Minisorozat a jógáról (3)


Kozma Eszter  2014.3.19. 3:53

A sorozat befejező részében a jóga jótékony hatásairól lesz szó.

Tapasztalatból mondhatom, hogy a jóga talán minden más mozgásformánál hasznosabb, és nem csak a már említett lelki fejlődés miatt. A testtudatosság nagyon magas szintje érhető el általa. A sorozat utolsó részében ez utóbbit részletezem.

Az utóbbi időben sajnos nagyon keveset jógáztam, gyakorlatilag egy-két hónapig egyáltalán nem, ami képzett jógaoktatóként elég nagy szégyen. A szégyenem még nagyobb amiatt, mert pontosan tudom, mennyire jó hatással van az életemre. Egy tapasztaltabb gyakorló már akár félórás jóga után komoly változásokat vehet észre magán, amik természetesen a kezdő gyakorlóval is megtörténnek, csak a testtudatosságra van még szükség, hogy észre is vegye. A kulcsszó: a testtudatosság. A jóga nagyon komolyan szabályozott mozdulatai viszonylag rövid idő alatt megtanítanak rá, hogyan figyeljünk egyszerre a testünk összes pontjára. Ez nagyon fontos, hiszen az energiaáramlás, a pozitív hatások elérése, illetve a sérülések elkerülése szempontjából is alapvető, hogy a gyakorlás minden pillanatában koncentráljunk minden porcikánk megfelelő elhelyezkedésére. Jobb, ha az ember eleinte rövidebb ideig tart ki egy ászanát, a hangsúly annak pontosságán van, hiszen ha „szétesik”, nincs értelme.

A megfelelően kivitelezett ászanáknak egyenként is sok-sok jó hatásuk van. A fejenállás például felpezsdíti a vérkeringést, így gátolva az öregedést és segítve a fogyást. A rendszeres gyakorlás nem csak rugalmasabbá tesz, hanem fogyaszt és erősít is. Természetesen a látogatott jógaórák típusától függő arányban, de egyes típusoknál párhuzamosan nyilvánulnak meg ezek a jó tulajdonságai.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a jóga, mivel mélyizmokat mozgat meg, hosszú távon nagyon sok időskori betegséget előzhet meg. Nem beszélve arról a magas fokú tudatosságról, mellyel sokéves gyakorlás után az ember képes lesz a belső szerveit is kontrollálni. Tudom, hogy a sokéves szó egy mai ember számára nem hangzik túl jól, de nem kell félni, azonnali pozitív hatásai is vannak. Ráadásul olyan fokú kitartásra tanítja az embert, és olyan lelkesítő minden apró változás, hogy nem kérdés: bírni, sőt akarni fogja ezt csinálni, aki egyszer belekóstol.

Noha sok pozitív hatása van a jógának, a már említett tudatosság miatt vannak a gyakorlásnak ellenjavallatai is. A legjobb példa erre a kismama-jóga. Egy kismama ugyanis bátran jógázhat, de nem csinálhat meg mindent, mert az nem tesz jót a babának, sem a saját szervezetének. Még egyszerűbb példa a nyaki porckopás, ami egy bizonyos kor fölött nagyon sok embernek a problémája, így fejenállást, és más, a nyakat terhelő feladatokat ők nem végezhetnek, vagy csak azok könnyített verzióit.

A megfelelően végzett jógagyakorlatok az egész testet átmozgatják, így tartva karban az ízületeket és inakat is. A beszűkült mozgásterünket kibővíthetjük általa, és megelőzi az egysíkú mozgás okozta betegségeket. Természetesen a jóga nem csak mozgásból áll. A légzőgyakorlatok segítik a testben a megfelelő energiaáramlást, a relaxáció pedig segít kiszakadni a hétköznapokból. Megfelelő irányítással a rendszeres relaxáció a pánikbetegségek csökkentésére, sőt megszüntetésére is alkalmas.

Rövid sorozatom csak egy áttekintő összefoglaló volt a jóga jótékony hatásairól. Könyveket tölthetnék meg a részletezéssel, de itt csak annyit még: aki kipróbálja, egyet fog érteni velem. (A kipróbálást viszont javaslom képzett, mások által ajánlott oktatók felügyelete mellett, mert sajnos vannak olyanok is, akik pár jógaóra meglátogatása után azt hiszik, oktathatnak, de csak kárt okoznak a tanítványaiknak.)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Minisorozat a jógáról (2)

Kozma Eszter

Ebben a cikkben röviden bemutatok egy-két lehetőséget a jógázni vágyók részére.

2014.2.26.    10


Minisorozat a jógáról (1)

Kozma Eszter

Napjaink egyik legnépszerűbb mozgásformája a jóga...

2014.2.11.    13

A rovat további cikkei

Ne pánikoljunk!

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.

2024.8.21.   


Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2024.7.31.    5


Fogamzásgátlás: pro és kontra

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.

2024.7.15.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.   


A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.   


A fehérbot világnapja

Sajtóhír

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

2023.10.19.   


Hogy ne fájjon a fejünk!

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tanácsok a fejfájás megelőzéséhez és gyógyításához.

2023.9.11.   


A McKenzie-torna jótékony hatása

PR-cikk

Tapasztalatok és eredmények a hátproblémák kezelésében.

2023.8.14.