Maradj ugyanaz!

Oriskó Renáta  2014.11.19. 3:18

Ha mindig alkalmazkodunk, azzal önszántunkból hagyjuk elnyomni saját magunkat.

Volt idő, mikor azt hitte, mindig mindenkinek meg kell felelnie. Mikor azt gondolta, ha mindig mindenki kívánságának, elvárásának eleget tesz, akkor majd értékelik. Ha mindenhez jó képet vág és nem lázadozik, ha mások kedvéért megváltozik, akkor megbecsülik. (Valljuk be, naiv elképzelés!)

Ha valakivel konfliktusba került vagy más volt a véleménye, azt gondolta, ő az, akinek változnia, illetve változtatnia kell. Hogy miért? Már maga sem tudja. Talán így nevelték, talán kevésnek tartotta magát. Alkalmazkodott véleményekhez, barátokhoz, főnökökhöz, férfiakhoz. Mindig, mindenkihez. De valahogy a sok alkalmazkodás ellenére sem alakultak úgy a dolgok, ahogy azt várta. A régóta ígért fizetésemelés a sok túlóra és plusz feladat ellenére is egyre távolabbinak tűnt. A párkapcsolatban, hiába idomult és hasonult a férfihoz, valami mindig hibádzott.


Mert mit szül az állandó alkalmazkodás és önmagunk háttérbe szorítása? Egyfajta önfeladást. Ha mindig alkalmazkodunk, azzal önszántunkból hagyjuk elnyomni saját magunkat. Önként és dalolva adjuk fel saját egyéniségünket, egyre inkább eltávolodva attól, akik valójában vagyunk.

S hogy meddig játszható ez? Ezt főleg a személyiségünk határozza meg. Az, hogy mennyire vagyunk alkalmazkodóak, befolyásolhatóak. Hiszen valaki eleve elutasítja azt, hogy megváltoztassák. Mások hajlandóak kompromisszumot kötni, megint mások pedig képesek feladni saját személyiségüket is. Ők azok, akik lehet egy napon arra ébrednek, hogy már fogalmuk sincs kicsodák. Akik eljuthatnak addig a pontig is, amikor már képtelenek azonosulni azzal, akikké váltak. Nem is értik, mikor vesztek el. A megfelelni akarás hatására lettek mások, s talán ki is fordultak önmagunkból. Ekkor pedig általában szembesülnek a kiábrándító felismeréssel, hogy az alkalmazkodás ellenére sem értékelik őket többre egy fikarcnyival sem. Mert nem a másoknak megfelelni akarás miatt kell változni. Megváltozni valaki vagy valami miatt, azért hogy figyelmet kapjunk, teljesen értelmetlen. Változni magunk miatt, hogy az a javunkat szolgálja, belső meggyőződésből dönteni, nem pedig külső nyomás hatására, az más.

Éppen ezért sosem szabad hagyni, hogy mindig mi alkalmazkodjunk, véleményt változtassunk, hallgassunk. Mert aki a személyiségünket nem értékeli, az minket sem értékel. Legyen szó barátokról, főnökről, férfiakról. Vannak dolgok, amiken az életünkben nincs lehetőségünk változtatni, viszont az, hogy kikkel vesszük körül magunkat, kit engedünk be az életünkbe, milyen munkahelyi környezetbe járunk nap, mint nap, azon talán igen. És ha úgy érezzük, ezek nem szolgálnak minket, akkor egyáltalán nem biztos, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk.

Talán maradhatunk ugyanazok is, csak a szereplőket kell lecserélni olyanokra, akiknek változás nélkül is megfelelünk.

Hozzászólások

@

Küldés