Ez nem konvencionális!


Halász Kata  2012.6.13. 4:53

Amelie von Zweigbergk – politikus, államtitkár, leszbikus

Amelie von Zweigbergk esetében nem az az érdekes, hogy nő létére államtitkári pozíciót tölt be Svédországban, sem az, hogy leszbikus. Az viszont sokkal inkább kivételes, hogy élettársa/felesége, Irene Wennemo az ellenzéki párt vezetője.

Az interjú előtt ’rágugliztam’ önre. Bár oktatásügyi államtitkárként fontos feladatokat lát el, a legtöbb oldal mégis inkább a magánéletével foglalkozik.

A privát életem két szempontból is érdekes lehet a külvilág számára. Először is azért, mert nővel élek együtt. Másodszor pedig azért, mert ez a nő az egyik ellenzéki párt tagja. A feleségem nagyon ismert politikus, a szociáldemokrata párt élén áll.

Irene Wennermo, a felesége ismertebb politikus önnél?

Igen, egyértelműen. Azt tapasztalom, hogy a külvilág, a sajtó számára sokkal érdekesebb a kapcsolatunk politikai vonatkozása mint az, hogy ez egy homoszexuális viszony. És ez így van jól. Nem az a meglepő, hogy két nő partneri kapcsolatban él egymással, hanem, hogy ez a két ember ellentétes, egymással szemben álló politikai táborhoz tartozik. Míg én a kormányalakító liberális párt tagja vagyok, addig a feleségem a legnagyobb ellenzéki tömörüléséé. És így, ezen keresztül már sokkal érdekesebb lehet a másik téma.

A diszkrimináció problémáival foglalkozik. Az, hogy nyíltan felvállalja homoszexualitását segít önnek abban, hogy jobban el tudja látni szakmai feladatait vagy ennek semmi jelentősége nincs?

Bizonyos értelemben segít. Ha a melegek helyzetéről és jogairól van szó, tudják az emberek, hogy nem a levegőbe beszélek, és pontosan tisztában vagyok a problémákkal. Annak ellenére, hogy a svéd társadalom nyitott és befogadó, homoszexuálisnak lenni nem egy hétköznapi, mainstream dolog. Ez engem csak megerősít abban, hogy még jobban kiálljak a kisebbségek jogai mellett.

Tapasztalt-e bármikor diszkriminációt a saját bőrén?

Inkább nem. És ezért nagyon hálás vagyok. De a tény, hogy egy nővel élek együtt, sok esetben okozott már bonyodalmakat. Nemrég történt, hogy lemondtam egy találkozót, mert elutaztam síelni. Ha azt mondom, hogy a feleségemmel megyek, akkor az csak értetlenkedést és néha kényelmetlenséget ébreszt a másikban. Éppen ezért legtöbbször a feleség szó helyett olyan semleges kifejezéseket használok, mint a partner. Viszont az, hogy a nyilvánosság előtt felvállaltuk a kapcsolatunkat azt eredményezi, hogy nem kell magyarázkodnunk, hiszen sokan tudják, hogy együtt élünk.

Mikor léptek a nyilvánosság elé?

Nézze csak meg a jegygyűrűmet, amibe belevésettük, hogy 2011. május 29. Irene. A coming out-ról (a homoszexualitás elismerése nyilvánosan) csak egy rövid cikk szólt az egyik legnagyobb napilapban, illetve készítettek velünk rádiós interjút is. Majd fél évvel később meghívtak minket a Skavlan című műsorba - ez a legnézettebb talkshow Európában, igaz, hogy csak Svédországban és Norvégiában sugározzák, de több, mint 3 milliós a nézettsége.

Miért határozták el, hogy erről nyíltan vallanak? Azért, hogy megmutassák: a politikusok között is vannak melegek?

Legelső alkalommal a facebookon vallottunk erről, de pusztán mint két szerelmes ember, akik boldogságukat az egész világnak meg akarják mutatni. Azt szerettem volna, hogy mindenki tudja, milyen szerencsés ember vagyok. Ezután közszereplőkként is színt vallottunk, hiszen politikusok vagyunk, akik a diszkrimináció ellen harcolnak.

A politika révén ismerték meg egymást?

Igen. Egy vitaműsorban szerepeltünk, ahol egymás ellenfelei voltunk. Nehéz volt... (Nevet). Annyi éven keresztül foglalkoztam a diszkrimináció formáival, ezért számomra egyértelmű volt, hogy bevallom homoszexualitásomat és beszélek is erről, úgy érzem, ez a kötelességem, ezzel segíthetek másoknak. És így is lett. Rengeteg e-mailt, telefont kaptunk, idegenek jöttek oda az utcán, hogy megöleljenek.

Férfiak vagy inkább nők?

Férfiak és nők is vegyesen. Sok szerencsét kívántak. Rengeteg levelet kaptam idősebb nőktől, akik bevallották, hogy annyi éven át titkolóztak, és kettőnknek köszönhetően nyíltak meg annyira, hogy bevallják kötődésüket.

Egy olyan toleráns országban, mint Svédország valós problémát jelent egy nőnek, hogy bevallja, a saját neméhez vonzódik?

A mi helyzetünk azért különleges, mert előtte mindketten férjnél voltunk. Nekem három gyerekem van, Irenenek szintén. 21 éven keresztül voltam férjnél, ő kilenc, sajnos az ő férje meghalt. Mindkettőnknek fontos volt, hogy világossá tegyük: házasságaink nem alibi kapcsolatok voltak. Szerettem Thomast, a férjemet, nagyon sok jót éltünk át együtt, de útjaink végül elváltak, aztán pedig megismertem Irenet.

A válása után ismerkedtek meg?

Nem, már korábban találkoztunk, de a szerelem csak a válásom után alakult ki. Abban a szerencsében van részem, hogy két csodálatos emberrel oszthattam meg az életemet, valamikor egy férfival, most pedig egy nővel. A korábbi is nagy szerelem volt és ez is az. Nem szeretném, hogy az emberek azt gondolják, az előző házasságom kevésbé volt értékes, mint a jelenlegi. És tudom, hogy Irene ugyanígy vélekedik.

Milyen hatással van házasságukra politikai szerepvállalásuk? Hiszen a politikai porondon egymást pártjának munkáját bírálják.

Szerencsémre Irene nem pontosan azzal foglalkozik, amivel én. Az ő szakterülete a társadalombiztosítás, de ha szélesebb értelemben érdekel valakit a saját munkája, mindenképp érdekes lehet, hogy az ellenfél mit gondol ugyanazokról a kérdésekről.

Hasonlóan gondolkodnak?

Bizonyos értelemben nagyon is különbözünk. Például Irene ellenzi az Európai Uniót és az integrációt, míg én mellette vagyok. Ahány párt annyi probléma, kérdés és megoldás, de ha kinyitjuk a képet, akkor észre kell vennünk a társadalmi különbségeket is az egyes csoportosulások között. Irene teljesen más környezetben nőtt fel, mint én. Ő egy tipikusan svéd, a középréteghez tartozó családban szocializálódott. Az én családomnak teljesen más gyökerei vannak: az apám arisztokrata, az anyám bohém művészi-értelmiségi származású. Szinte nem ismerem a középosztályt és ez az ellentét jelen van a házasságunkban is. Kölcsönösen érdekes számunka a másik élet- és gondolkodásmódja, családjának története.

Az eltérő családi háttér nem nehezíti meg a kapcsolatukat?

Néha. Amikor összeköltöztünk, volt egy óriási, faragott, selyemborítású kanapém, amit a nagymamámtól örököltem, aki pedig az ő nagymamájától kapta. Amikor Irene először megpillantotta ezt a csodálatosan gyönyörű bútordarabot, csak annyit mondott, hogy „ennek” nincs helye a lakásunkban. A munkás réteg hősnője nem tűrhet meg egy ilyen dolgot – magyarázta. Végül sikerült rábeszélni, hogy maradhat a kanapé, reménykedtem benne, hogy előbb-utóbb csak hozzászokik. És nekem lett igazam! Irene ma már nagy rajongója a heverőnek, de mivel ő is hozta a saját bútorait, ezért elég eklektikus lett a berendezés.

A svéd egyenlőségügyi miniszter, Nyamko Sabuni afrikai származású és ön, mint a minisztérium államtitkára egy nővel él házasságban. A hátrányos megkülönböztetés ellen hitelesebben tud harcolni egy olyan ember, aki maga is valamilyen kisebbséghez tartozik?

Amikor megkaptam az államtitkári kinevezést, még Thomasszal éltem együtt. A híres apasági szabadságot egy férfi miniszter vezette be, akinek szintén dolgoztam. Tény, hogy a kisebbségeket érintő kényes kérdésekre sokkal érzékenyebben a nők, mint a férfiak. Az egyenlőségügyi minisztérium egyik feladata, hogy meggyőzzük az embereket: a hátrányos megkülönböztetés mindenkit érinthet, mindenki számára fontos kell, hogy legyen, nem csak azoknak, akik valamilyen kisebbség tagjai.


Az eredeti interjú a lengyel Wysokie Obcasy magazinban jelent meg


A felvételen balról Amelie von Zweigbergk



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.