Gyerekgyár -- a könyv
Tavaly egy hiánypótló könyv jelent meg a könyvesboltok polcain: Ficsku Pál Gyerekgyára. Beszélgetés a szerzővel.
A szerző saját, apává válásának megpróbáltatásait vetette papírra, azt hogy apává lenni ugyanolyan fennkölt dolog, mint az anyaság.
-- Miért tartotta fontosnak, hogy megírja saját apasága történetét?
-- A gyerekekről szóló történeteket többnyire nők írják, a gyereknevelést, a gyerekkel való foglalkozást mindenki a nőhöz kapcsolja. Azért írtam le saját megpróbáltatásaimat, hogy tudatosodjon az emberekben: a gyerek utáni vágy a férfiban is benne van, nem csak a nőben. Az apaság, az apaság utáni vágy ugyanolyan fontos, mint a nők gyermek utáni vágya. Persze teljesen más, hiszen a gyerek a nő testében születik meg, a férfi pedig csak kívülről szemléli. De az érzést, amikor kívülről szemléled, hogy mi lesz belőle, azt meg egy nő nem tudja átélni. Mint ahogyan én sem tudom átélni azt, milyen lehet szülni. Ezért is van a
könyvben az a rész – és ami miatt több kritikát kaptam –, amikor kitalálom a méhturizmust, amikor az apa bemegy beszélgetni a gyerekekkel.
-- Azért beszélünk megpróbáltatásokról, mert gyermekei „gyerekgyárban készültek”: lombikbébik.
-- Olyan világban élünk, ahol a tudomány használható rossz dologra is: kezdjük akár Hirosimával, de használható jó dologra is, mint például a lombikbébi. Mert mi van akkor, ha az embernek nem lehet gyereke? Ez bárkivel előfordulhat! Én 37 évesen döntöttem el: ha a természet vagy a hit nem segít, akkor a tudományt kell segítségül hívni. A Gyerekgyár ezekről a vívódásokról szól. Képzelje el, amikor az ember elmegy egy kórházba, ahol sorban állnak a párok azért, hogy gyerekük születhessen. Amikor bekerül egy pornóújságokkal teli kis kabinba, ahol pár perc leforgása alatt „mintát kell produkálnia”. Csak néztem azt a rohadt kémcsövet és gondolkodtam: vajon elég lesz-e vagy sem? A lombikbébi születéséről azt kell tudni, hogy miután sikerült megtermékenyíteni a petesejtet, a szülőknek el kell dönteniük: mennyit ültessenek be. Lehet, hogy kettőből kettő marad meg, de az is előfordulhat, hogy háromból egy sem. És ez nagyon komoly dolog, mert ha nem sikerül, egy-két évet várni kell a következő beültetésig. A mi esetünkben három petesejtet ültettek be, de az orvosok azt mondták, jobb lenne, ha az egyik felszívódna. Akkor mentem életemben utoljára templomba és imádkoztam, hogy a kicsi szívódjon fel. Amikor az életről hozol döntést, elválik: isten vagy-e avagy sem? És hát jó esetben apa és anya lesz az emberből!
-- A nők nagy része úgy gondolja, hogy a férfiúi egónak nem tesznek jót az ilyen dolgok. „Hibásnak” tartják magukat, szégyellik a dolgot, ráadásul a barátok előtt sem szívesen fedik fel problémájukat. Mi ebből az igazság?
-- A köztudatban az is benne van, hogy a férfi fiút akar. Pedig először is apa akar lenni! Én mindenkit arra késztetek: ha úgy érzi, forduljon a tudományhoz, ne szégyellje a dolgot, merje vállalni! Mert a gyerek a legnagyobb boldogság, ami létezik. Ám a legnagyobb boldogság mellett a legnagyobb felelősség is. Én néha rettegek attól, hogy apa vagyok, néha gondolok arra, hogy nem is kellettek volna. De abban a pillanatban, amikor arra gondolok, hogy nem kellettek volna, megdöbbenek és szidom magam. Eddig négy olyan gyerek születéséről tudok, akiknek a szüleit én beszéltem rá a lombikbébi-programra. Ha egy könyvnek csak annyi eredménye van, hogy négy gyerek születik, azt gondolom, megtettem a magamét. Ám nehéz a helyzetem, mert éppen a saját családomon belül sokan nem tudják felvállalni ezt a dolgot. És ha én emellett kiállok, és kijelentem, hogy lombikpapa vagyok, nem értenek meg.
-- Mit nem értenek? A nyíltságot?
-- Azt, hogy miért merem elmondani, miért beszélek róla. Márpedig ha nem vállaljuk nyilvánosan, akkor nem lehet változtatni a társadalmi gondolkodáson. Amin viszont fontos lenne változtatni, mert Tabuországban élünk! Pontosan akkoriban, amikor a gyerekeim születtek, egy Gyulai Endre nevű szegedcsanádi érsek kiadott egy püspöki körlevelet, amiben az szerepelt, hogy a katolikus egyház ellenzi a mesterséges megtermékenyítést. A két gyerekem ott feküdt a kiságyban, és én arra gondoltam, hogy egy Gyulai nevű érsek azt kívánja, hogy ne legyenek! Éppen ők, akiket katolikusnak kereszteltem, holott én a kálvinista Rómában születtem. Képzeljen el egy falusi esküvőt! Ugye úgy szokás, hogy az esküvő után jön a gyerek, mert ha nem, a falu szájára veszi a fiatalokat. Mi történik, ha nem jön a gyerek? Elmennek a paphoz: „Atyám, olvastam az újságban a mesterséges megtermékenyítésről”. Erre azt válaszolja a pap: „Fiam, az tilos, mert nem Isten által való”. Ha digitális tévét nézünk, merjük vállalni a tudományt, ha lombikból születik a gyerek, azt meg nem? A média foglalkozik ugyan ezzel a témával, de a három-négyperces interjúk nem nagyon segítenek, mert ilyen rövid idő alatt nem lehet megbeszélni a problémákat. Két és fél éve próbálok indítani egy Apamagazin című tévéműsort. Mindenki azt mondja, hogy „jó, jó, jó”, és mégsem tudom megcsinálni.
-- Milyen lett volna ez a műsor?
-- Az lett volna a szlogenje, hogy „mindenki valakinek a gyereke”. Ami azt jelenti, hogy egy kilencvenéves embernek is van gyereke, egy hetvenéves nagyapának is van apja. Tehát egy kortól független, apákról szóló műsor lett volna, hosszabb terjedelmű interjúkkal, riportokkal. Szerintem nagyon kíváncsiak lennének arra az emberek -- nem bulvársajtó szinten --, hogy például ki hogyan tanítja a gyerekét főzni. Lenne információs része is, beszámolnánk gyerekprogramokról, családi programokról, jogi dolgokkal foglalkoznánk. Ismerek olyan férfiakat, akiket a feleségük otthagyott a gyerekkel, és olyant is, aki féléves kora óta egyedül neveli a gyereket. Vagy aki azért lett hajléktalan, mert az asszony elvitt mindent. Szóval egy olyan műsor, ami hiányzik a mai magyar médiából, és ami, ha jól tudom, csak Franciaországban és Portugáliában működik.
-- Lassú lépésekkel haladunk. Mert tíz évvel ezelőtt még apák napjáról sem hallottunk, most meg már, látod, írunk is róla! Mit gondol az apák napjáról?
-- Apák napi üzenetem az lenne, hogy azok a nők és férfiak, akiknek lehetne gyerekük, de nem természetes módon, és akik nem teszik meg az első lépést, életük végéig lelki nyomorban fognak élni. Olyan egyszerű gyakorlati dologra szinte senki nem gondol, hogy inkább legyen ingyenes a lombikprogram, mert sokkal többe kerül majd a szülővé nem válhatott nők és férfiak pszichiátriai vagy bármilyen más gyógykezelése. Mert a lombikprogram nagyon drága! Én egymillió forintnál adtam fel és hagytam abba a számolást…
-- Manapság mindenki az időhiányra panaszkodik, a gyerekekre sincs elég idő és energia. Ez az apákra fokozottan jellemző. Milyen apának érzi magát?
-- Naponta fél kettőtől fél hatig írok, ez számomra a kegyelmi idő. Fél hatkor felkel a kisfiam, mert a Szentkirályi utcában ilyenkor jár a kukáskocsi. Azt nézzük, mert a fiam most kukás akar lenni. Már betelefonáltam az illetékes fővárosi hatósághoz, hogy járhatnának kicsit későbben a kukások, akkor nem kellene ilyen korán kelnünk. Szóval fél hattól nézzük a kukásautót, utána elindul az élet. Én viszem őket az oviba, a feleségem pedig hozza. Ha én vagyok velük, mindig mesélek. Legújabb játékunk, hogy minden héten más állat vagyok. Múlt héten Csibecsér voltam. Hogy mi az és hogy néz ki, azt nem tudom! Most Kocsskoda leszek, a következőn pedig Báránydisznó. A gyakorlati tudást, a praktikus dolgokat mindig az apa adja át a gyerekeknek, nem a nő. A múltkor Pécsről jövet megálltunk egy benzinkútnál, ahol kiderült, hogy a feleségem nem tudja elmagyarázni a gyerekeknek a benzinkút működését, amit én játszva elmeséltem. Sőt, nálunk főzni is én tanítom őket. Háromévesen már tudnak bundáskenyeret készíteni. Az olajhoz nem engedem oda őket, de feltörik a tojást, csipetnyi só, kicsi tej, kenyeret mártogatnak. Tudnak füvet nyírni, nyáron megtanulnak halat sütni, a hétvégén csevapcsicsit sütöttünk. Kerítést fogunk festeni, és katicát, zsiráfot rajzolunk rá.
-- Milyen volt a könyv fogadtatása?
-- Még mindig a Gyerekgyáron dolgozom, éppen átírom a könyvet. Úgy néz ki, kiadják csehül, angolul és franciául is. Egy mobil könyvet szeretnék: minden fordítás előtt átírom, hogy idomuljon az adott ország hangulatához. A francia változat tűnik a legjobbnak. A világ harmadik lombikbébije ugyanis egy magyar férfi volt: 56-os, Dél-Afrikába települt disszidánsok gyereke, akit Párizsban termékenyítettek meg. Kimegyek és készítek vele egy interjút, amit majd beleszövök a francia változatba.
-- Köszönöm a beszélgetést!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Tudatos apák tréningje 2.
A tréning reggel 9-kor kezdődik egy bemutatkozással és a körkérdéssel: vajon a férfiak mire vágynak illetve miben bizonytalanok a kisbaba megszületése után.
2007.6.20.
Tudatos apák tréningje 1.
Milyen jó lenne, ha minden férj/apa "tudatos apa" is lenne egyben!
2007.6.16.
A rovat további cikkei
Fiatalos lendülettel
Villáminterjú Sápszki Attilával, a Kolimusical Színpad társulatvezetőjével.
2024.9.18.
Hallhatóvá a nem láthatót
Élmények az audionarráció segítségével – villáminterjú Őszi Anna Máriával.
2024.9.17.
Segíteni másoknak
Villáminterjú Erdős Viktor Imrével, szeptemberi szolnoki fellépése kapcsán.
2024.9.1.
Közösségért közösen
Interjú Molnár Lajos Milánnal, az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatójával.
2024.8.22.
Középpontban a közösség
Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.
2024.3.4.
„A világ változik, a vers örök”
Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.
2024.2.8.
„A helyemen vagyok”
Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.
2024.2.2.
Én ilyen vagyok
Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.
2023.12.6.