A bátor Barbie
Sok előítélet él az emberekben a Barbie babákkal szemben.
Túl hosszú a lába, vékony a dereka, nagyok a cicijei... A tipikus szőke Barbie-baba lett a „buta szőke nő“ prototípusa. De ennek a baba-kultusznak van egy másik, sokkal érdekesebb oldala is.
Először is felvázolom a jól megfontolt marketing stratégiát:
1. Készíts egy rajzfilmet, amelyet majd DVDn mindenki megvesz, illetve a lányok anyukái majd lemásolják egymás közt, mert a gyereket imádni fogják.
2. Minden rajzfilmhez dobj piacra ugyan olyan Barbie-babákat, mint a főszereplő, kellékekkel, hintóval, herceggel, lovakkal stb.
3. Gyűjts be a hasznot és ezt minden évben legalább egyszer ismételd meg.
A kislányok tényleg rajonganak a Barbie mesefilmekért. Tényleg megvetetik a jóhiszemű szüleikkel a drága babákat, hozzá a hercegeket, barátnőket, egyéb kellékeket. Aztán jöhet a barbies hátizsák, törölköző, pohár, tányér, sminkkészlet, függöny és még sorolhatnám. Jó biznisz ez a Barbie-kultusz!
Mint egy négyéves kislány anyukája, én is végigcsinálom minden éven ezt a körforgást (film-baba-kiegészítők). Mikor először kaptunk a szomszédasszonytól egy ilyen témájú filmet, nem tudtam, mit is várjak tőle. Milyen nagy volt a meglepetésem, mikor végignéztük és aztán napokig ez ment körbe-körbe, mert a lányomnak annyira tetszett!
És nekem, mint szülőnek? Hát ez az. Ez a nagy meglepetés. Nekem is tetszett!!! Nem csak a szép animáció, az ízléses tervezés és kedves történet miatt. Ez a film egy olyan női karaktert helyez előtérbe, amely a mi korosztályunk számára ismeretlen volt. Mi a szerencsétlen, megmentésre váró hercegnők példáján nőttünk fel. Nekünk a mesék azt sugallták, hogy egy nő egyedül, férfi segítség nélkül nem boldogulhat. Vannak is emiatt lelki problémáink, ugye hölgyeim?
Milyen is a Barbie, mint mesefőhős? Egy emancipált, bátor, magabiztos, céltudatos, okos, tehetséges, optimista lány, aki saját maga oldja meg a problémákat, ment meg másokat, vagy saját magát. Persze, nem szégyell segítséget kérni, ha szüksége van rá. A kislányok ezekből a filmekből azt látják, hogy a főhős küzd, gondolkozik mielőtt cselekszik, kitartóan halad a célja felé és az utolsó pillanatig nem adja fel. Amellett a gyerekek még szép zenét is hallanak, musicalt, balettzenét.
Ezért nem bánom, hogy a lányom Barbie-rajongó, mint minden kislány, akit ismerek. Ha ezeken a filmeken fognak felnőni és nem csak a Csipkerózsikán, Hamupipőkén és a többi klasszikus meséken, ez már fél siker és jó alap ahhoz, hogy magabiztos, erős egyéniségű lányokká, nőkké nőjenek fel.
Valamit majdnem elfelejtettem: a Barbie a mesékben nem csak bátor, hanem mindig csinos is. Hát ezt sem rossz, ugye?
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Családi viták kereszttüzében
Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...
2023.10.20. 15
Legyen játékos a beszoktatás!
Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!
2023.9.8.
Az idei év legjobb gyerekzsúrjai
Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!
2023.1.25.
Ágyneműcímkézés az oviban
Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.
2022.12.2.
Nevelés nincs, példamutatás van
A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.
2022.11.9.
El a kezekkel!
A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.
2022.11.3.
Vissza az oviba!
Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?
2022.8.23.
Dekorációs tippek a gyerekszobába
A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.
2022.6.15.
Félelem gyerekkorban
Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.
2021.9.10. 15
A nyár hatása a tanulásra
A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.
2021.7.24.
Gyermektorna otthon
Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!
2020.10.15.
Neveljünk olvasókat! 4.
A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.
2020.6.10.