„Hiszek a természet erejében”


Póda Erzsébet  2020.11.22. 23:19

A vásárúti Kovács Máriával beszélgettünk boltalapításról, egészségről, életmódról.

Bizonyára kevesen vannak, akik a vásárúti Zöldsziget bioboltba csak egyszer lépnek be. Ugyanis olyan kellemes, magával ragadó a hangulata, olyan pozitív és megnyugtató a kisugárzása, hogy az ember újra meg újra visszavágyik ide. Ha másért nem, legalább azért, hogy nézegessen, elámulhasson azon, mennyiféle gyógyító növény, tea, ital és egyéb készítmény létezik, mi mindent kínál számunkra az anyatermészet. A boltocska tulajdonosával, Kovács Máriával beszélgettünk a boltalapításról, életmódról, a különféle gyógynövények és teák hatásairól, valamint a természet erejéről.


– Honnan jött az ötlet?

– Minden jóban van valami rossz – akár ezzel a közhellyel is kezdhetném. Egy gyorsétkezdében dolgoztam, szerettem is, de mindig az motoszkált bennem, hogy nem vagyok odavaló. Aztán úgy alakult, hogy egyik napról a másikra otthagytam a munkahelyemet. Gondolkodtam, hogyan tovább? Mindig is figyeltem a tudatos étkezésre, az egészséges életmódra. Rendszeresen jártam a bioüzletekbe, és nagyon jól éreztem magam, mintha az én világomba csöppentem volna. Álmodoztam is, milyen jó lenne, ha nekem is lenne ilyen boltocskám! Amikor tehát munkanélküli lettem, felmerült bennem ez a kép. Konkrét tervem nem volt arra, hogyan vágjak bele, de sokat beszéltünk a lehetőségekről a családommal. Eszembe jutott, hogy van a faluban egy kiadó helyiség, ami éppen megfelelő lenne. Miért is ne nyithatnék ott egy ilyen üzletet? Akkor még nagyon sok kérdésben nem láttam világosan, de nagy izgalommal belevágtam.


– Nem kis feladat egy álom megvalósítása, de nem lehetetlen, jól gondolom?

– A vállalkozásba az egész család bekapcsolódott, a férjem és két felnőtt fiam is. Ötleteket, hasznos tanácsokat adtak. Milyen termékeket kínáljunk, hogyan legyen berendezve, mire kell figyelni az árukínálatnál, és így tovább. Most is segítenek a beszerzésben, egyéb teendőkben is. A gyógyteákon kívül mindenképpen gondoltam a glutén-, laktóz- és hisztaminérzékenyekre is, így nyitásra ezek a termékek már a polcokra kerültek. Nem egyszerű boltot szerettem volna, hanem egy beszélgetős helyet. És tényleg ilyen is lett, és ennek annyira örülök! Vannak visszajáró emberkék, akik megbíznak bennem, tanácsot kérnek, megbeszéljük a problémájukat. Rengeteget tanulok a vevőktől, és az interneten is sokat keresgélek. Amikor kezdtem, mindig jegyzeteltem és utánajártam az egyes témáknak. Végül azt vettem észre, hogy már nem használom a jegyzetfüzetemet, a kis puskáimat, mert a fejemben van a tudás. Ott tartok, hogy ha bejön valaki, már tudom, kinek mire van szüksége, mit ajánljak neki, teát, táplálék-kiegészítőt, vitamint vagy éppen valami mást. Megnyugtató, amikor visszajelzést kapok, hogy tudtam segíteni. Ha pedig új információhoz jutok, azonnal kutatni kezdek, utánajárok.

– Hogyan indult be az üzlet?

– Az első napon főleg helybéliek jöttek, először bizonyára kíváncsiságból. Közülük lettek állandó vásárlók is, és van, aki csak akkor jött el. Azóta sokan felkeresnek a környező településekről, vagy akár messzebbről is. A kezdetekben megkérdezték tőlem, miért faluhelyen nyitottam meg egy ilyen bioboltot, de azt gondoltam, akit érdekel, akinek tetszik, mindenhol megtalál, bárhol legyek is. Akkor még nem volt ennyiféle termékem, fokozatosan hoztam mindig valami újat. Jelenleg a gyógyteákon és egészséges élelmiszereken kívül natúrkozmetikai termékeket, vitaminokat, tinktúrákat, italokat is kínálok. Nagy sikere van a homoktövisvelőnek, komoly immunerősítő hatással bír, vagy a tafedimteának, amely rendkívül hatékony daganatos betegségek esetén. Mostanában a legnagyobb érdeklődés a cinkkészítmények, a C- és D-vitamin iránt mutatkozik, valamint nagyon fogy a kiváló hatású vírus-, baktérium- és gombaölő szer, az ezüstkolloid. Igyekszem minden igényt kielégíteni, de sajnos vannak olyan termékek, amelyekhez csak a patikák jutnak hozzá.


– Minden vevőnek megvan a kedvenc terméke, márkája?

– Mindenki másban hisz. Van, aki csak kíváncsiságból jött vagy jön be, van, aki kijelenti, hogy ilyesmiben nem bízik. Nehéz zöldágra vergődni, ha egy érdeklődő szeretne valamit a panaszaira, de nem mer például vitamint szedni, mivel többfajta orvosságot is kapott az orvosától. Azt be meri szedni, esetleg anélkül, hogy utánanézne, mi is az a szer, mik a hatóanyagai, esetleg milyen mellékhatásokkal jár? Hiszen éppúgy rossz továbbra is a cukorszintje, magas a vérnyomása… Pedig Szentgyörgyi Albert óta tudjuk, hogy a vitamin akkor árt, ha nem kapja meg a szervezetünk. Vagy, ha túlsúlyosak leszünk, azonnal le akarunk fogyni, pedig az elhízás sem egyik napról a másikra történik. Idő kell ahhoz, hogy a szervezetünket rászoktassuk az egészséges táplálkozásra, hogy aztán formába kerülhessünk. Szabó Gyuri bácsi, a füvesember is elmondta, ő is jár orvoshoz, de nem fogadja el feltétlenül a pirulát, inkább saját magát kezeli. Kigyógyította magát a bőrrákból is. Ő jelentette ki azt az érdekes tényt is, hogy minden gyógyszergyárnak van egy részlege, amely arra van, hogy betegségeket kreáljanak. Gyuri bácsi szerint mindenre van gyógynövény, a természetben minden gyógyírt megtalálhatunk a bajainkra. A legfontosabb a megelőzést, de sajnos akkor kapkodunk, amikor már nagy a baj, aztán türelmetlenek vagyunk. Pedig a gyógyulásban sokat segíthetnek az anyatermészet adta lehetőségek. Arisztotelész is azt mondta: „Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.”

– Mit tart a legnagyobb sikerének?

– Többek közt azt, hogy nálunk kaphatók Szabó Gyuri bácsi termékei, és hogy tavaly sikerült megszervezni a teltházas előadását Vásárúton. Megnézte az üzletet is, tetszett neki. Tanácsokat kértem tőle, és készségesen válaszolt. Rengeteget tanultam tőle. Éppen az ő Babaváró Programja az, amelyik csodálatosan működik. Ezt magam is tanúsíthatom. Például jött egy házaspár, akiknek azt mondta az orvos, hogy természetes úton nem fog létrejönni a fogantatás, a program után mégis sikerrel jártak. És volt egy vendégem, aki el sem fogyasztotta az egész csomagot, és gyermekáldásban részesült. Hihetetlen, de csodára képes ez a teacsomag!

– Mit jelent az ön számára ez a „zöldsziget”?

– Rátaláltam az életemben arra, ami örömöt okoz és teljesen kielégít. A kezdeteknél izgultam, zűrzavarosnak tűnt minden, a sok utánajárás és papírmunka lefárasztott. De mostanra kitisztult a kép, a gondolkodásom is megváltozott. Tudom, mit szeretnék, mit kell tennem, nem érzek fáradtságot, képes vagyok a hétvégén is ezzel foglalkozni. Először nagyon sokat jegyzeteltem, tanultam, kutattam. Saját magamon is kísérleteztem, teszteltem a gyógynövények hatását, és megtapasztaltam a természet gyógyító hatalmát. Évekkel ezelőtt megállapítottak nálam egy betegséget, és az orvos azt mondta, az életem végéig szednem kell egy bizonyos orvosságot. Azóta az orvosságot elhagytam, az eredményeim pedig jók lettek.

Ugróczky István felvételei

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fiatalos lendülettel

Zana Anita

Villáminterjú Sápszki Attilával, a Kolimusical Színpad társulatvezetőjével.

2024.9.18.   


Hallhatóvá a nem láthatót

Zana Anita

Élmények az audionarráció segítségével – villáminterjú Őszi Anna Máriával.

2024.9.17.   


Segíteni másoknak

Zana Anita

Villáminterjú Erdős Viktor Imrével, szeptemberi szolnoki fellépése kapcsán.

2024.9.1.   


Közösségért közösen

Zana Anita

Interjú Molnár Lajos Milánnal, az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatójával.

2024.8.22.   


Örömmel fogadtam a felkérést

Zana Anita

Beszélgetés Zajcsek Norbert Tamás látássérült előadóval.

2024.8.21.   


Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9