A fogak védelmében


Kovács Márta  2004.3.24. 21:33

A jólápoltság nemcsak a szem előtt lévő testrészeinken látszik. A tisztálkodás igényét már gyermekkorban meg kell tanulni.

A fogak állapota is árulkodó jele lehet a gondoskodásnak vagy éppen az elhanyagoltságnak. Arról nem is beszélve, hogy az ép fogsor nemcsak esztétikai, hanem táplálkozási szempontból is nélkülözhetetlen.

A gyerekek rendszeres fogmosásra való szoktatását nem lehet elég korán kezdeni! Igaz, ekkor még tejfogaik vannak, de mire a maradandó fogak kialakulnak, a fogmosásnak rendszeressé kell válnia. Kisgyerekkorban a csemeték nyitottak mindenre, ami változatos és érdekes, érdemes ezt kihasználni! A különféle színű fogkefék közül a gyerek saját maga válassza ki, amelyik neki tetszik! Csupán arra ügyeljünk, hogy kis fejű, rövid nyelű, kifejezetten gyerekeknek tervezett fogkefék közül válogathasson.

A könnyű kis „játékot” aztán szívesen veszik a szájukba, hogy a tükör előtt állva, a szülőt, testvért utánozva szinte észrevétlenül tanulják meg játékosan mindazt, ami aztán rutinná, megszokássá, természetessé válik. Így a későbbiekben még a rendszeres évenkénti fogorvosi ellenőrzés sem kelt majd félelmet benne.
A kisgyermek mosolya is -- akárcsak a felnőtteké -- akkor szép, ha a fogaik ápoltak és egészségesek.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.