„Könnyű neki!”

Póda Erzsébet  2012.12.4. 6:28

Az ember, ha másra nem, a hiedelmeire, rossz szokásaira vagy a tablettáira támaszkodik.

Az ember körbeveszi magát jól berögződött, korlátozó hiedelmekkel, tévesen kialakított véleményekkel, hamis tévhitekkel, amelyekhez annyira ragaszkodik, mint semmi máshoz! Talán azért, mert úgy érzi, mindig kell fogódzó, mindig szüksége van tartófára. Néhány pszichológiai irányzat ezt még jól alá is dúcolja. Az ember, ha másra nem, a hiedelmeire, rossz szokásaira vagy a tablettáira támaszkodik. A legtöbbször valamire, ami külső dolog, vagy valakire, aki egy másik ember.

Az talán eszébe sem jut, hogy önmagára is alapozhatna.

Sokan érzik magukat egyedül – ahogy egyik ismerősöm mondta: mint egy karó nélküli uborka. Ha azonban az említett uborka ráébred, hogy nincs semmiféle bot a közelében, nem adja fel: a földön kúszik tovább, és hozza meg terméseit.

Az életünk történések sorozata. Mi döntjük el, milyen szerepet vállalunk benne. Főszerepet vagy mellékszerepet, rendezői leszünk saját sztorinknak, vagy hagyjuk, hogy mások irányítsanak bennünket. Gyermekkorunkban szivacsként szívjuk magunkba környezetünk információit, a különböző szokásokat, és mások utasításaira számítunk. Felnőttként azonban ezt már nem várhatjuk el. Tetszik, nem tetszik: a felnőtt embernek saját magának kell vállalnia a felelősséget, saját magának kell a döntéseket meghoznia.
Gyakran hallom, hogy „nekem sohasem fog sikerülni”, „könnyű neki”, „a szüleim, férjem, feleségem, anyósom, a szomszéd néni miatt vagyok boldogtalan”.
Ez pedig nem igaz.
Önmagunk miatt vagyunk elégedetlenek. Mert nem vagyunk hajlandóak belátni, hogy kemény munkával, de nekünk is sikerülhet. Hogy néha mindenkinek nehéz. És nem mások miatt vagyunk boldogtalanok, hanem azért, mert nem beszélünk a kényes témákról, szőnyeg alá söpörjük a problémákat, munkába, sorozatokba, siránkozásba temetkezünk, csak ne kelljen megoldani egy-egy kellemetlen helyzetet. Inkább kapaszkodunk hiedelmekbe, mint szembesülnénk a dolgok igazi arcával, vagy kipróbálnánk, mire is vagyunk képesek a valóságban.

Hogy ismerősöm példáját hozzam elő ismét: az uborkának is jobb, kényelmesebb lenne a magasba kúsznia, de ha nincs karó, talál más megoldást.

Elménkben, lelkünkben hatalmas erők munkálkodnak. Ha csak a rosszra összpontosítunk, bevonzzuk az életünkbe, hiszen meg akar felelni az elvárásainknak. Ha magunkkal cipeljük múltbéli sérelmeinket, s könnyeinkkel öntözgetve tartjuk életben azokat, biztosan szép nagyra dagadnak képzeletünkben. Pedig ugyanezt az energiát arra is használhatjuk, hogy célokat tűzünk magunk elé, s lassan lépdelve, de elérjük azokat. Az olimpiai bajnokok sem a csúcson kezdik. Ne kapargassuk lelki sebeinket, újra meg újra felszakítva a bánatot, hanem borítsunk rá tiszta gézt, s hagyjuk, hogy begyógyuljanak. Közben felocsúdva észrevehetjük, hogy az élet tele van kis és nagy varázslatokkal, szépségekkel.

Saját magunkon kívül senki az égvilágon nem szab gátat annak, hogy a kis csodákat meglássuk, hogy örülni tudjunk, és elégedettek legyünk. Csak rajtunk múlik, hogy hamis hiedelmek szerint élünk-e gyötrődve, vagy az élet igazságait meglátva, harmóniában önmagunkkal.

(Folytatjuk)

Barátnő Life Coaching

Hozzászólások

@

Küldés