Gyakorlati méregtelenítés


Dr. Tóth Erzsébet orvos  2006.6.6. 15:22

Néhány alapinformáció a gyakorlati méregtelenítésről dr.Jozef Jonáš szerint.

Dr.Jozef Jonáš 1945- ben született, jelenleg Prágában él. Prágában, valamint Pozsonyban praktizáló orvos. Csehországban és a Szlovákiában az Élet keresztjei, s az Élet titkai c. könyveivel lett híres. A misztikus könyvcímek megtévesztők, mert semmi misztériumot nem tartalmaznak. A doktor nagyon is földön járó ember.
Munkásságának az a különlegessége, hogy egyedülállóan és zseniálisan ötvözi az ún. tudományos orvoslást a kínai akupunktúrával, valamint a homeopátiával. Ezen ismeretek felhasználásával közelíti meg és magyarázza a betegségek keletkezését és gyógyítását. A diagnosztikában és a gyógyításban felhasználja a többezer éves akupunktúra-ismereteket, a homeopátiás ismereteket, modern korunk tudományos vívmányait, sőt jóval meghaladja azokat.
Kevesen vannak, akik úgy átlátják a hagyományos kínai akupunktúra összefüggéseit, és ötvözik azt az ún. nyugati orvoslás ismereteivel, mint Dr.Jonáš.

A betegségek megelőzése és keletkezése
Az emberi szervezet működését nagyon érzékeny és könnyen sebezhető rendszerek, mint amilyen a hormonrendszer, idegrendszer, immunrendszer, az enzimfolyamatok, az elektromos impulzusok és más folyamatok irányítják. Ezen érzékeny rendszerek a legkisebb károsító befolyásokra is igen nagy hevességgel reagálnak. A méreganyagok, amelyek kívülről jutnak a szervezetbe, vagy odabenn keletkeznek, nagyon hamar rossz irányba befolyásolják az említett rendszerek működését.

Tekintsük át a méreganyagok nagy családját
Kívülről bevitt méreganyagok: ólom, higany, nikkel, kadmium és más fémek, radioaktív anyagok, vegyszerek, kipufogógázok, gyógyszerek, permetszerek, élelmiszer-adalékanyagok, oltóanyagok, geopatikus leterhelés, fogtömőnyagok, kozmetikai szerek, tisztítószerek.
Továbbá mikroorganizmusok, mint pl. baktériumok, vírusok, gombák, paraziták. Ezekhez jönnek még a szervezetben a működés folytán keletkezett méreganyagok. Főleg táplálkozási szokásainkkal „segítjük elő“ a belső mérgek keletkezését a szervezetben, de egészségtelen életmódunk is „jó szolgálatot tesz“ a mérgek elszaporodásának és felhalmozódásának a szervezetben.

Fertőző gócok
A belső mérgek legjelentősebb forrásai a fertőző gócok. Hogyan jönnek létre? Olyan betokozódott gócokról van szó, melyeknek az ún. falát az élelmiszer lebontásakor keletkezett nyálka alkotja. Ilyen nyálkaképző élelmiszerek a tej, a hús, a zsír, a fehérliszt, a cukor, stb. A fertőző góc létrejöttének másik feltétele a fertőzés, mely származhat már az anya testéből, tehát gyakran újszülött korra vezethető vissza. A fertőzés természetesen létrejöhet később is az élet bármely időszakában.

Hogy hatnak szervezetünkre ezek a fertőző gócok?
Szétesnek, és ismétlődő fertőző megbetegedéseket hoznak létre. A már említett tokokban a mikroorganizmus szaporodni nem tud, ezért méreganyagokat termel és juttat a szervezetbe. A góc jelenléte a szervekben önmagában is károsítja azokat. Rontja a szerv működését, ezáltal még jobban aláássa a szervezet egészségét.

A góc keletkezésének feltételei:
Stressz
Életmód
Genetikai tulajdonságok
Külső környezet

A góc diagnosztizálása
Az ún. tudományos orvoslás is foglalkozik góckutatással, de lehetőségei még a modern technika felhasználásával is lényegesen korlátozottak. A képalkotó vizsgálatok ezeket a mikroszkopikus gócokat nem teszik láthatóvá. Immunológiai és vérvizsgálatok ezeket az alvó gócokat, ahol a mikroorganizmus vastag nyálkába ágyazódott, az immunrendszer reakcióhiánya miatt nem érzékelik.
A gócok keresésének egyetlen módja a Voll-féle elektroakupunkturális tesztelés. A műszer és a tesztampullák segítségével a türelmes, jól informált orvos meg tudja határozni a góc, vagy a gócok helyét és tulajdonságait.

A kínai orvoslás és a fertőző gócok
A könnyebb megértés kedvéért elég néhány alapismeret a kínai orvoslásból. A kínai akupunktúra szerint a szervezetet 5 funkciós kör (meridián) irányítja. Minden egyes kört egy ún. anyaszerv (főszerv) irányít. Az öt fő szerv a következő: szív, lép, tüdő vese, máj. Minden anyaszervhez tartozik egy ellátó (üreges) szerv. A szívhez a vékonybél, a léphez a gyomor és a hasnyálmirigy, a tüdőhöz a vastagbél, a vesékhez a húgyhólyag, a májhoz az epehólyag. A dolog lényege, hogy a szervezetben nem jöhet létre a betegség, míg nincs góc az alap, anyaszervben.
Csakhogy az anyaszervben már a gyermekkorban gócok keletkeznek, a fertőzés gyakran a születésnél történik. A nyálka alapanyaga a csecsemőkori helytelen táplálkozás következménye. A túlzásba vitt állati eredetű tej fogyasztása nyálkaképződéshez vezet a tüdőben és a lépben. A sok cukorfogyasztás még emeli a nyálkatermelődést a lépben. A fehérliszt a lép és a vese nyálkalerakódását idézi elő.
A só ugyancsak hasonlóképpen terheli a vesét. A sok fehérje és állati eredetű zsír először a májat, későbbiekben pedig a szívet „nyálkásítja“ el. Ez a felhasználódott nyálkamennyiség ideális fészke a mikroorganizmusoknak.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nők és a fizikoterápia

PR-cikk

3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.

2024.12.11.   


Miért ferdül el a gerincünk?

PR-cikk

Miért alakul ki a gerincferdülés, és mit tehetünk ellene?

2024.11.21.   


Házi praktikák

Rajczi Viktória

Immunerősítésre és a meghűléses betegségek lerövidítésére.

2024.11.10.    22


Ne pánikoljunk!

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.

2024.8.21.   


Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2024.7.31.    5


Fogamzásgátlás: pro és kontra

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.

2024.7.15.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.   


A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.   


A fehérbot világnapja

Sajtóhír

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

2023.10.19.   


Hogy ne fájjon a fejünk!

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tanácsok a fejfájás megelőzéséhez és gyógyításához.

2023.9.11.