Mozgásban az életem


Tompa Orsolya  2015.11.20. 1:30

Beszélgetés Prázmári Erika aerobikoktatóval a sportról, a testmozgás fontosságáról, és sok minden másról.

A sport és a mozgás nagyban befolyásolja életvitelünket. Fontos, hogy valamilyen formában beépítsük mindennapjainkba, akár gyaloglással, úszással, vagy éppen aerobikkal. Rengeteg féle-fajta sport van, így mindenki űzheti a számára megfelelőt. A mozgást sose késő elkezdeni, ha pedig kérdésünk lenne, keressünk fel egy szakembert.
Beszélgetőpartnerem ezúttal Prázmári Erika aerobikoktató, TRX suspension trainer.

Hogyan kerültél közel a sporthoz, és miért éppen az aerobikot választottad? Mi motivált?

A sport és a mozgás már egész kiskorom óta szerves része az életemnek. Sokat köszönhetek általános iskolai testnevelő tanáromnak, Bártfai Istvánnak, aki korán felismerte és fejleszteni kezdte képességeimet. Több területen is jeleskedtem: kézilabdáztam, úsztam, de az igazi szerelem az atlétika volt, tíz évig versenyszerűen űztem. Az aerobikkal akkor ismerkedtem meg, amikor Budapestre kerültem. Ennek a csoportos, zenére végzett, edző által irányított mozgásformának van egy sajátos hangulata. Sokszor eljátszottam a gondolattal, milyen lehet instruktornak lenni, ott állni elöl, és megtartani egy aerobik órát. Szeretek az emberekkel foglalkozni és segíteni. Az órákon pedig kiemelt figyelmet kell fordítani a vendégekre, meg kell mutatni a helyes gyakorlatvezetést és technikát, ellenkező esetben könnyen előfordulhat akár sérülés is.

A bemutatkozó szövegedben szerepel a TRX suspension trainer. Mit takar pontosan ez a kifejezés, miben más, mint a többi aerobik-fajta?

A TRX valójában egy hordozható, felfüggeszthető funkcionális tréning eszköz, mellyel az erőnket, egyensúly-érzékünket, hajlékonyságunkat, valamint a törzsünk stabilizáló izmait (core izmok) egyaránt fejleszteni tudjuk. Az eszköz, a testet egészként „kezeli”, nem külön izomcsoportokra fókuszál. Egyszerre mindig több izomcsoportot dolgoztat meg. Ahhoz, hogy ezeket a gyakorlatokat végre tudjuk hajtani, mindig stabilizálni kell a kiinduló testhelyzetünket a tartó izomzat segítségével (core). Nem kell bonyolult elemekre gondolni! Az edzés egyszerű, mindennapi alapmozdulatokból tevődik össze (guggolás, kartámasz, húzás, tolás, emelések stb). Mindegyik gyakorlat számtalan módon variálható, edzésszintünknek megfelelően könnyíthető vagy épp nehezíthető. Lehetünk tehát kezdők vagy haladók, idősek vagy fiatalok, a TRX-et kortól, nemtől és fittségi szinttől függetlenül bárki elkezdheti. Az elején kicsit nehéznek tűnhet, rendszeres használatával viszont a test (és izmai) folyamatos fejlődésen mennek keresztül, ami a mindennapi életedben is nagy hasznunkra válhat.

Milyen edzésmódszereket alkalmazol az óráidon? Külön foglalkozol minden vendégeddel, aki hozzád jár órára?

A TRX órák mellett alakformáló és zsírégető edzéseket tartok heti több alkalommal. Az alakformáló óráimat a kevésbé dinamikus órák kedvelőinek ajánlom, hiszen egyszerű, könnyen követhető óratípus, ahol a fő izomcsoportok erősítésén van a hangsúly. A zsírégető egy dinamikusabb edzés, pörgős zenével és munkatempóval. Többnyire kardio és saját testsúlyos, erősítő elemeket alkalmazok, interval rendszerben. A közepes és magas intenzitású gyakorlatok váltakozásával felpörgetjük az anyagcserét, így az edzést követő órákban is zajlik a zsírégetés. Mindkét esetben igyekszem az óráimat hatékonyan felépíteni, változatos eszközhasználattal, saját testsúlyos elemekkel színesíteni, hogy minden résztvevő számára kihívást jelentsen. A vendégeimmel nagyon sokat foglalkozom, mindig beszélgetek velük óra előtt vagy után. Így mérem fel a „terepet”: van-e sérülése, betegsége, mennyit mozog hetente stb. Ugyanannyi figyelmet kap tőlem egy új vendég, mint az, aki állandó résztvevője az óráimnak.

Mi a titka, hogy valaki jó vendégkört alakítson ki, hogy jó oktató legyen?

Elengedhetetlen, hogy egy jó oktató a szakmai tudása mellett folyamatosan kommunikáljon a vendégeivel. Nem elég megnyerni, meg is kell tartani őket, figyelni rájuk, elnyerni a bizalmukat. Kedvesnek és empatikusnak lenni akkor is, ha nincs jó kedvünk, hiszen arról ő nem tehet. Folyamatosan fenn kell tartani az érdeklődésüket, minden egyes nap. Egy kicsit barátnak, barátnőnek, anyának, pszichológusnak is kell lenni, ez egy ilyen szakma. Aki ezekre nem képes, annak nem ez a pálya való. Lehetünk két lábon járó anatómiaatlaszok, rengeteg tudással, ha a személyiségünk és stílusunk kritikán aluli. Utóbbival nem fogjuk gyarapítani a vendégeink számát. Mindig önmagunkat kell adni, minden helyzetben. Ami engem illet, vidám és energikus vagyok, bolondos személyiségem van, sokat nevetek, még akkor is, ha sokan ezt furcsának találják. Ezt kombinálom a szakmai tudásommal, maximálisan odafigyelek a vendégeimre, és ezt kedvelik az órán résztvevők. Eddig bevált. Szerencsére sok a pozitív visszajelzés és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a visszatérő vendégek és az elismerő szavak.

Ha valaki rendszeresen jár edzésre, mennyire kell odafigyelni a táplálkozására? Mi az, amit például mindenképpen ki kell hagyni az étrendből, és mi az, ami még belefér?

Nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem: a sport és a helyes táplálkozás kéz a kézben jár. Egyik nincs a másik nélkül. Azt szoktuk mondani, hogy 70%-ban a táplálkozás határozza meg a kívánt cél elérését, és csak 30%-ban a mozgás, és nem fordítva. A munkám során sok emberrel találkozom naponta. Mindenki más céllal jön be az órára, vagy egy személyi edzésre. A legtöbben feszesedni, erősödni, állóképességet javítani, fogyni szeretnének. Sokan közülük heti több alkalommal is sportolnak. Viszont egy rövid beszélgetés után kiderül, hogy az étkezésre annyira már nem figyelnek oda, és inkább a több mozgástól várnak eredményt. Valakinek könnyebben megy a formálódás/fogyás, másnak nehezebben, hiszen ahány ember, annyiféle szervezet. Ami az egyiknek jó, nem biztos, hogy a másiknak is beválik. Egy valami viszont fontos: ha már elhatároztuk, hogy változtatunk, akkor mindenképp törekedjünk a fokozatosságra! Apránként kezdjük elhagyni a nem kívánt termékeket, ne pedig egyszerre vonjunk meg magunktól mindent, mert nem fog működni! TÜRELEM! Ez egy hosszadalmas folyamat, lehet pár hét, hónap, vagy év is! Ahogy a felesleget sem két nap alatt szedtük fel, úgy ne várjuk el, hogy egy hét alatt kockahasat fogunk villantani. Marad tehát saját testünk és szervezetünk felfedezése. Lehet kísérletezgetni és persze mi edzők is azért vagyunk, hogy ebben segítsünk.

Mindig is a sporttal szerettél volna foglalkozni, vagy más irányban is gondolkodtál?

Kisgyerekként sokáig biológia-testnevelő edző szerettem volna lenni. Végül máshogy alakult az életem és ez a vonal kicsit feledésbe merült. Azután pénzügynyomozó vonalon gondolkodtam, el is kezdtem a felkészülést, de az egyetemi pontjaim sajnos akkor kevésnek bizonyultak. Ezt követően kerültem Budapestre, ahol megkezdtem tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, Népegészségügyi Ellenőr Szakirányon, majd megszereztem az IWI Aerobik instruktori képesítést is. Jelenleg Budapest több edzőtermében tartok csoportos órákat.


Ha sportolás vagy testnevelés óra kerül szóba, a nők esetében óhatatlanul előjön a menstruációs probléma is. Sokan ilyenkor nem szívesen sportolnak. Érdemes ezekben az időszakokban is sportolni, mennyiben segít, mi ilyenkor a legjobb megoldás?

Ez egy elég kényes kérdés, hiszen mi, nők, sem vagyunk egyformák. A havi vérzés az egészséges nő életének természetes része. Vannak, akiket ez egyáltalán nem zavar a sportolásban, míg mások, kifejezetten tartózkodnak ilyenkor a mozgás bármilyen formájától. A menstruáció nem mindenkit akadályoz a napi fizikai terhelésben, ám az ún. premenstruációs tünetek, mint például a hasfal és a mellek feszülése, ingerlékenység, rossz közérzet, puffadás negatívan befolyásolhatják az edzéseket. Nem feltétlenül szükséges havi vérzés ideje alatt abbahagyni a sportolást, főleg ha a mozgás szerves része az életünknek. Azt javaslom, hogy a piros betűs napokat megelőzően sportoljunk inkább intenzívebben, ha nem érezzük megterhelőnek, kényelmetlennek. A menstruáció első néhány nehezebb napjában viszont csökkentsük az edzés gyakoriságát és/vagy intenzitását! Mivel a ciklus, a vérzés erőssége, és az ezt kísérő tünetek is minden nő esetében máshogy alakulnak, érdemes megfigyelnünk minden jellegzetességet a havi vérzésünkkel kapcsolatban. Sporttevékenység esetén mérlegeljünk, hogy az valóban jólesik-e számunkra!

Körülbelül hány százalék az, aki nem adja fel néhány alkalom után, hanem rendszeresen mozgásban marad?

Mivel több budapesti edzőteremben is oktató vagyok, sok ember megfordul nálam az edzéseken. Vannak a kitartóbbak, akik nem törődve az időponttal és helyszínnel, ott vannak velem hetente több alkalommal, legyen bárhol is az órám. És persze akadnak kevésbé lelkes emberek is, akikkel nem biztos, hogy újra összefutok. Mindig látok új arcokat is. Azt vettem észre, hogy egyre több a visszatérő vendég az óráimon, és ez szuper érzés! Nemcsak azért, örülök, mert újra találkozunk, hanem azért is, mert látom, milyen fejlődésen megy keresztül, mióta hozzám jár. Ha ezt százalékban kellene kifejeznem, inkább úgy fogalmaznék, hogy igyekszem a mérleg nyelvét a 100% felé billenteni. Erősítsük a kitartók táborát minél többen!


Mik a terveid a jövőre nézve?

Folyton mozgásban van az életem, szerencsére, rengeteg tervem van. Elsősorban szakmailag szeretnék továbbfejlődni, hogy tudásommal minél több embernek segíthessek a mindennapi életben és a mozgás területén is. Több dologra is nyitott vagyok. A személyi edzések, funkcionális edzések továbbfejlesztése, valamint a sportrehabilitáció és egészségmegőrzés vonal áll közel hozzám, így ebben az irányban szeretnék továbblépni.

Mit tanácsolsz azoknak, akik keveset sportolnak, miért kezdjék el minél hamarabb és hol találkozhatnak veled?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mióta edzőként dolgozom, rengeteg új embert sikerült megismernem. Sokan közülük csak hébe-hóba jártak edzeni, majd valamilyen módon megszerettettem velük a mozgást, és amikor tehetik, eljönnek az óráimra. Többek között a következő budapesti edzőtermekben találnak meg a mozgás szerelmesei: Fitness Újbuda, Victory Fitness Jégpalota és Újpest, Millennium Wellness, Colorfitness és Légyfitt Mozgásstúdió. A mozgás tulajdonképp az ember alapvető igénye és szükséglete. Általában az olyan fizikai tevékenységet értünk ezalatt, melyet előre megtervezünk, és azért végezzük, hogy megdolgoztassuk, megerősítsük és fejlesszük testünk valamely részét, beleértve a keringési rendszert is. Lehet ez bármilyen csapatsport, aerobic, edzőtermi vagy funkcionális edzés, futás, úszás stb. Hosszasan lehetne sorolni a sportolás előnyeit. De például kiváló stresszoldó, fokozza a vérkeringést. Az izzadás lehetővé teszi, hogy a szervezet a bőrön keresztül szabaduljon meg a felesleges anyagok egy részétől. Fokozza a szervezet teherbírását, nő a tüdőkapacitás és a szív teljesítőképessége, csökken a magas vérnyomás kialakulásának veszélye. Nem utolsósorban kiváló személyiségformáló hatása is van, hiszen határaink feszegetésével fejlődik az akaraterő, a kitartás, egyre többre leszünk képesek.

Mi a kedvenc idézeted, ami meghatároz téged?

Két kedvenc idézetemmel szoktam motiválni magam és a környezetem, fogadják szeretettel.
„A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt” (Dan Millman)
"A harcos (...) elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Ők sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért." (Paolo Coelho)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29


A tehetségen túl

Póda Erzsébet

Beszélgetés Bakonyi Orsolya előadó- és képzőművésszel.

2015.12.28.    80


Azt alkotom, amit szeretek

Tompa Orsolya

Beszélgetés Wéber Andreával azaz Mandy Candyvel.

2015.12.10.    139


Spontán készül az alkotás

Tompa Orsolya

Beszélgetés Zokob Anett kavicsfestő művésszel.

2015.9.9.    122