Az ekcéma avagy a neurodermitis (1)


Dr. Tóth Erzsébet orvos  2012.6.27. 4:52

Kevés betegség van, amely olyan érzékenyen reagál lelkiállapotunk változásaira, mint az ekcéma.

Ezzel nem azt állítom, hogy az ekcéma alapvetően idegrendszeri betegség, de mindenképp felhívás a beteg számára, hogy többet foglalkozzon önmagával. Végül is az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer szoros kapcsolatban áll egymással. A viszketés kényszeríti a beteget, hogy foglalkozzon saját magával, törődjön magával mind fizikai, mind lelki síkon.

Nézzük mindenekelőtt, mi az, ami ezt az immunreakciót kiváltja a szervezetben. Mi áll a bőrpír, viszketés, nedvedzés, hámlás hátterében?

Tudjuk, hogy az immunrendszer feladata megvédeni a szervezetet az idegen betolakodók ellen. Ha ezeket a betolakodókat az immunrendszer felismeri, vészjelzést küld a szervezetbe, és harcba állítja a „hadsereget ". A hadsereg katonái az úgynevezett T-limfociták, melyek a csontvelőben képződnek és azonnal harcba szállnak a betolakodókkal. A második vonalat a B-lifociták alkotják, melyek a májban, lépben és a bélfalakat körülölelő nyirokcsomókban „laknak”. Ezek olyan ellenanyagokat termelnek, melyek (mint a zárhoz a kulcs) kapcsolódnak a betolakodókhoz. A betolakodókat orvosi néven antigéneknek nevezzük. Ezek testidegen anyagok, és alkothatják őket a virágporon keresztül a kórokozókig, és a környezetünkben lévő körülbelül százezerféle vegyszerig sok-sok minden. Ha megfelelő ellenanyag (antitest) termelődik, akkor ezek az antigénhez kapcsolódnak, és megsemmisítik azt. Az egészséges ember természetesen ezt észre sem veszi. A természet gondoskodott arról, hogy ezek a reakciók ésszerű keretek között maradjanak, ráadásul szervezetünk termel olyan sejteket is, melyek a reakciót, ha már nincs rá szükség, leállítják. Ezek az úgynevezett gátló sejtek. Minden immunrendszeri betegségnél elmondhatjuk, hogy ez esetben az immunrendszer leheletfinom és nagyon sérülékeny egyensúlya felbomlott. Ez a leheletfinom egyensúly a hormonrendszer működésére is érvényes.

Remélem, a kedves olvasó megbocsátja a következő kitérőt az arányok szemléltetésére. Egy kilogramm nagyságot mindannyian el tudjuk képzelni. Talán még meg is tudjuk saccolni, mennyi egy kilogramm alma, liszt, cukor. Ritkábban találkozunk a kilogramm ezredrészével, a grammal: például a nemesfémek arany, ezüst mérésénél. Ez már nagyon kicsi egység, ránézésre nem tudjuk megállapítani, mi hány gramm. A gramm még kisebb, ezredrészével találkozunk, ha elolvassuk például gyógyszereink összetételét, élelmiszereink adalékanyagait. Ezek a milligrammok, melyek olyan kis mennyiségek, hogy már elképzelni sem tudjuk. Még kisebb egységek a pikogrammok, nanogrammok. Ezek a grammok egy százezred vagy egy milliomod részei. A szervezetben előforduló anyagokat még ezektől is kisebb mennyiségben határozzuk meg, úgynevezett mólokban vagy millimólokban. Ezek elképzelhetetlenül pici mennyiségek, és immun- valamint hormonrendszerünk irányítói bizony ilyen pici mennyiségben is hatnak szervezetünkre. Ezek a pici mennyiségek például eldöntik, hogy valaki fiú lesz-e vagy lány. Ezzel csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy szervezetünk irányító mechanizmusai mennyire leheletfinoman vannak beszabályozva.

Ezt a nagyon finoman behatárolt egyensúlyt mi állandóan megzavarjuk a körülöttünk lévő rengeteg vegyszerrel, majd ezt a megbolygatott egyensúlyt újabb vegyszerekkel, gyógyszerekkel próbáljuk helyrehozni. Ráadásul, ezeket a vegyszereket sokkal nagyobb mennyiségben visszük be szervezetünkbe, sokszor millió- és milliárdszorosan nagyobb adagban, mint amilyen mennyiségben jelen vannak a szervezet irányító anyagai.

Visszatérve az immunrendszer működésére, a felborult egyensúlynál olyan anyagok képződnek szervezetünkben, melyek felelősek a kialakult betegségekért, bőrelváltozásokért.

Az ekcémák rizikófaktorai

Ilyenek például a helytelen táplálkozási szokások: túl sok cukor, fehérliszt, alkoholfogyasztás, élelmiszerek adalékanyagai, permetszerek maradványai. A mértékletes alkoholfogyasztásnál allergiás reakciót vagy bőrproblémát legtöbbször nem az alkohol okozza, hanem a borban lévő mesterséges adalékanyagok. Ekcéma jelentkezhet ásványianyagok hiányállapotánál, a mellékvese gyengeségnél, mikor a szervezet a túlhajszoltság és a stresszes életmód következtében feléli tartalékait.

Továbbá előidézheti az egyre gyakoribb D-vitamin hiány, mely egyszerre koordinálja az ásványianyag-cserét és egyben gyulladáscsökkentő hatású. A gyerekek és felnőttek alig tartózkodnak napon a bőrráktól való félelmükben. Nálunk viszont ellentétben az északi országokkal, még nem alakult ki a D-vitamin rendszeres, mesterséges pótlása (gyerekeknek és felnőtteknek is). IA szájon át való D-vitamin adagolás a felszívódás korlátozottsága miatt nem megfelelő. Jó esetben a bevitt mennyiség egytizede szívódik fel és hasznosul. Az ekcémát felfoghatjuk úgy is, mint a szervezet bizonyos fokú mérgezettségi állapotát, mely a mozgásszegény életmód, a stressz, a levegőszennyezettség, a környezetünkben lévő magas vegyszertartalom (testápolók, kozmetikumok, tisztítószerek) hatására vezethető vissza.

Az ekcéma formái

Tejótvar
A csecsemők hajas fejbőrének hámló lerakódásai az ekcéma első jelei lehetnek. Rosszabb esetben az orcák kipirulnak, később apró hólyagok keletkeznek, melyek nedvedzenek. A tejótvar a második életév végéig általában visszafejlődik.

Hajlítófelszíni ekcéma
Ezek a könyök és térhajlatban jelentkező kiütések, de lehet a csuklón, arcon, nyakon, lábfejen is kiütés. Ezeken a helyeken a bőr kipirosodik, viszket, vakarás helyei látszódnak. Megfigyeléseim szerint a hajlatokban való kiütéseket leggyakrabban a tehéntej okozza.

Az ekcéma további formáinál a bőr megvastagodik és mélyen rovátkolt, hasonló az elefánt bőréhez. A beteg számára azonban a legnehezebben elviselhető a kínzó viszketéssel való együttélés. A viszketés gyakran az elviselhetetlenségig fokozódik. Mivel a beteg nem tud pihenni sem, ezért fáradékonyság, idegesség jelentkezik, nemcsak nála, de a körülötte élő családtagoknál is. A beteg, sérült bőr kevéssé tud ellenállni a fertőzéseknek, ezért gyakran előfordul az ekcémás bőr felülfertőződése. Gyakoriak a bakteriális és vírus okozta fertőzések. A gyulladás olyan mértéket is ölthet, hogy a beteg nyirokcsomói is megduzzadnak.

Amit mi magunk is megfigyelhetünk

Az ekcéma gyakran bizonyos élelmiszerekre jelentkező túlérzékenység következménye. Sajnos nehezen követhető nyomon, mely élelmiszer vagy élelmiszerek a gyanúsak. A naponta fogyasztott, még kis mennyiségű élelmiszer is okozhat ekcémát. Például a liszt, cukor, tej stb. Sajnos, ha ki is hagyjuk a bőrbetegséget okozó élelmiszert, pár hétbe is beletelhet, míg az ekcéma javuló tendenciát mutat. Ha újból magunkhoz vesszük ugyanazt az élelmiszert, előfordul, hogy a bőrkiütés azonnal jelentkezik.

Más esetekben azonban nem jelentkezik azonnal a bőrkiütés, és a beteg azt hiszi, hogy ezt az élelmiszert már fogyaszthatja. Az átmeneti tolerancia után viszont újból megjelenik az ekcéma, akkor mikor a beteg már elkönyvelte magában, hogy az a bizonyos élelmiszer megfelel a számára. Még bonyolultabb a helyzet, ha a bőrbetegséget ételek kombinációja váltja ki. Minden esetben gondoljunk élelmiszer érzékenységre, amennyiben az ekcéma mellett más bőrbetegségünk is jelentkezik. Figyeljük a táplálék összetételét és az étel elfogyasztás utáni rövid távú és hosszú távú reakcióinkat. A rövid távúak azonnal vagy fél órával az élelmiszer elfogyasztása után jelentkeznek. Ilyen a szem, orr, száj, bőr viszketése, ajkak vagy száj kiszáradása, fejfájás, gyengeség, álmosság, vitalitás csökkenése, izomgyengeség, köhögés, orrdugulás, szívdobogás, gyakori vizelés, ingerhólyag, gyerekeknél bevizelés, tüsszögés, orrfolyás. Az említett tünetek mindenféle bőrbetegség nélkül is ételérzékenységet jelentenek. Továbbá lelki zavarok, mint a depresszió, nyugtalanság, ingerlékenység, igaz más betegség kísérő tünetei is lehetnek, de élelmiszer allergiára vagy túlérzékenységre minden esetben gondolni kell. Fontos tudni, hogy gyermekek hiperaktivitása, beszédzavara, félelmei és pánikállapotai, evési zavarai mögött is élelmiszer érzékenység húzódhat meg. Ha semmiképp nem boldogulunk egyedül, kérjünk Voll-tesztet vagy kineziológus segítségét.

Mit tehetünk mi magunk, hogy bőrünk szebb legyen? Elsősorban használjuk ki a nyár adta lehetőségeket. Itt a meleg, a napfény. Próbáljunk, ha csak lehet, naponta többször és rövid ideig kint tartózkodni a napon! A fényvédőkrémek állandó használata ugyan megvéd a leégéstől, de megakadályozza, hogy D-vitamin termelődjön szerveztünkben. Ezért, ha csak tehetjük, naponta többször, rövid ideig tartózkodjunk napon vagy árnyékos helyen. Legjobb a reggeli és délelőtti órákban, valamint délután 4 óra után, amikor a nap nem éget annyira erősen. Fehér bőrűek rövidebb ideig, körülbelül 10 perc, sötétebb bőrűek 15-20 percig tartózkodjanak a napon, egyszeri alkalommal, lehetőleg minél kevesebb ruházattal. Ha nyaralni megyünk, használjuk ki a reggeli és napnyugta előtti napsütést, mikor rövid ideig fényvédő nélkül is fürödhetünk a napfényben. Ne csak barna bőrt, hanem D-vitamint is hozzunk haza magunkkal!

Fontos: A leégést mindenképp kerüljük el! A napozás célja a D-vitamin beszerzése. A leégett bőrben pedig semmilyen D-vitamin nem keletkezik.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az ekcéma természetgyógyászati kezelése (2)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Mindenképp egyéni diéta kialakítása vezethet csak eredményhez, sőt a látszólag jól működő diéta is egy idő után változtatásra szorul.

2012.7.17.   

A rovat további cikkei

A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.   


A fehérbot világnapja

Sajtóhír

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

2023.10.19.   


Hogy ne fájjon a fejünk!

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tanácsok a fejfájás megelőzéséhez és gyógyításához.

2023.9.11.   


A McKenzie-torna jótékony hatása

PR-cikk

Tapasztalatok és eredmények a hátproblémák kezelésében.

2023.8.14.   


A mellciszta felszívódása

PR-cikk

Mi segítheti a mellciszta felszívódását? Manapság a mell cisztásodása egyre gyakoribb jelenség a nők körében.

2023.6.17.   


A torokfájás természetes gyógymódjai

Télen szinte folyamatosan jelen van az életünkben a torokfájás, amely leggyakrabban a megfázás és az influenza egyik tünete.

2023.1.10.   


Alvászavarok kezelése

Milyen következményei lehetnek a folytonos kialvatlanságnak?

2022.11.30.   


Október az idősek hónapja

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Nekik még fontos a személyes kapcsolat, a nagy beszélgetések.

2022.10.26.   


Allergia elleni szemcsepp

PR-cikk

Szemcsepp allergiára – melyiket válasszuk a felhozatalból?

2022.7.27.