Egy magyar Norvégiában

Kiss Adrienn Éva  2015.2.6. 2:06

Alta, Norvégia. Egy kisváros túl a sarkkörön. Ahol a nap télen két hónapon keresztül nem jön fel a horizont fölé.

Ahol nyáron közel két hónapig nem nyugszik le. Itt él, immár negyedik éve, Samu Kristóf, aki a családjával együtt költözött ki ebbe, a nem mindennapi környezetbe. A hófödte hegycsúcsok, a fel-felbukkanó sarki fény és a lenyűgöző fjordok világába.

Mivel foglalkozol ott Altaban?

Amikor kijöttünk, elsőként a nyelvet kellett megtanulnom. Tavalyelőtt megszereztem a középfokú norvég nyelvvizsgát. Jelenleg pedig a helyi egyetemre járok általános mérnöki, 0. évfolyamra, és természetesen mindent norvégul tanulok.


Miben más az életed, mióta külföldön élsz?

Úgy érzem, hogy kicsit zárkózottabb lettem azóta, mióta kint élek. Otthon nagyon sokat lógtam együtt a barátaimmal, cimboráimmal. Nehéz volt megszokni, hogy nincs az többé, hogy felhívom valamelyiküket, van-e kedve kijönni a játszótérre rúgni a bőrt, vagy legurítani a sarki kocsmában egy-két sört. És ez hatással van a mostani életemre. Ugyanakkor szereztem új barátokat, mert az itteni kis magyar társaság nagyon könnyen befogadott, és mára már „teljes értékű" tagok lettünk. Összegezve úgy mondanám, kicsit unalmasabb az életem idekint. Már azt az érzést is hiányolom, amikor kiérkeztünk és minden olyan új volt és idegen. Fura, de jó érzés volt. De az is elmúlt.


Látsz különbséget a magyar és a norvég emberek mentalitása és életmódja között?

Szerintem nagyon sok van. A fő különbség, hogy hihetetlen nyugodt nép a norvég, a tapasztalataim szerint. Persze lehet, hogy ez délen máshogy van, mert én csak a sarkkörön túli norvégokkal érintkezek. Nem sietnek, nem kapkodnak, nincsen stressz. Nincs az, hogy ha a főúton az 50km/óra a megengedett sebesség, és te mész példának okáért 40km/órával, akkor dudaszó, üvöltözés, vagy káromkodás lenne. Persze vannak területek ahol ez idegesítő is tud lenni. Ha mondjuk ügyintézésnél egy hét van kiírva, akkor abból biztos, hogy minimum két hét lesz és, ha bemegy az ember reklamálni, akkor sem sürgetik meg annyira a dolgot. Amit még észrevettem, hogy nem szeretik a változást. Eléldegélnek a saját kis tempójukban, a saját kis nyugodt környezetükben és nem zavarják egymást. És egy harmadik dolog: a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz való hozzáállásukról lenne mit tanulnunk nekünk, magyaroknak. A norvégok nagyon sportosak és sosem restek kimenni az erdőbe sétálni, kocogni vagy biciklizni. És ez minden korosztályra elmondható. Az idősebb, 70-80 éves nénik, bácsik is csak úgy hasítanak a havas járdákon, vagy a fák között az ösvényeken. Idetartozik még, hogy nagyon kevesen dohányoznak.


Milyen sztereotípiákat erősítenél, illetve cáfolnál meg a norvég emberekkel kapcsolatban?

Azt a sztereotípiát, miszerint a norvég emberek nem nagyon fáznak, meg is erősítem meg nem is. Volt már, hogy láttam az utcán -15 fokban fiatalokat mászkálni egy szál pulóverben és egy vékony melegítőalsóban. De volt olyan is, hogy a fűtött osztályteremben nagykabátban vacogtak az osztálytársaim. Úgy, hogy ezzel a sztereotípiával nem tudok dűlőre jutni. A másik – nem tudom, hogy sztereotípia vagy sem, de én odatenném közéjük –, hogy a norvégok síléccel a lábukon jönnek a világra. Néha amikor kimegyek a közeli hegyhez (próbálni) snowboardozni, akkor látom, ahogy a kis 8-9 éves lurkók csinálják a hátra szaltókat, fordulásokat és mindenféle trükköt, amit eddig csak tévében vagy interneten láttam. Az idősebbek inkább a sífutást kultiválják, de abban is nagyon jók, szóval ezt a nézetet megerősíteném.


El tudod képzelni, hogy ott éld le az életedet?

Ezen még nem gondolkoztam annyit. Ha a majdani gyerekeimnek a legjobbat szeretném, akkor azt mondanám, hogy norvég környezetben, magyar neveléssel nőjenek fel. Az itteni gyerekek túl nagy teret kapnak, el vannak kényeztetve, és ez nincs túl jó hatással rájuk. Pimaszok, neveletlenek. Pár évet még tapasztalnék azelőtt, mielőtt ezen kezdenék gondolkozni.

Gyakran tör rád a honvágy? Mi az a három dolog, ami ilyenkor a legjobban hiányzik?

Eleinte, az első évben – negyedik éve élek itt – sokszor nagyon rám tört, de mostanában egyre kevesebbszer. Az évek alatt, amikor minden nyáron hazautaztam két hónapokra, rájöttem, hogy a barátaimon és a családtagokon kívül nincs, miért hazautazzak. Persze hiányzik, amikor egy járókelőhöz odamegyek kérdezni valamit, és nem magyarul válaszol vissza, de főképp a barátokkal való együttlét, amit nagyon hiányolok. Azt vettem észre, hogy az idő múlásával, ahogy növünk föl, egyre kevesebb időnk lesz összejárni és jól érezni magunkat mit régen… A három dolog, ami a legjobban hiányzik: 1. barátok, 2. magyarul beszélni akárkihez, 3. túró rudi.

Mit gondolsz, mennyi idő után nevezhető – érezhető – otthonnak egy idegen ország?

Szerintem ez az idő mindenkinél változó, és sok minden befolyásolhatja. Én azért hívnám már ezt a házat, ahol most élünk Otthonnak, mert a családom nagy része – a bátyám kivételével, aki Magyarországon tanul – itt él velem, és együtt éljük meg a már nem annyira új dolgokat.


Az interjúalany felvételei

Hozzászólások

@

Küldés