A zaj királynői


Bíró Szabolcs  2011.4.11. 5:56

„Lány kezébe nem való elektromos gitár!”

Nagyjából ezekkel a szavakkal küldte el Joan Jettet az a gitártanár, akitől a lány először akarta megtanulni, hogy is kell rock n’ rollt játszani. A tanár neve azóta feledésbe merült – Joan rocktörténelmet írt.

Kezdjük azonban az elején! 1975-ben, csupa 15-16 éves csajócával megalakult a világ első, kizárólag női tagokból álló rockbandája. The Runaways – ez volt a neve a csupán négy évig tartó sikersztorinak, melynek azonban máig érezhető a hatása. Joan Jett és (első) zenekara valóban inkább zajt csinált, mintsem kifinomult hangszeres zenét, mégis óriási hatással volt a rockzenére, és egy csapásra meghódította a világot.

A banda menedzsere, a „hisztikirály” Kim Fowley nagyon jól tudta, itt cseppet sem a zenei tudásról, sokkal inkább az újdonság varázsáról van szó. „Először törpékkel akartam zenekart csinálni, de túl pici volt a kezük, nem bírták lefogni a hangokat” – élcelődött nemegyszer, és nem ez volt az egyetlen sértő megnyilvánulása a lányokkal (főleg az énekes Cherie Currie-vel) szemben. Bármily nagy szerepe is volt azonban Fowley-nak a világhír elérésében, azt mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy nem ő hozta létre a Runawayst: a banda alapítója, dalszerzője és legfontosabb mozgatórugója elejétől fogva a gitáros-vokalista Joan Jett volt.

Cikkünk az együttes egykori három tagjával hivatott foglalkozni: Cherie Currie, Lita Ford és Joan Jett nem mindennapi karrierjét vesszük alább szemügyre. Maga a zenekar ugyanis 1979-ben feloszlott, miután kiadtak öt nagylemezt, és túl voltak a legkomolyabb sikereiken. Ezek közt is elsőként kell említenünk az 1977-es japán turnét és tévéfelvételt, illetve a Cherry Bomb című slágert, mely után rögtön felhozhatjuk az I Wanna Be Where The Boys Are, a Queens Of Noise vagy a California Paradise dalokat.

A banda arca, Currie, akivel Fowley eladni kívánta a produkciót, még ’77-ben (a stúdiózás kellős közepén) kilépett, végleg ráunva a producer mocskolódásaira és a hírnévvel járó nehézségekre. A macskaszemű szőke lány csupán tizenöt éves kis csitri volt, amikor a banda frontemberévé választották, és cirka másfél év alatt ikonná vált a világ tinédzsereinek szemében. Ezzel együtt kapott rá azonban az alkoholra és a kábítószerre is, függőségei pedig a karrierje mellett majdnem tönkretették az életét is. Néhány jelentéktelen szólóalbuma mellett színészkedni is próbált, majd mindezt megszakította az elvonó. Miután saját függőségeit leküzdötte, Cherie Currie hozzá hasonló lányoknak kezdett segíteni, és miközben máig passzív rockikonként kezelik – nem fogják kitalálni –, láncfűrész-szobrászként dolgozik.

A zenekar többi tagja (a basszusgitáron egymást váltó Micki Steele, Peggy Foster, Jackie Fox, Victory Tischler-Blue és Laurie McAllister, illetve a dobos Sandy West – aki 2006-ban rákbetegségben elhunyt) leginkább háttérzenészként fordult meg további produkciókban, Joan Jett és Lita Ford azonban önálló produkcióikkal, mindketten frontemberekként törtek az élre a későbbiek során is.

Kettejükkel nem külön-külön, sokkal inkább egyszerre foglalkoznék, hiszen hatalmas szakadékot érzek tátongani mind a személyiségük, mind a zenei világuk és a hozzáállásuk között. Azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy stílusuk és hangszeres tudásuk a nyolcvanas években, jóval a Runaways feloszlása után tisztult le és fejlődött ki igazán.

Számomra Joan Jett fényévekkel természetesebb és őszintébb Lita Fordnál. Nézzünk csak meg egy-egy nyolcvanas évekbeli Jett és Ford videoklipet, és hasonlítsuk össze őket! Míg Joan a maga természetes valójában, nikkelbolhaként ugrál a gitárjával, addig Lita igazodik az aktuális trendhez, és bár dalai sikerültnek mondhatók (főleg az Ozzy Osbourne-nal előadott duett, a Close My Eyes Forever), stílusa, kinézete meglehetősen „kurvás” – ha beírjuk a nevét valamelyik képkeresőbe, láthatjuk, hogy egy-egy korabeli promófotója már-már Playboy-kompatibilis. Lita színpadias mozdulatai, feszülős alig-ruhái önmagukért beszélnek, és gyakran már a dalai hangzása sem annyira rockos (vesszen a nyolcvanas évek puffogós-visszhangzós pergődobhangja!!!).

Miközben Lita Ford igyekezett a lehető leginkább megfelelni és eladni magát, addig Joan Jett nem igazán kötött kompromisszumokat: tucatnyinál is több kiadó utasította vissza, mire zenekarával (Joan Jett & The Blackhearts) létrehozta saját kiadóját, első megjelent lemezéből pedig több mint tízmilliót adott el. Végül pedig érdemes megjegyeznünk, hogy míg Lita Ford csillaga a nyolcvanas-kilencvenes évek elmúltával kihunyt, addig Joan Jett máig koncertezik, dalai ma is felcsendülnek az éterben (gondolom, nem kell külön bemutatnom az I Love Rock n’ Roll vagy a Bad Reputation című slágereket).

Nemrég került a mozikba Floria Sigismondi rendezésében a zenekar történetét feldolgozó film, melyet The Runaways – A rocker csajok címen tekinthetünk meg. Meglehetősen pesszimista és helyenként depresszív alkotást sikerült összehozni, melyben a Cherie Currie-t játszó Dakota Fanning egyszerűen zseniális, Kristen Stewart Joan Jettjénél viszont elképzelni sem lehet unalmasabb, szárazabb, kifejezéstelenebb, egysíkúbb szerepjátszást (pedig Jett izgalmas személyiség, megérdemelt volna egy sokkal jobb alakítást). Lita Ford, Sandy West és Jackie Fox alig kap teret az alkotásban, a film végén sem sorolják fel, melyikükkel mi történt később, a zenekar többi basszusgitárosát pedig simán figyelmen kívül hagyták. A film nagyon szeretne a kultikus The Doorshoz hasonlítani, és lehet, hogy épp ebbe törik bele a bicskája.

A Runaways egyedülálló jelenség volt a maga korában, melyet gombamód szaporodó, kisebb-nagyobb hírnévnek örvendő lány-rockbandák követtek, élükön Cherie Currie kinézetét majmoló énekesekkel. Elsőnek lenni nem csupán óriási lehetőség, de legalább annyira nehéz dolog is – a nőknek ezek az alig-felnőtt lányok tapostak utat a rockzene mocsaras, verejtékszagú útvesztőjébe, hogy az ne lehessen többé kizárólag a férfiak világa.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Ne várjunk a hercegre!

Jády Mónika

Ötletes reklámmal jelentkezett tegnap Zürich közlekedési vállalata.

2011.4.30.  5    4


Asszonyember

Madarász Ildikó

Melinda negyvenegy éves, özvegy családanya, aki kőműves, burkoló, szobafestő és vízvezeték-szerelő.

2011.4.26.    13


Borbarátnők és sommelier-lányok

Kottra Éva

Még néhány évvel ezelőtt is, egy nőnek borról beszélni véteknek, de legalábbis illetlenségnek számított.

2011.4.18.    9


Asszony és villáskulcs

Nagy Erika

A nők megállják a helyüket a legtöbb férfiszakmában is.

2011.3.28.   


A nők nem lamentálnak

Dráfi Emese

Manapság az ember azt tanul, amit akar, és ott dolgozik, ahol tud, ahová ismerősi alapon el tud helyezkedni.

2011.3.18.    21


A nők a hibásak?

Kabók Zita

Az egyes foglakozásokat űző embereket különbözőképpen képzeljük el.

2011.3.10.   

A rovat további cikkei

Egy nő a férfiak között

Halász Kata

Szántó Niki nem férfias. Tűsarkú, szűk ruha és kibontott, hosszú haj nélkül sem lenne az.

2011.3.4.    5