Bizakodás

Fodor Tekla 2009.7.27. 4:14

Szorongva ült a váróteremben és lassan kortyolgatta kihűlt kávéját.

Potom pénzért vásárolta az automatából, de se íze, se bűze nem volt. Annak idején ez feldühítette, de már hosszú idő óta nem érezte, milyen kávét fogyaszt. Bágyadtan bámult az üvegasztalra és várt. A jó hírre, a semlegesre, biztató szavakra, a csodára, vagy bármiféle változásra. Hitt az orvosokban, sőt Istenben is, de félt attól a sorstól, amit számára tartogatott az élet. Mindennapjai monotonná váltak: ugyanazt „papolta” az unszimpatikus, rekedt hangú, ám csodálatos szürke szemű, nagydarab asszisztensnő:

– Semmi változás asszonyom. A doktorúr ma sem ér rá a beszélgetésre. Esetleg holnap. Hazamehet!
– Szeretnék még ülni egy kicsit.
– Minden nap szeretne. Nem unja már? Menjen haza!
– Szeretnék még ülni!
– Lábatlankodjon csak tovább! Két éve folyton ezt teszi és mit ér el vele? Semmit. Csupán fogyasztja a levegőnket. Éjfélkor hazamegy, hajnali hatkor pedig már prezentál. Őrült...
– Ezt már hallottam. Hagyjon, kérem!

Ez a fajta beszélgetés napirenden volt. Már nem érezte teljesnek napjait, ha a nővérrel nem került sor összeszólalkozása. Jó embernek tartotta őt, csupán egy hibát látott benne: szeretet nélkül élte mindennapjait, szürke szeméből hiányzott a csillám, a szeretet csilláma. De nem foglalkozott vele. Volt egyéb, sokkal fontosabb dolga. Naponta két kerek órán át szépirodalmat olvasott kedvesének, kétnaponta pedig megfürdette, megborotválta és órák hosszat szorongatta kezét. Ilyenkor mindig a baleset napjára gondolt, amikor élete értelme akarata ellenére motorra ült. És íme az eredmény: két éve kómában van. De két év alatt egyszer sem veszítette el reményét. Mindhiába.

– Asszonyom rossz hírem van. Sajnálom, de András meghalt.
– Nem! Nem! Ez nem lehet igaz! Azt mondta, hogy... Én bíztam önben. Bíztam! Érti?!
– Tudom, de...
– Semmi de! Ez a maga dolga volt. Ezért fizetik, hogy megmentse mások életét.
– De hölgyem, én megtettem...
– Mindent, ugye? – kérdezte és kiviharzott a kórházból.

Élete ekkor vált értelmetlenné: nem volt kire várni és nem már volt kiben bízni.