Munka a huncut gyapjúszálakkal

Fodor Tekla  2010.3.14. 4:59

Beszélgetés Csiki Emőke nemezkészítővel.

Mi a nemez és hogyan kell nemezelni? Hogyan válhat valaki profi nemezelővé? Ezekre és hasonló kérdésekre kaptunk választ Csiki Emőke nemezkészítőtől, akivel elsősorban a nemezkészítés fortélyairól és kirgizisztáni tanulmányútjáról beszélgettünk. Emőke több mint egy évtizede ismerkedett meg eme néphagyománnyal, ez idő alatt, munkája mellett, szabadidejében tanult, tanított, alkotott és ezúttal mesél.

– Kezdjük a legelején: mi a nemez és hogyan kell nemezelni?

– A nemez tulajdonképpen összegubancolódott szőr, juhgyapjú. A nemezelés folyamatát nehéz lenne pár szóban elmondani, de megpróbálom összefoglalni: a fésült gyapjúra forró szappanos vizet permetezünk, és a legtöbb esetben addig simogatjuk, míg a gyapjúszálak összekuszálódnak, majd ezt követően erősebben gyúrjuk, vagy feltekerve hengergetjük, míg jó erős nemezt kapunk. A kisebb tárgyak kézzel készülnek, akár alkarral is hengerelhetjük az asztalon, míg a nagyobb darabokat felgöngyölítve, földre téve, lábbal gurítva, taposva tömörítjük, gyúrjuk. Ha azt szeretnénk, hogy színes gyapjúból nemezeljünk, nem kell mást tennünk, mint gyapjúfestékkel, textilfestékkel vagy saját gyűjtésű növényekkel megfesteni a gyapjút, és máris színeset alkothatunk. Létezik olyan technika, hogy a már kész tárgyat festjük meg, akár több színűre is, ekkor viszont csak mártogatjuk a nemezt a különböző színes festékekbe.

–Mikor sajátította el a nemezelés ősi tudományát?

– Első nemeztárgyamat egy magyarországi tánctáborban készítettem, még tizenéves koromban. Ezt követően döntöttem el, hogy megtanulom a nemezelés fortélyait, különböző technikáit. A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítványnál Benkő Évától és Kolozsi Attilától sajátítottam el a nemezelés alapjait, amit később az általuk szervezett nyári kézművestáborokban Tóth–Birtan Tinka irányításával tökéletesítettem. Közben elvégeztem Válaszúton a Kallós Alapítvány által szervezett játszóházvezető-képzőt, ahol volt szerencsém Vidák Istvántól és feleségétől, Nagy Maritól tanulni. Tulajdonképpen e neves kecskeméti házaspárnak köszönhető, hogy a nemezelést ma élő kézművességként ismerjük Magyarországon, Erdélyben és számos más vidéken. Természetesen, amikor időm engedte, nemezelgettem, tudásomat gyakorlatba ültettem, majd 2007-ben beiratkoztam egy kétéves képzésre, melyet a nádudvari Népi Kismesterségek Szakiskolája indított. Ebben az iskolában Vetró Mihály és Árvai Anikó vezetésével nagyon sokat tanultam nemcsak a nemezkészítés fortélyairól, a minták csodálatos világáról, melyek gyakran élettörténeteket mesélnek el nekünk, hanem a nemezhez szorosan kapcsolódó gyapjúfestésről, különböző szövéstechnikákról, hímzésről, bőrrátétes díszítésről stb.

– Miért pont a nemezelés?

– A nemezelés számomra egy varázslás – ahogyan a rakoncátlan gyapjúszálak az ujjaid és némi melegvíz segítségével egységgé, anyaggá, használható tárggyá válnak, anélkül, hogy bármilyen más eszközt használnál. Emellett ott vannak a minták, a színek, a formák, melyekkel korlátlan lehetőség nyílik a változatos alkotómunkára. Nagyon tetszik, hogy nincsenek korlátok, konkrét határok, hanem szabadon, kreatívan lehet alkotni. Engem az élmény fogott meg, a nemezelés egész folyamata, ahogyan lassan körvonalazódik a tárgy, a minta egyre pontosabbá válik, majd végül megszületik az elképzelt papucs, kalap, táska, takaró, vagy éppen egy nemezjáték. Maga az alkotás folyamata szabadságérzetet kelt bennem, és egy pillanat alatt megszűnik a rohanó világ, ami addig körülvett. Külön élmény számomra, ha közösen a barátokkal készíthetek egy nemeztakarót, mondjuk nászajándékként vagy más alkalomból. Ilyenkor sok apró ötletből születik meg a minta és a takaró színvilága. A közös munka még több lendületet, jókedvet ad az embernek az alkotáshoz és szebbé, egyedivé varázsolja a készülő darabot.

– Hogyan válik valaki jó, profi nemezelővé? Mi a titok?

– Rengeteget kell még tanulnom és nemezelnem, de úgy gondolom, hogy mint minden más mesterségben akkor lehet igazán jó valaki, ha nagyon sokat gyakorolja azt. A titok meg abban rejlik, hogy az ember szereti azt, amit csinál és megfelelő alázattal nyúl az anyaghoz. Nem utolsó sorban fontosnak tartom, hogy lehetőleg a hagyományosból kiindulva alkossunk, hisz ez egy nagyon régi technika, nagyon nagy múlttal rendelkezik, így bőven van miből meríteni. Fontos tudni, hogy bizony kissé lassú folyamat, míg megfelelőképpen összeáll a gyapjú és elkészül a kívánt darab, így elsősorban sok idő és még több türelem szükséges ahhoz, hogy valakiből úgymond jó nemezelő legyen. A nemezelőt igazából a munkája alapján lehet megismerni, hisz a jó nemeznek is megvannak a tulajdonságai: az anyagnak egyenletesnek, elég erősnek, tartósnak kell lenni, főleg ha használati tárgyról van szó, hogy ne kopjon el túl gyorsan, ehhez pedig kitartás és kemény munka szükséges.

– Marosvásárhelyen van-e lehetőség nemezelést tanulni?

– Tudomásom szerint a gyermekek a Gézengúz játszóházban tanulhatnak nemezelni Moldován Emesétől és Molnár Rozitól, míg a felnőtteket a sepsiszentgyörgyi Tóth–Birtan Tinka avatja be a nemezelés világába, nagyjából kéthavonta szervezett tanfolyam keretében, ahol 10–15 érdeklődőre mindig lehet számítani. Tehát van lehetőség, ha valaki tanulni akar.

– 2009 nyarán volt alkalma Kirgizisztánba látogatni és ellesni néhány nemezelési technikát. Mesélne erről a tanulmányútról?

– Vidák István vezetésével összesen hatan vettünk részt ezen a tanulmányúton, négyen Erdélyből és ketten Magyarországról. Tulajdonképpen neki köszönhetem azt a felejthetetlen, kéthetes kirándulást Kirgizisztánba, a nemezelés földjére, ahol különböző kézműveseket, sátorkészítőket, nemezkészítőket, szövőket látogattunk meg és tanultunk tőlük. Engem személy szerint a nemezelés mellett a sátorkészítés varázsolt el, mert régi vágyam volt, hogy saját nemezsátram – jurtám – legyen. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy egy eredeti kirgiz jurta boldog tulajdonosa lehetek, de a lelkes kis csapat segítségével ez megvalósult, és hazahoztam egy 2,5 m-es sátorvázat, melyre majd ezután fogom elkészíteni a nemezborítást. Ezek a nemezsátrak Kirgizisztánban a mai napig kézzel készülnek fűzfából, majd az összeállításkor kézzel sodort zsinórokkal és kézi szövésű szalagokkal kell egymáshoz erősíteni az egyes alkatrészeket, ahhoz, hogy a sátor stabil, jól használható legyen. Végül fehér nemezlapokkal kell beborítani, ami biztosítja a meleget, esőtől és széltől való védelmet nyújt a benne lakóknak. A nemezfajták közül a Kirgizisztánra legjellemzőbb a szabott-varrott nemez vagy „sirdak”. Némelyike hatalmas méretben készül, annak függvényében, milyen nagy a sátor, több hónapos munkát igénybe véve, hihetetlen szépségűek és értékesek. Felbecsülhetetlen értéküket az is mutatja, hogy régen ezeket a sirdakokat soha nem adták el, csakis elajándékozták – például a nagymama az unokájának. Mindezek mellett csodálatos ott a táj, hatalmas, gyönyörű hóborította hegyek között jártunk, és egy teljesen más kultúrával ismerkedtünk meg. Öröm volt látni és tapasztalni, hogy ott az emberek, a mai napig természet közeli körülmények között élnek. Még mindig vannak olyan pásztorcsaládok, akik tavasztól őszig fent vannak a hegyekben az állataikkal, nemezsátrakban laknak és ott élik mindennapjaikat.

– Gondolom, nem tértek haza üres kézzel...

– Valóban mindenki vásárolt nemezeket, és más érdekes tárgyakat. Egy egész kiállításnyi anyaggal tértünk haza, melyet január végéig Sepsiszentgyörgyön a Míves házban csodálhattak meg az érdeklődők, és a tervek szerint tavasszal Marosvásárhelyen is látható lesz. Számos kirgizisztáni tárgy tekinthető majd meg, valamint a kis sátorváz, amit onnan hoztam. Jó lenne, ha el tudnám készíteni addig a sátorhoz szükséges nemezeket is, hogy teljes egységében meg lehessen majd tekinteni. Remélem, hogy a látogatók közül kerül majd olyan is, aki kedvet kap a saját sátra elkészítéséhez, ugyanis Vidák István a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvánnyal karöltve tervbe vette, hogy az idén tavasszal egy sátorkészítő-tanfolyamot indít, itt Erdélyben. A tanfolyam keretet biztosít az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításához, azonban a munka időigényesebb részét mindenkinek otthon kell elvégezni. A végén egy közös kiállítással zárulna a tanfolyam, ahol mindenki megmutathatja a nagyvilágnak kemény, kitartó munkája eredményét – a 2,5 m-es nemezsátrát. Akárcsak a nemezelés, ez is elég sok munkát, időt és türelmet igényel, de remélem, mindez nem bátortalanítja el a kedves olvasót attól, hogy saját készítésű, egyénileg tervezett és megálmodott nemezsátruk legyen.

– Köszönöm a beszélgetést!

Hozzászólások

@

Küldés