik, amíg az ember meg nem tanulja meg maga főzni.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Ez jó kérdés, anyukám is felteszi hetente. Nem tudom. Abban bízok, hogy a sors kegyes lesz hozzám, ahogy eddig is, és az életem során még több ajtó kinyílik majd. Addig, amíg új dolgokat tudok átélni, addig boldog vagyok. Lehet, jó lenne már letelepedni, és normális kerékvágásba terelni az életemet, de egyenlőre a mostani életformámat nem akarom feladni. Hogy aztán a világ melyik részén kötök ki, azt nem tudom. Talán majd újra megnyílik előttem egy lehetőség, amit ismét megragadhatok. Kanadában, Ausztráliában vagy otthon...?

Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?

Bennem van az állandó kérdés: hol a helyem? Úgy érzem, az a feladatom, hogy önálló legyek, és ne kelljen a szüleimre támaszkodnom. Ugyanakkor érzem azt is, hogy messze vagyok, és sokszor nem tudom őket támogatni, amikor szükségük lenne rám. Az otthoni körökből kilógok. A nagyvilágban világjárónak tartanak, de ha otthon élnék, bizonyára hirtelen „öreglány” lenne belőlem. Mi a helyes megoldás? Nem tudom. A nyugalmat csak otthon lehet megtalálni, viszont az izgalmat egész világ adja.

Hozzászólások

@

Küldés