Egészséges menüsor


Nagy Erika  2015.8.25. 0:37

Beszélgetés Babiczky-Pfliegel Dórával, az Ép testben két lélek című könyv szerzőjével.

Babiczky-Pfliegel Dóra csinos, sikeres nő, boldog édesanya és feleség. Nem, ez nem tündérmese, hanem a valóság. Semmit nem kapott ingyen, megküzdött mindenért. Bevallom, addig, amíg Dórát nem ismertem, nem foglalkoztam az inzulinrezisztenciával, azzal a szénhidrát-anyagcsere betegséggel, amely többek között a petefészek nem megfelelő működését is okozza. Az inzulinrezisztencia tünetei azonban megszüntethetőek megfelelő táplálkozással. Dóra is életmódot váltott évekkel ezelőtt. Alig múlt egy hónap, és a váltás megtette hatását.

Mikor kezdtél a gasztronómiával foglalkozni?

Kezdő háziasszonyként nem jeleskedtem a konyhában, hét évvel ezelőtt kezdtem a gasztronómiával foglalkozni a rádióban. Volt egy műsor, amelyben a piacokat sorra látogattam. Itt sok mindent megtanultam menet közben, mert friss háziasszonyként érdekeltek a konyhai fortélyok. Sajnos a mai fiataloknak sokkal nehezebb a helyzete, mint szüleinknek volt, mert ma kevés az a ház, ahol több generáció lakik együtt. Régen a dédmama, a nagymama átadta tapasztalatait, tudományát a konyhában a fiatalabb generációnak, ma pedig még egy rántás elkészítése is gondot okozhat a legtöbb kezdő háziasszonynak, úgy, mint egykor nekem is.

Tanult szakmád az újságírás. Mi kellett a váltáshoz, ahhoz, hogy az Ízek és Érzések magazin gasztro-újságírója legyél?

Ehhez az kellett, hogy megtudjam, inzulinrezisztens vagyok. Már két éve vártuk, hogy szülők lehessünk, de nem sikerült. Egyik orvostól a másikig jártunk, majd kiderült, hogy az inzulinrezisztencia miatt, amely többek között a petefészek nem megfelelő működését is okozhatja, gátolja a teherbe esést. Életmódot váltottam, kiiktattam az étrendemből a gyors felszívódású szénhidrátokat, szezonális zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztottam, a tejet és tejtermékeket teljesen kiiktattam, sok halat ettem és a cukrot is lecseréltem természetes édesítőkre. Lényegében a makrobiotikus étrendet követtem. Szigorú étrendre kényszerültem, arra, hogy új alapanyagokat, főzési technikákat sajátítsak el. Hajtott a kíváncsiság, minél többet szerettem volna tudni, ezért néha eljártam a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola esti szakács oktatására. Majd beiratkoztam, és sikeresen elvégeztem. Igaz, hogy itt a hagyományos magyar ételek elkészítését tanultuk, de arra jó volt, hogy az erős alapokat magamba szívjam.


Az életmódváltás mennyiben változtatta meg az életedet?

Amikor kiderült a betegségem, hittem abban, hogy az inzulinrezisztencia megszüntethető megfelelő táplálkozással. Arwen tornára is jártam. A torna a női belső reprodukciós szerveket több oldalról áttornáztatja, mozgásba hozza, javítja azok élettani működését és fokozza a kismedencei vérbőséget, ezzel a hormonrendszer teljesen áthangolódik. Ezt az utat választottam, mert hittem abban, hogy hormonkezelés, beültetés nélkül is anya lehetek. Az életmódváltás meghozta az eredményét, hiszen egy hónapon belül megfogant, és kilenc hónap elteltével megszületett Bori. Teljes lett az életünk, de egy idő után vágytam egy újabb babára, hiszen nekem is van két öcsém, tudom milyen fontos a testvér az életünkben. A férjem azonban nagyon hisz az Egy-ségben, ő úgy gondolta, anyából, feleségből és gyerekből elég egy. A bak jegyében született, nehezen viseli a változást, de tudtam, hogy ő is érzi, jó dolog a testvér. Így már csak a témát kellett jól időzítenem. Majd jött egy prágai kirándulás decemberben, ahol csak mi ketten voltunk. Rengeteget beszélgettünk, és előadtam a vágyamat a kistestvérről. Tibor márciusban egy nagy túrán vett részt egy költő baráttal, s mikor hazajött, azt mondta, jöhet a testvér. A térdig érő hóban menetelés és a mínuszban alvás meghozta hatását. De az is lehet, valahogy akkor érett meg benne is az elhatározás.

Ragyogsz a boldogságtól. Két gyönyörű lányod van, Bori és Lujzi, ismert és elismert férjed, aki költő, szerkesztő és újságíró egyszemélyben. Elfoglaltak vagytok, mégis jut időtök egymásra. Nyilván a nagyszülők is segítenek, terhet vesznek le a vállatokról. Így van?

Tizenhárom éve vagyunk együtt a férjemmel (Babiczky Tibor – szerk. megj.), a bizalom és a tisztelet az elejétől kezdve működött közöttünk. Tibor monogám és ragaszkodó típus, ahogy én is. A lányok születése előtt rengeteg időt töltöttünk együtt, és bár azóta nagyobb szervezést igényel, most is igyekszünk sokat kettesben lenni. Férjem főként itthonról dolgozik, így szerencsések vagyunk, nem kell időre rohannia a munkába. Nagyszülői segítség nélkül nehezebb lenne, szerencsére rájuk mindig számíthatunk.

A gyerekek hogy viszonyulnak az egészséges táplálkozáshoz?

Odafigyeléssel, ötletekkel, változatos étrenddel a gyereket is rá lehet szoktatni arra, hogy egészségesen táplálkozzon. Fontos az összetartás, s ebből nálunk nincs hiány. A lányaim szeretik a főztömet, de néha ők is elcsábulnak, annak ellenére, hogy számukra egy szelet görögdinnye tud olyan finom lenni, mint a jégkrém. Nem vagyunk merevek, ha például a strandon vagyunk, ezt-azt megkóstolnak ott a lányok, és Bori élvezi, ha az óvodában lekváros tésztát ehet porcukorral. A nagyszülők is engednek néha a kényeztetésnek, annak ellenére, hogy az édesanyám is jó ideje egészségesen táplálkozik, és gyerekkoromban is igyekezett zöldségben és gyümölcsben gazdag ételekkel kínálni minket.

Megjelent az Ép testben 2 lélek című receptköteted az Athenaeum Könyvkiadónál, amely az Ízek és Érzések magazin baba-mama rovatában megjelent írásaidat és receptjeidet foglalja magába, és a kismamáknak, babára vágyó nőknek, szoptató anyukáknak kínálsz problémamegoldó ételeket és ötleteket. Ezek az ételek mennyire könnyen elkészíthetőek és mennyire költségesek?

Szerencsére manapság egyre könnyebb beszerezni a főzéshez szükséges reform alapanyagokat, melyekből az ételek könnyedén elkészíthetőek. A receptjeim zöldségben, rostban gazdag ételek, könnyed gyümölcsös desszertek. Háttérbe szorulnak a gyors felszívódású szénhidrátokat tartalmazó alapanyagok, a teljes kiőrlésű, vagy más lassúbb felszívódású liszteket részesítem előnyben. Előszeretettel használom a kölest, bulgurt, hajdinát, és a pajzsmirigyre jótékony hatást gyakorló algát. Édesítésre például a gabonaszirupokat, nyírfacukrot, friss, vagy aszalt gyümölcsöket használom. A könyvbe nem fogyókúrás, hanem egészséges ételek kerültek, amelyek jótékonyan befolyásolják a testsúlyt is. Egy elhízott kismama a sajátja mellett a magzata egészségét is kockáztatja. Az egészséges ételt semmivel sem tart hosszabb ideig elkészíteni, viszont az igaz, hogy drágábbak az alapanyagok. Nem elhanyagolandó tény, hogy az egészséges táplálkozással ritkábban fordul elő betegség, és ezzel kevesebbet költünk gyógyszerekre. Az ételek nem csak kismamáknak, gyermekre vágyó nőknek ajánlottak, hanem mindenkinek, aki nem vágyik cukros, fehérlisztes, zsírban sült ételekre.


Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Folytatom azt, amit elkezdtem, abban bízva, hogy receptjeim, ötleteim minél több babára váró nőnek segít majd, hogy álma valóra váljon. Továbbá egy lányoknak ajánlott, egészséges étkezésről szóló kreatív mesekönyvön dolgozom, egyáltalán nem szájbarágós módszerrel, hanem úgy próbálom megszerettetni a gyerekekkel például a cukkinis vadrizst, hogy szupererőt tulajdonítok az ételnek.

Mi jelent számodra igazi feltöltődést?

Feltöltődést jelent, ha kettesben lehetek férjemmel, de az is, ha négyesben sétálunk a Duna-parton, ha a családtagjaim jól vannak, ha boldogok és egészségesek. Ha egyedül főzhetek, és kísérletezhetem ízekkel, alapanyagokkal, vagy akár a lányokkal is, bár velük nem tudok annyira hatékony lenni, mint szeretném. S ha feltöltődöm, akkor boldog vagyok, s ha én az vagyok, a családom is az. Persze ehhez kell egy megértő és támogató férj, jófej gyerekek, és az anyukám, aki nélkül sok álmom, csak álom maradt volna.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.   


Kezemben az ecset

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Benyó Orsolyával, aki egy nap gondolt egy merészet, és ecsetet vett a kezébe.

2022.9.5.   


„Mi történt a lányommal?”

Póda Erzsébet

Nehéz elképzelni annál borzalmasabb helyzetet, mint amikor egy anya – bármely okból – elveszíti a gyermekét. Beszélgetés az ekecsi Fél Dórával.

2022.8.29.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2022.7.27.  9   


Kotta nélkül

Zana Anita

Interjú a szolnoki Erős Laurával, aki látáskárosultsága ellenére csodaszépen zenél, és sok minden mással is foglalkozik.

2022.7.25.   


Míg az élet engedi

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a Szilason élő Pálffy László ceremóniamesterrel.

2022.7.22.   


Élni kell!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a budapesti Brjeska Dórával, aki megküzdött és küzd a rákkal, közben egy pillanatra sem veszítette el az életkedvét.

2022.7.10.   


A cél a legjobb helyezés

Kucsora Zsolt

Beszélgetés az érsekújvári Nagy Mária társastáncossal, aki egyre eredményesebb ebben a műfajban.

2022.7.3.