Az igazi stafírung

Szabó Sylvia 2009.12.9. 8:20

Felejthetetlen karácsonyi ajándékaim egyikére nagyon gyakran visszaemlékezem.

Kamaszodó, tizenegy-két éves fruska lehettem. Korom ellenére, karácsony közeledtén még mindig azt vártam, kapok-e még én is játékot, mint a nálamnál öt évvel fiatalabb öcsém. Ezen a Szentestén is, az istentisztelet és az ünnepi vacsora után, apai nagymamám elhozta a karácsonyfánk alá az ő ajándékait.

Nagy örömmel adta át mindkettőnknek a szépen csomagolt dobozokat. Öcsém, ajándékát kibontva, ujjongott örömében. A csomagban egy szép garbót talált, ami alatt lapult egy kis versenyautó, és két zöldhasú (akkor még 100 koronás) egy nevével ellátott borítékban.
Én, a nagylány, a stafírungomhoz való konyharuhákat találtam. Egy tucattal! Biztos vagyok benne, hogy akkor én is kaptam borítékban zöld színű százkoronásokat is, de ezt emlékezetem már nem rögzítette. Hanem, szemlélgetve az ajándékomat, csalódva sírva fakadtam. Csak úgy rikácsoltam dühömben: „Micsoda karácsonyi ajándék ez egy kislánynak?!” (Itt persze kislánynak neveztem magam, mert játékról volt szó...)
Feleseltem és szavaimmal bántottam a nagymamámat. Az ajándék köszönet nélkül maradt. Látván csalódásomat, mamám könnyes szemmel nézett rám. Próbált a lelkemre beszélni, de látta, értelmetlen. Egy ideig várt, hátha megnyugszom. Én csak toporzékoltam megállás nélkül. Egy idő után megelégelte, felállt és hazament.

Nem emlékszem, hogy bocsánatot kértem-e tőle másnap vagy sem, de arra tisztán emlékszem, hogy Messiásként vártam keresztszüleim érkezését karácsony első napján. Ők mindig hoztak kedvemre való ajándékot. (Erre a várva várt ajándékra természetesen már nem emlékszem.)

Azóta eltelt pár évtized. Nagyikám meghalt. Most már én is átérzem, mennyire fájhatott neki az én gyerekes kirohanásom. Ö már akkor tudta, hogy eljön majd az idő, amikor a nem éppen a legbecsesebb ajándéka felbecsülhetetlen értékű kincsemmé válik.

És az idő eljött.

Amikor legutóbb otthon jártam, szülőfalumban, már a visszaútra készülődtem, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy szükségem van pár új konyharuhára. Sebtében fel is nyitottam a stafírungos ládámat, és kivettem belőle egy szalaggal átkötött csomagot, amire régimódi, kacskaringós betűkkel az volt ráírva: „Szilvikéé. Karácsonyi ajándék, jó törlőrongyok Mamától.”

A csomagot bontogatva lelki szemeim előtt újra lejátszódott a fenti jelenet, és bár sok karácsonyra és karácsonyi ajándékomra nem emlékszem már, erre a karácsonyra és erre az ajándékra, amíg dobog a szívem, emlékezni fogok.

Köszönöm szépen, drága Nagymama!