Kapcsolatok hálójában

Zana Anita  2022.10.2. 16:11

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

Baranyiné Miks Mária élete átlagosan indult. Gazdálkodó szülők kisebbik gyermekeként látta meg a napvilágot. Könyvek között képzelte el magát, ilyen irányban is tanult tovább. Ám mire lediplomázott, az élete fordulatot vett: megszületett a lánya és elvesztette a látását.

Hogyan kerültél Szolnokra?

Egy Bács-Kiskun megyei tanyán születtem. Szüleim földműveléssel foglalkoztak, van egy bátyám. A debreceni tanítóképző főiskolán népművelő-könyvtár szakot végeztem, közben férjhez mentem. Jászladányban éltünk három évig, majd a férjem révén kerültünk Szolnokra negyvenöt éve.


Milyen indíttatásból választottad a könyvtár szakot?

Az irodalom mindig is közel állt hozzám. Középiskolai tanulmányaim során is sokat jártunk könyvtárba, el tudtam magam képzelni ilyen környezetben. A népművelő szak „jól hangzott”, és jó párosításnak bizonyult. Közben nagy kanyart vett az életem, mert amikor főiskolás voltam és a záróvizsgákra készültem, párhuzamosan megszületett a kislányom. És ekkortájt veszítettem el a látásomat. Amikor a lányom hároméves lett, óvodába került, sok időm felszabadult, és mindebbe belegondoltam, az jelentette a mélypontot.

Hogyan keveredtél ki ebből?

Akkor épült fel Szolnokon a megyei művelődési központ. Képzettségem birtokában jelentkeztem munkára. Kipróbáltak, és maradhattam, 12 éven keresztül. Az ismeretterjesztési csoport tagja lettem, hanganyagokat vágtam, azzal dolgoztam a médiatárban. Nekem találták ki ezt a munkakört, és vittük módszertani bemutatóra országszerte. Közben megkerestek Budapestről, a Vakok Országos Szövetségétől.

Te lettél a megyei szervezet titkára, majd később az elnöke.

Kerekes Géza bácsival egy rendezvényen barátkoztam össze. Neki köszönhetem, hogy megtanultam a Braille-írást, a látássérültek életmódját és persze új barátokat is szereztem. A titkári, majd az elnöki pozíciót elvállaltam, de azzal a feltétellel, hogy a siketektől különválunk és – hogy én választhassam meg munkatársamat. Az elkötelezett emberi hozzáállás, a közösség éltető ereje végigkísérte az Egyesület élén töltött huszonhárom évemet. A megyei szervezetek 2004-ben alakultak önálló egyesületté.

Az általad indított kezdeményezések folytatódtak.

Ilyen például az „Egészségnap”, vagy a „Bőröndbe zárt sötétség”. Akkoriban talán közvetlenebb volt a hangnem. Ötleteket merítettünk egymástól, a népművelői vénám is jól jött ehhez. Jártuk az országot, műveltségi játékokat szerveztünk, szakmai rendezvények házigazdái voltunk.

Említetted az Óda a fényhez irodalmi antológiát.

Ez egy nagy dobás volt, ez egy egyedülálló kezdeményezés volt. Persze megkaptuk, hogy szegregáció, „nincs külön a vakoknak irodalma”, legyen mindenkié. Mi viszont azért gondoltuk így, mert sok tehetséges ember van, viszont nincs megjelenési lehetőségük. Kezdőket és kiemelkedő tehetségeket egyaránt beválogattunk, egész pontosan ezt a karcagi íróra Körmendi Lajosra bíztuk. Ma is benne vagyok az Óda a fényhez II. bíráló bizottságában.


Neked is jelentek meg köteteid.

Lajos biztatott rá és segített hozzá. Előbb egy verses, majd egy novellás, később egy amolyan „vegyes” kötetem jelent meg néhány év különbséggel, de ezzel le is zárult írói munkásságom. Most az olvasás került az első helyre. Annyi remek írót ismertem meg, ellenőrzőként, előhallgatóként, hogy nem is merném már írásra adni a fejem. Az irodalom és az emberi kapcsolatok állandóak az életemben. Ma is rengeteg hangoskönyvet ellenőrzők, előhallgatóként, hogy a megjelenés előtt kiszűrjem és jelezzem az esetleges hibákat.

Hogyan telnek a mindennapjaid?

Közel laknak a lányomék három gyereket nevelnek, segítünk egymásnak. A férjem nyugdíjasként kertészkedik, én közreműködőm a feldolgozási folyamatban, télen több értékes időt töltünk együtt.

Mi a véleményed az egyesületről az elnökséged utáni időt nézve?

Nem tudnék jobbat elképzelni az utódomnál. Szakmailag kiváló munkát végez, jó ember, agilis vezető, jószándékú ember, viszont nehezen tud nemet mondani, túl vállal. Féltem őt, mert az ember teherbírása véges. Nagyon jó ötletnek tartom az önálló életvitel oktatását, ami korábban nem működött ebben a formában.

A média, és hogy miként látnak és láttatnak minket, a medálban az mozgássérült újságíróként nekem nagyon fontos. Néha úgy érzem, ha látnak bennünket például a televízióban, azt gondolják, szuperhősök vagyunk. Te ezt miként látod?

Annak idején külön részleg foglalkozott a fogyatékossággal élő emberekkel. Kaptunk például rendszeresen idősávot a rádióban. Ma pedig már kifejezetten trendinek számít a fogyatékos emberek ügyeivel kapcsolatos médianyilvánosság. Fontos viszont azt láttatni, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a többiek.

Hozzászólások

@

Küldés