Sűrű mélységben

Karácsony Mária  2007.2.23. 16:48

Nincs az az orvosság nincs az a tanács, ami megfelelő lenne egy depressziós számára.

Aki ugyanis depresszióban szenved, mindenben a rosszat, mindenkiben a rosszakaratot, ellenségeskedést és meg nem értést lát.

A depressziós túlságosan is el van foglalva a maga problémáival ahhoz, hogy észrevegye, a környezetében élők segíteni próbálnak. Kétségbeesésében jó tanácsokra vár, amikor viszont megkapja, azok értelmét kiforgatja, s végül megtalálja -- a rosszat. Semmiben sem leli örömét, abszolút hidegen hagyja mindaz, ami körülötte történik. Éjszakánként félelmei vannak. Olyan, mint egy kisgyerek, aki attól retteg, ha kidugja a lábát a paplan alól, elviszi a mumus. Társaságba se mer menni, mert akkor meg úgy érzi, őt bámulja mindenki és ez szörnyű érzés számára. Ha el akar indulni otthonról, előtte gyomorideget kap, s órákat tölt az illemhelyen, mire rászánja magát, hogy kilépjen a házból, lakásból. Új ruhát sem vesz magának, hiszen mindegyikben hülyén néz ki -- így már oda fajulnak a dolgok, hogy a kapun túlra se mer kimenni.

Aki átesett a depresszión, tudja milyen nehéz belőle kilábalni, de ha egyszer megtette, nem szabad hagynia, hogy újra elhatalmasodjon rajta. A depresszióba esésnek persze előzményei is vannak. Okozhatja egy közeli hozzátartozó elvesztése, vagy munkahelyi problémák, csalódás, vagy betegség, és még sorolhatnánk…

A kívülállók sokszor értetlenül állnak az eset előtt, nem értik, nem bírják felfogni, mi okozhatta ismerősük, hozzátartozójuk depresszióját, mondván: hisz mindene megvan stb. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A depressziósnak ugyanis meglehet mindene (ami anyagi jellegű), de ha nincs meg a lelki békéje, mit sem ér az egész.

Mindezt sajnos saját tapasztalatból tudom. Ezt a betegséget, úgy gondolom, igazán csak az érti meg, aki maga is átesett rajta. Bennem az első munkahelyem elvesztése váltotta ki. Az anyaszabadság letöltése után, ami három év volt, közölték velem, hogy feleslegessé váltam, így elbocsátottak. Leírhatatlan csalódás volt ez számomra, hisz amikor dolgoztam, mindig a maximumot nyújtottam, és úgy éreztem, igazságtalan, amit velem tettek. Később tényleg úgy éreztem, feleslegessé váltam és nem érek már semmit.

Amikor már súlyossá kezdett válni a helyzet, és amikor beláttam: ez így nem mehet tovább, elhatároztam, keresek magamnak egy munkahelyet! Mindegy hogy mit és hol, de muszáj emberek közé mennem! Így aztán a képességeimhez képest jóval alacsonyabb szintű munkát vállaltam, ami viszont egyáltalán nem volt baj, mert ez döbbentett rá arra, hogy jóval többre is képes vagyok. Sok új emberrel ismerkedtem meg, és fokozatosan visszanyertem az önbizalmamat, később sokkal jobb munkahelyet is találtam. Rendeződtek a dolgaim, most elégedett és kiegyensúlyozott vagyok. Észreveszem az élet apró örömeit, a kudarcokat pedig már másképp értékelem. Rájöttem: minden csak hozzáállás kérdése.

Ha depressziós valaki környezetünkben mindenképpen próbáljunk neki segíteni, akkor is ha visszautasítja! Természetesen, vannak olyan súlyos esetek, amikor az érintettnek már sem a környezete, sem saját maga nem tud segíteni. Ilyenkor mindenképpen forduljunk szakemberhez, ne halogassuk a gyógyítást, mert múlnak az évek – és csak feleslegesen vesztegetjük az időt a depresszió sűrű mélységeiben!

Hozzászólások

@

Küldés