Pillanatnyi impressziók


Tompa Orsolya  2017.7.23. 0:43

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

Vajon mit jelent ez a mondat? Amikor egy fotót nézünk, nem csak a képet látjuk. Látjuk a környezetet, a szereplőket, az érzelmeket, a vágyakat, amiket sugall. Mindenki egy történetet lát, nem biztos, hogy ugyanazt. A képek mindannyiunkhoz szólnak, csupán fel kell ismernünk üzenetét.
A fotók sok mindent elárulnak a személyről, aki rajta szerepel – és a fotósról is, aki a képeket készítette. Szalay Monát a véletlen sodorta az esküvői fotózás irányába, ennek köszönheti sikerét, páratlan képei pedig valóban magukért beszélnek.
Szalay Mona fotográfussal beszélgettem.

Weboldalán a Monablogjában nem sokat olvashatunk Monáról. Kicsoda Mona?

Nehéz magamat meghatározni. Érzékeny lelkületű, de kellően bolond is vagyok a szó jó értelmében véve. Nőiességemnek ellentmond picit, hogy szüleim Miklósnak szerettek volna (születésemkor még nem lehetett ultrahanggal megállapítani a születendő gyermekek nemét), és talán ennek köszönhetően mindig is jobban vonzottak a fiús dolgok. Foci, boksz, szerelés, katonai és műszaki dolgok, és főleg az autóvezetés. Sokféle járművet teszteltem már életemben, a személygépkocsiktól egészen a több tíztonnás járművekig.


Hogyan vált elismert esküvői fotóssá, és mióta dolgozik ebben a szakmában?

Régóta fotózom. Már 14 évesen is készítettem fekete-fehér analóg képeket, de ez még komolytalan próbálkozás volt. Tanulmányaim befejezését követően vettem egy félprofesszionális fényképezőgépet családi események rögzítésére. Aztán hobbifotósként főleg koncertekre jártam, melynek többek között egy sikeres hazai zenei szaklapban történő, évekig tartó rendszeres megjelenés lett a gyümölcse. Erre vagyok a legbüszkébb ebből az időszakból. Aztán a sikerek jöttek egymás után. Egyik hozta a másikat, egyre nagyobb elismerésben lett részem. Voltak keserves időszakok és jöttek az életemben olyan személyek is, akiknek egy-egy sikert köszönhetek. Mára pedig sok lojális követővel büszkélkedhetek, akik véleménye szerint a képeim teljesen egyediek és felismerhetők.

Mi motiválta, hogy esküvőkön fotózzon?

Leginkább az alkotás öröme. Ipar- vagy képzőművészeti pályára készültem, de a sors más utat szánt nekem. A digitális esküvőfotózásba véletlenül csöppentem bele, és már legelőször is olyan visszacsatolásokat kaptam a képeim kapcsán, amelyek újabb és újabb inspirációt adtak, hogy még jobb lehessek. Mindig is kísérleteztem és bátran vállaltam olyan fotók elkészítését is olyan helyszíneken, ami a legtöbb fotósnak eszébe sem jutna.


A fotózás nem áll mindenkihez közel. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fotós legyen, hogy a megfelelő időben kapja el a pillanatot? Sok éves tudás, vagy a szerencse is hozzásegíthet?

Manapság nagyon sokan éreznek késztetést a fotózáshoz... Ahhoz, hogy valaki jó fotós legyen, a legfontosabb az egyéni látásmód, a tehetség, nagymértékben a kreativitás és a kisugárzás. Természetesen szükséges a megfelelő technikai tudás, a megszerzett tapasztalat: enélkül nem válhattam volna profivá én sem. Néhány alkalommal a szerencse segített egy-egy igazán nagyon jó fotó megvalósulásához. Néhány alkalommal pedig valamiféle megmagyarázhatatlan dolog történik velem, amikor arra érzek késztetést, hogy emeljem a kamerám, és abba az irányba forduljak, ahol valami szép, fontos, látványos dolog történik, amit érdemes megörökíteni.


Nagy odafigyelést, koncentrációt igényel a fotózás? Ha jól sejtem, ezt is el lehet rontani, mint mindent. Milyen típushibák fordulhatnak elő egy fotónál?

Különösen az esküvői fotózáson, vagy a referencia és magazinfotók készítésekor kell az összpontosítás. Mint minden ember, a fotós is követhet el hibákat. Szerencsére az analóg világban elég tapasztalatot és gyakorlatot szereztem ahhoz, hogy a hibákat a minimálisra csökkenthessem. Régebben sokkal kevesebbet lehetett hibázni, mert az elkészült felvételt nem lehetett rögtön visszanézni a kijelzőn, a film pedig drága volt. Professzionális fotósként úgy gondolom, túl nagy és túl sok hibát már nem követek el, így nem tudnék tipikus hibákat megemlíteni.


Mi volt a legfurcsább vagy legkülönlegesebb helyszín, ahol fotózott?

Idén tavasszal egy olyan helyszínen készítettem felvételeket, melynek hallatán picit még én is megtorpantam, de végül igent mondtam, mert újabb kihívásként tekintettem rá. A végeredmény pedig magáért beszél. A modelljeim szerethető és lelkükben nagyon is érzékeny emberek, annak ellenére, hogy az öltözködésük valami egészen mást mutat róluk. A fotózás időszakában pedig csodálatos fényekben készíthettem el a fotókat, ami plusz melegséget adott a zordnak mondható környezetnek, ami nevezetesen a Fiumei úti Sírkert volt. A fotókból néhányat a blogomon is megosztottam. Ezen kívül az országban elsőként fotóztam a felújított M2 metróban, fröccsöntő üzemben, kaszinóban, gyártelepen, logisztikai központban több száz konténer között, lakótelepi házak tetején, a Nagykörúton a villamos pályán, férfi mosdóban, vagy épp gyorsétteremben. Fotóztam menyasszonyt csíkos térdzokniban és fekete bakancsban is, vőlegényt piros magasszárúban. Persze nem kizárólag ettől működik egy kép. És ezek az idők már elmúltak, de mindenképpen hozzájárultak a sikereimhez. Ha kellőképpen inspirálódom a modelljeimtől és a fényektől, akkor a legelképesztőbb helyeken is olyan fotót tudok készíteni, amire azt szokták mondani, hogy olyan „Monás”. Úgy érzem, manapság már sokkal nagyobb hangsúlyt tudok fektetni az érzelmekre, legyen szó újszülött-, gyermek és szülő kapcsolatáról, két ember egymás iránt érzett szerelméről, háziállat és gazdája közötti kötődéséről, vagy a nőiség kifejezéséről.


Mire fókuszál, amikor egy képet készít, melyik a hangsúlyosabb: az érzelmek vagy a személyiség? Mi az, amit igyekszik megörökíteni?

Fotóimat a pillanatnyi impressziók és intuíciók alapján készítem el. Legelőször a fények motiválnak, aztán a formák, terek, majd a színek, árnyalatok. Egy-egy fotó létrejötte a másodperc tört része alatt dől el. Ezek alapján választok ki egy-egy helyszínt az adott épületen belül, vagy kültéren. Ebbe a közegbe helyezem a modelljeimet akkor, amikor kettőjükről készítek kreatív fotókat. De ösztönösen dolgozom akkor is, amikor más jellegű események zajlanak. Számomra nagyon fontos, hogy érzelmeket adjak vissza a fotókon megőrizve modelljeim saját egyéniségét, hisz a fotókon önmagukat szeretnék viszont látni. A fotókból készült esküvői slideshowkat is így állítom össze. Igyekszem azokat az apró mozdulatokat, érintéseket, gesztusokat, pillantásokat, mosolyokat megörökíteni azokban a pillanatokban is, amikor nem figyelnek arra, hogy fényképezem őket.


Hogy látja, nőként ugyanolyan esélyekkel lehet elindulni ezen a pályán, mint férfiként?

Biztos választ nem tudok adni, de szívesen elmondom a véleményemet. A nő általában érzékenyebb lelkületű, szenzitívebb, érzékibb egy férfihoz képest. Ebből adódóan hamarabb rá tud hangolódni mások lelkiállapotára, hamarabb teremt nyugalmat maga körül, hamarabb találja meg a közös hangot másokkal. Ha mindezeket a kellemes és pozitív tulajdonságokat bele tudjuk olvasztani a fotós munkába, a kommunikációba, akkor annak végeredményeként jöhetnek létre azok a fotók, melyek érzéseket váltanak ki, gondolatokat indítanak el a külső szemlélőből is. Nőként talán a technikai fejlődést kevésbé tudjuk követni, bár azt gondolom, a jó fotó elkészítéséhez leginkább jó fényekre van szükség, mint technikai trükkök bevetésére. A technikai trükkök alkalmazása elveszi a pillanat varázsát. Jómagam pedig különösen jól meg tudom magam értetni a fiúkkal, férfiakkal, mivel mindig is jobban vonzottak a pasis dolgok.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.