Jönni, látni, győzni?

Kabók Zita  2006.2.25. 14:27

Amíg valaki otthon él és dolgozik, töredékét látja a világnak…

… és valószínűleg sok mindent másképpen lát és gondol, mint akik külföldön dolgoznak és élnek, hiszen otthon mások a körülmények. Nem tudhatja milyen belekóstolni ismeretlen kultúrákba, tagja lenni számunkra teljesen idegen társadalomnak, találkozni nem mindennapi egyéniségekkel, és megismerni szokatlan személyiségeket, vagy fura szokásokat. Nem könnyű harc azonban az országhatárainkon túl önerőnkre támaszkodva helytállni családi támaszfal nélkül.

Cserében viszont szippantgathatunk a csábítóan más világ illatából, ízlelgethetjük a nem feltelenül veszélytelen kalandokat, csenhetünk a lehetőségek birodalmából, mely végtelen, s melynek csak a képzeletünk szabhat határt. Életre szóló tapasztalatot szerezhetünk minden mennyiségben, megtalálhatjuk önmagunkat, megváltoztathatjuk nézeteinket, megalapozhatjuk a jövőnket, megismerkedhetünk életünk szerelmével, vagy akár nemzetközi barátságokat is szőhetünk.

Többrészes interjúsorozatomban, olyan, jelenleg Manchester-ben és környékén élő magyar anyanyelvű fiatalokat szeretnék bemutatni, akik hittek az álmaikban és nem féltek átlépni az országhatár küszöbét, hogy nekivágjanak eme zűrzavaros nagyvilágnak. Ők azok, akik jöttek, láttak, győztek!

A debreceni Nagy Gábor (26) több, mint egy éve él Angliában. Szakközépiskolai, majd technikai műszerész végzettséget szerzett. Villamosmérnöki diplomára pályázott, azonban a kar csak vidéken indult, így, anyagi támogatás hiányában, Debrecenben felvételizett gépészmérnöki szakra, de csak másfél évet végzett el. Ezután a munkahelyek színes skáláját próbálta végig. Dolgozott nyomdában, élelmiszeriparban, papírgyárban, később viszont egy műanyag termékeket előállító üzemben is, ahol a raktáros munkától kezdve a csoportvezetői feladatkörig mindent kipróbált.

A szerelem vihara sem kerülte el -- egy nap felbukkant egy lány a világhálón, akivel aztán együtt tervezték a külföldi munkavállalást. Na de térjünk vissza a kezdetekhez!

--Mikor és miért döntöttél úgy, hogy külföldre mész „szerencsét próbálni”?

--Régebben is gondoltam rá, csak egyedül nem mertem belevágni. A barátnőm, akivel az interneten ismerkedtünk meg, volt Hollandiában. Már együtt jártunk, amikor egy ügynökséghez fordultunk, hogy együtt induljunk a nagyvilágba. Szállodai munkára jelentkeztünk, és vártuk a visszajelzést. Az elsőt visszautasítottuk, mert rövid volt a határidő. A munkahely London környékén lett volna, egy légibázis katonai konyháján.

--Mikor jött a következő lehetőség?

--Sokáig nem történt semmi. Közben a barátnőmmel is összevesztem, de az elhatározásomtól nem álltam el, s jeleztem az ügynökségnek, hogy még mindig igényt tartok a munkára, csak már egyedül mennék. A következő ajánlat 2005 januárjában érkezett: munka Warrington-ban (Manchestertől 20 km-re fekvő városka -- a szerk. megj.), a Gulliwer word nevezetű vidámparkban. Szerencsére másfél hetet adtak a felkészülésre.

--A szállás biztosítva volt?

--Igen, a vidámpark területén elhelyezett mobil lakásokban, ún. karavánokban kaptunk szállást – ezért heti 10 fontot vontak le a fizetésünkből. Közben a volt barátnőmtől is jött hír, hogy ápolónőként dolgozik Angliában.

--Tudtál angolul a kiutazásod előtt?

--Úgy mondanám: nem tanultam, hanem tanítottak. Minimális angoltudással jöttem el otthonról. Mondatszerkezetekről, nyelvtanból nagyon gyenge alapokkal rendelkeztem. Otthon egy barátom készített fel, és önszorgalomból is tanultam.

--Hogyan sikerült a kiutazás?

--2005 márciusában érkeztünk, Luthonba, ahonnan busszal utaznunk tovább. Itt már találkoztam magyarországiakkal, és azok, akik jobban tudtak angolul segítettek a többieknek.

--Jártál valamilyen tanfolyamra vagy iskolába?

--Warrington-ban sajnos nem, mert a kurzus csak ősszel indult, de addigra befejeződött a szezon, én pedig átjöttem Manchesterbe.

--Mi volt a feladatod a vidámparkban, milyenek voltak a kollégáid?

--A gyorsétteremben dolgoztam. A szezon főleg nyáron volt, május és augusztus között, valamint karácsony tájékán, novemberben és decemberben. A vidámparkban jó volt a kollektíva: tizenegy magyar, egy szlovák és egy litván. A személyzet azonban állandóan cserélődött, mindig jöttek-mentek az emberek. A törzsszemélyzet viszont angol volt. Az angolok közül sokan kedvesen viselkedtek, toleráltak bennünket, mások azonban nem igazan foglalkoztak velünk. Túlnyomórészt azonban pozitív tapasztalataim vannak.

--Mikor döntöttél úgy, hogy Manchesterbe költözöl?

--Közeledett a szezon vége, és már belefáradtam a munkába, hiszen hétvégeken rengetegen jöttek, sokat kellett dolgozni, és állandó problémák merültek fel -- meg aztán pár kollégával sem nagyon sikerült megegyeznem. A karavánban is egyre több probléma jelentkezett, nem működött a sütő, hiába kértük, hogy javítsák meg, semmi sem történt.

--Hogy sikerült munkát találnod Manchesterben?

--Eleinte alkalmi munkákból éltem. Hirdetést adtunk fel barátokkal együtt, ház körüli munkákra -- építünk, javítunk, kertészkedünk. Sajnos, néha munka nélkül tengődtem, de aztán szerencsére akadt egy hosszabb időre munkát biztosító „projekt”: garázsépítés, amit a barátokkal közösen kiviteleztünk. Vettem egy autót is, így fuvarozással próbálkoztam. Jelenleg egy gyorsétkezdében vagyok sofőr, pizzát, hamburgert szállítok a környékre a saját autómmal. Az első héten minden helyre térképpel mentem, de már megjegyeztem az utcákat, és mivel főleg törzsvevőink vannak, hozzájuk már tudom az utat. Szeretnék majd iskolába is járni, és külön albérletet találni, miután kicsit talpra álltam. Ezenkívül jó lenne valami „nappali munka”, hiszen ez a gyorsétterem csak estére biztosít elfoglaltságot.

--Milyen furcsaságokkal találkoztál Angliában?

--A legelső sokk a fürdőszobában ért, hiszen az angoloknál nem szokás egy csapot használni a hideg és meleg vízre. Ehelyett két csap van a mosdóra szerelve, egy a hideg vízre és egy a melegre. Így az embernek két választása marad: vagy leforrázza, vagy lefagyassza magát mosakodáskor. Ezt a mai napig nem tudom megszokni, és a logikáját sem értem! Az időjárást sem nagyon szeretem, hiszen az óceáni éghajlat miatt gyakran esik az eső.

--Lenne kedved végleg itt maradni?

--Elsődleges tervem az angoltudásom tökéletesítése, ebből majd hasznot szeretnék „termelni” később -- akár itt, akár otthon. A második pedig: mivel Angliában jobban lehet keresni, (bár többet is kell költeni!), szeretnék megfelelő tőkét szerezni mielőtt hazamegyek. De ha úgy adódik, itt is el tudnám képzelni az életemet. Bár erre nem sok esélyt látok, azért nem zárom ki ezt a lehetőséget sem. Az viszont biztos, hogy erre nyomós okomnak kell majd lennie!

--Milyen tanácsokkal látnád el azokat, akik tétováznak: belevágjanak vagy se?

--Ha valaki a fejébe vette, hogy külföldön próbál szerencsét, akkor semmiképpen se vesse el a gondolatot! Nem sokat ér, ha otthon tanulja az angolt, de azért tanuljon. Legalább majd rájön, hogy min kell változtatnia. Mert az itt beszélt angol és az otthon oktatott angol hasonló, de semmiképpen sem egyforma. Én most is úgy döntetnék, hogy idejövök. Semmiképp sem könnyű, de szerintem, megéri. Akinek kedve, vágya van, az ne féljen nekivágni!

--Köszönöm a beszélgetést!

(Az interjú elkészítése óta Gábor saját maga bérel egy lakást és elkezdett iskolába járni. Jelenleg épp részmunkaidős nappali munkát keres, a szabadidejében pedig az országot barangolja.)

Hozzászólások

@

Küldés