Látszatideál


Nagy Csivre Katalin  2012.6.14. 5:29

Álmomban egy hófehér ruhás ismeretlen nő csenget élesen, közben türelmetlenül kopog az ajtómon.

Ajtót nyitok, s előttem áll hosszú, fehér menyasszonyi ruhában a Díva, a tökéletes Nő. Magas, karcsú termet, a báj és a kéj tökéletes párosítása. Szépséges lányarcát azonban könny áztatja, a karikás, árkos szempár mélyről mered rám, s mesél. Egyre csak mesél. Szavak nem hangzanak el, mégis hallom belül.

„Életünk üres díszlet, jellemtelen és jeltelen semmitmondó kifele-mutogatás, rikító plakát, amely megvehető dolgokat hirdet, mutogat.
Tizenhét éves kamasz voltam, amikor a szerelem először adott szárnyakat, és repültem. Repültem Karcsi karjai közé, aki a tökéletes férfiideálomat testesítette meg, akkor, a maga teljességében. Képzeletem adoniszi jellemmé formálta s vakon szerelmes szemem elé vetített egy fantomképet. Nem vonatkozott ránk más törvény, csak a szenvedély és a fantázia törvénye, a kifogyhatatlan szerelmi bájitaltól lerészegültünk. Semmi sem volt fontos, csak ő és én. Önmagunkon kívül minden más jelentéktelen kelléknek számított, minden cselekedet ösztönös, vak szerelemmel teli és öncélú játék volt.

Karcsi kitűnő jelmezekben pompázott: volt gáláns lovag, vérző szívű hősszerelmes, pazar nagyvilági férfiú. Nem sajnálta a pénzt, egy vagyont szórt rám: drága ruhatár, cipőgarnitúra, csillogó ékszerek kirakati jelmezébe bújtatva – természetesen – saját gőgjének és hiúságának hajbókolva, tisztelegve ezzel. Mert Karcsi hiú férfi, amolyan alfahím, magas termet, széles vállakkal, lehengerlő látvány. Fekete szeme rendkívül szuggesztív, igazi hipnotizőr. Drága szivart szívott mindig, s ahogy láttam őt, a vaskos szivarfüstbe burkolózva, úgy éreztem, a világ a lábai előtt hevert az én Adoniszomnak. Akkor persze még nem láttam tisztán...

Közös jövőt álmodtunk, terveztünk és alkottunk. Csak amikor félig tető alatt állt megálmodott palotánk, akkor kezdett el leomlani szememről a vaskos hályog. Lassan. Nagyon lassan. Felderengett előttem Karcsi valódi jelleme. Kétes érdekbarátai, a meztelen öncélú érdekkapcsolatok, „munkaügyi” kimaradozások. Mire tudatomra eszméltem, a karikagyűrű már régen a kezemen domborodott, a legszebb gyémántkővel ékesítve – rabságom igaz szimbóluma. Milyen nagyravágyó, gőgös és jellemtelen voltam, amikor elvakított a pompa – egy soha nem létező álom-fantomot szerettem! Magamat ünnepeltem, luxuscikkekkel, házzal, vagyonnal kérkedtem, s dicsekedtem nagyképűen másoknak, miközben eladtam testem-lelkem, rabszolgasorsba!

A várva várt, színes virágokba borult randevúink unalmas, szürke, satnya és elvtelen hétköznapokká foszlottak szét, s ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé találtunk közös hangot. Állandó feszültség volt köztünk, a csípős megjegyzések egyre fokozták a robbanni készülő gyújtóanyagot. A bosszú, a harag, a sértettség feszítő gőzei egyre csak torlódtak. Karcsi sokszor veszélyes indulatkitörésekkel csillapította saját feszültségét, s ilyenkor félelmetes volt. Lehullt minden álarc! A bájgúnár, a díszhím tehetetlen, ösztönös, indulatos vadállattá változott. A nagy aranyketrecet, a házunkat, rázta a sírás. Magányossá váltam, halk belső sírásom nem hallotta senki. Nem látta senki. A barátnők elmaradtak, a csillogó, de hideg pucc jelenlétét egyikük sem bírta elviselni. Voltak, akik tisztán látták, hogy a drága jelmezek, a színfalak mögött milyen valóság zajlik. Kívülre gondosan megjátszottuk a példás, tisztes házasságot, a hazug bábjátékot (magunk nyugtatására is). Ám ennek ára volt: egyedül maradtam. Közös gyermekünk nem született, s ez nagy szívfájdalmam volt akkor. Úgy éreztem, sorsomon kívül élek. Ez nem én vagyok! Nem kell a cicoma, a kényelem, az otthon, ahol sosem voltam otthon. Tényleg ez való nekem? Ezt írta meg a sors? Nem. Nem. Nem! Itt nincs nekem írott szerep, nem vagyok idevaló, van egy másik forgatókönyv, amelyből hiányzom. Ezt biztosan tudom. A múltban ténfergek, viszolyogva, s a jövőtől rettegek szüntelenül. Változtatnom kell! Most. Magamért. Magamon. Nem várhatom a megváltást a szomszéd Marikától, habár ott a fű is zöldebb. Látszatra...

Segítségért folyamodtam. Felkerestem a barátnőimet. Régi ismerőseimet újra észrevettem az utcán. Szörnyű kínok közt, de őszintén szembenéztem sorsom buktatóival, néven nevezve a kórságot, ami életemet rágja-marja szanaszét, s bátran szembefordulva vele, tettre készen nagy lépésre szántam el magam! Minden tél magában rejti a tavasz rügyeit a fagyos hótakaró alatt. Minden éjszaka leple alatt ott a hajnalpír. Sosincs késő új életet kezdeni – minden nap kezdetén felragyog a hajnal. Nem tűrhetem, hogy életem hazug álca mögött történjen!"

Ezek a szavak, mondatok záporoztak rám, s a Nő, ahogy öntötte rám a mondatrengeteget, úgy látszott megnyugodni. Segítségért jött és felém kiáltott... Majd hirtelen, egy szempillantás alatt köddé vált előttem.



Reggel hat órakor a vekker éles, kellemetlen hangja ébresztett, és tisztán emlékeztem az álom részleteire.

Még aznap délelőtt telefonon felhívott egy kedves ismerősöm. Átutazóban van felénk, meglátogatna, úgyis régen beszéltünk már, s annyi mindent szeretne elmondani. Eltelt két teljes óra, s valaki csengetett élesen, közben türelmetlenül kopogott az ajtómon. Ajtót nyitottam, előttem állt hosszú, fehér ruhában Anna. Anna nem egy hétköznapi nő. Sokak által irigyelt díva, egy jelenség. Belépett az ajtón s vele együtt az egész sorsa.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Én, te – mi

Huszár Ágnes

„Először a számítógép, aztán az evés, utána a torna, majd a haverok, és ha ez mind rendben van, akkor jöhetek én.”

2012.6.11.  2    6


UtóPista

Madarász Ildikó

Mindenkinek van egy paradicsomi víziója. Utópiai!

2012.6.5.    12


Az ideális: metroszexuális?

Kovács Andrea

Nem igazán tudunk mit kezdeni a metroszexuális férfival, hiszen ő még nálunk is szebb akar lenni.

2012.6.1.    21


A férfiideál

Száz Ildikó

Az ideális férfi olyan (is) lehetne, mint amilyen Subagio volt, a kirándulóhajó fedélzetének egyik pincére.

2012.5.28.    15


Megjött a ló, de hol a herceg?

Angyal Sándor

Álmodozni lehet, de mindig eljön az idő, amikor azok az álmok szertefoszlanak, és mögülük előtűnik a valóság.

2012.5.24.   


Változó ideál

Halász Kata

Az ideális férfinak az a legfőbb ismérve, hogy tulajdonságai folyton változnak.

2012.5.21.    4

A rovat további cikkei

Mese és valóság

Nagy Csivre Katalin

A kis Marika, négyéves, vidám, szöszke, huncut kislány, egyetlen gyermek, a család kedvence.

2012.5.15.   


Mentsvár vagy útmutató?

Csepy Enikő

Kislánykoromban úgy képzeltem el jövendőbelimet, mint ahogy az a mesékben meg van írva.

2012.5.7.