A dohányzók betegségei

Jády Mónika  2007.2.2. 12:03

A dohányzás rossz szokás, nem beszélve az egészségkárosító hatásáról.

Az ember hajlamos azt gondolni, őrá nem vonatkoznak az elriasztó példák, nem érheti semmi baj, nem félti az egészségét sem. Pedig az egészségünk megőrzése szempontjából nem annyira a gyógyítás, mint inkább a megelőzés a fontos.

Tipikus dohányos betegségek

Rák: 10 tüdőrákos beteg közül 9 dohányos. Más rákos megbetegedések (például szájüregrák, gyomorrák) is sokkal gyakoribbak a dohányzók körében.
Vérellátási zavarok: A dohányzóknál hamarabb előgordulhat az érelmeszesedés, melynek gyakori következménye a szívinfarktus, az érszűkület, valamint a rettegett impotencia.
Génkárosodás: Az örökítőanyagban számtalan változást hagy maga után a cigarettázás. Többek között egy speciális gén is károsodik, mely a rák elleni küzdelemben játszik fontos szerepet.
Tüdőtágulás: A dohányzók gyakrabban betegszenek meg a tüdő felfúvódottsága miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a tüdőtágulást nemsokára a harmadik leggyakoribb halálokként tartják majd számon.

Amennyiben úgy döntünk, fontos számunkra az egészségünk, és bármilyen nehéz is, de megváltoztatjuk az életmódunkat, tehát abbahagyjuk a dohányzást, észrevehetően jobban leszünk:
20 perc múlva: A szívverésünk száma, a vérnyomásunk és a testhőmérsékletünk olyan lesz, mint a nem dohányzóké.
8 óra múlva: Az oxigén kiűzi a vérünkből a veszélyes szén-monoxidot.
24 óra múlva: A halállal végződő hirtelen szívinfarktus kockázata csökken.
48 óra múlva: Javul az illat- és az ízérzékelés.
3 nap múlva: A légzésünk egyre könnyebb lesz.
3 hónap múlva: A vérkeringésünk is jobb lesz. A tüdőnk 30 százalékkal több oxigén felvételére képes.
9 hónap múlva: A nikotin okozta krónikus köhögés megszűnik. Lényegesen fittebbnek érezzük magunkat.
2 év múlva: A szívinfarktus és a tüdőrák kockázata sokkal kisebb lesz.

Történelmi dohányfüst

Az első európai, aki megismerte a dohányfüstöt, Kolumbusz volt. A felfedező 1492-ben Kuba szigetén találkozott először a szivar tabacosnak nevezett kezdetleges formájával: a helybeliek összecsavart dohánylevelet dugtak egyik orrlyukukba, meggyújtották, füstjét belélegezték. A Nicotiana tabacumot Európában kezdetben gyógyszerként alkalmazták: a vízkór, a tüdővész, a csúz, a fekély, a szemölcs és egyéb kórok ellen hatásos csodaszerként tartották számon.

A pipázás szokását Angliában 1586-ban honosította meg Sir Walter Raleigh. Ő tette elfogadottá a dohányzást I. Erzsébet királynő udvarában. Ugyancsak a XVI. század végén jött rá Medici Katalin udvarának egyik francia nemese, hogy az illatos dohánypor az orrba dugva kellemesen izgatja a nyálkahártyát: így született meg a tubák. A pipázást és a dohányrágást a harmincéves háború idején terjesztették el Európa-szerte a katonák. A szivar pedig Spanyolországból indult el hódító útjára. A cigaretta Európa országaiba csak az 1854-es krími háború idején jutott el. Hozzánk kissé késve érkezett meg, sokáig a pipázás számított a dohányzás legnépszerűbb formájának. A főúri családokban viszont inkább a burnótozásnak, azaz a tubák élvezetének hódoltak.

Meglepően korán megszólaltak a dohányzást ellenző hangok: az 1622-ben Leidenben megjelent Tabacologia, vagyis a dohányról szóló monográfia szerzője, a német Johann Neander már felhívta olvasói figyelmét arra, hogy a dohány főleg a fiatalság szervezetére ártalmas.

(Vége)

Hozzászólások

@

Küldés