A rajz

Nagy Csivre Katalin  2013.11.27. 4:30

Ne sodródjunk át vakon az életen, hiszen magunkhoz engedhetjük a bölcsességet, a szelíd jóságot, a gyermeki szeretetet, az életet.

Reggel 6:00

Csend, nyugalom, békésen szunyókáló család, édes álmok, bárányfelhős nyárról. Pihe-puha ágyában forgolódik Pannika, picurka kicsiny leányka. Kisvártatva megszólal a vekker. Éles, ordító csörgése durván felrázza a családot. Viszlát nyugalmas bárányfelhős álmok! Isten hozott reggel, hétfő reggel! Légy üdvözölve új hét!
Anya pattan ki elsőnek az ágyból, hamar kiugrik, két lábbal négyfelé szalad. Egyetlen perc alatt végiggondolja a napi teendőket. Ingerültség, stressz, nyugtalanság férkőzik a kora reggel első pillanatai közé. Pakolás, tízórai-készítés, iskolatáska-kontroll, reggeli menü felszolgálása. A laptop, a mobiltelefonok, a dosszié a helyén. A férj frissen vasalt ingje sem ugrik elő magától a szekrényből, de előkerül az esernyő, a tornazsák és a délutáni bevásárlási lista is. Reggel hét óra tíz perc. Anya egyre feszültebb.
- Jaj, elkésünk! – kiált fel hangosan. – Gyerekek, gyorsan ki az ágyból, elkésünk, reggel van, mosdás, fogmosás, öltözködés, reggeli és indulás, indulás. Iskola! Siessetek, siessetek!
A gyerekek fittyet hányva anyjuk türelmetlen noszogatására a fejükre húzzák a takarót. - Nem. Nem akarunk felkelni...!
Siessetek! – visszhangzik mindenfelől.
7:20
Anya rémülten rohan, a szobába a gyerekekhez, már ordítva: Siessetek! Egy percre elnémul. Fura gondolatok keringnek a fejében. Uramisten! Ez a hét kezdete? Így üdvözlöm a gyerekeimet, az új hetet, a kezdetet? Idegesen, ingerülten, durván – siessetek? Miért? Hova? Mi értelme?
Panni testvérei a fürdőszobában készülődnek, míg ő még csak nyújtózkodva, lassan, komótosan kullog le az emeletes ágyról. Nyugodtan, derűsen tekint ki az ablakon.
– Jaj de jó, jaj, de jó, gyönyörű idő van, gyönyörűen süt a napocska, ugye ma kimegyünk a játszótérre? Anyaaaa, léciiii...
– Pannikám, mosdás, öltözködés, reggelizés és irány az iskola – hangos, kategorikus utasítás a válasz.
– Siessetek gyerekek! Elkésünk. Siessetek!
7:55
A család megérkezik az iskolaudvarra, a gyerekek villámgyorsan pattognak ki az autókból. Rohanás és tumultus a kapuban. Panni búcsúzóul szomorú szemmel néz anyjára: – Anya, miért sietünk mindig? Anya miért kell iskolába járni? Még azt akartam mondani, hogy...
– Siessetek, siessetek gyerekek, el ne késsetek! – hallatszik innen-onnan-amonnan.

Kedd reggel, 6:00

Anya pattan ki elsőnek az ágyból, hamar kiugrik, két lábbal négyfelé szalad.
- Siessetek, siessetek, el ne késsetek!
7:55
Panni szomorú szemmel néz az anyjára: – Anya, miért sietünk mindig? Anya, miért kell iskolába járni? Még azt akartam mondani, hogy...
– Siessetek, siessetek gyerekek, el ne késsetek! – hallatszik innen-onnan-amonnan.

Szerda reggel, 6:00

Anya pattan ki elsőnek az ágyból...
7:55
...Panni szomorú szemmel néz az anyjára.

Csütörtök...
...Péntek...
...Siessetek! Vár az iskola!

Hétfő
6:00...
...7:00
Csend. Nem csörög a vekker. Mi történt?

A hajnali napsugarak elsőként anyát csalogatják ki az ágyból. Döbbenten veszi tudomásul, hogy elaludtak! Este elfelejtették beállítani az órát, és... már reggel nyolc óra is elmúlt! Két órával később indul a nap, a hét. Két órába Istenem mennyi minden belefér(ne)!

A családfő már kora reggel elment otthonról, és nem ébresztette fel őt. Vajon miért nem? Anya ösztönösen kapkodni kezd, hangosan rikácsolja föl a házat. A fogasról leakasztja köpenyét, hogy felvegye. Álmosan a zsebébe nyúl, ahol egy darab papirost tapint. Pannika, a kis elsős lánya csempészte bele előző este. A rajz három gyereket ábrázol, ahogy szaladnak egy nagy szürke esőfelhő felé, anyjuk utánuk. Mögöttük a napsütés, tarka-virágos rét.

Zűrzavar, ellentmondások, különös érzelmek lepik el az anyát. Leül a konyhaasztal melletti kanapéra. Mit üzen a kép? Mire hívja fel a figyelmét? Egy rajz, sokrétegű, rejtjeles beszéd. Némán, csendben ül. Most meghallja, meglátja az üzenetet, amire eddig süket és vak volt. Mi ez a különös képzet? Most nem siet sehová. És nem siettet. Nem. Nem néz az órára. Ma nem kell az óra. Eldobom. Hogy legyen időm. Csak ma. Csak nekünk. Pannikához igyekszik, aki nyújtózkodva, mosolyogva kel föl az ágyból, anyjához siet, s átöleli. Meglepő és szokatlan módon anyja most nem fejti le magáról a lány karját siettetve, mint máskor. Máskor, amikor ő maga is egy sodródó, nyugtalan átutazó a pillanatban, a percben, az órában, a napban. Sodródik az árral, a napi rutin vascölöpeit cipelve. Most azonban nem siet. Lánya ölelésében időtlenségbe burkolózva némán áll. Panni mosolygó szempára meglepetten néz az anyjára: Ma nem sietünk anya? Ma nem kell iskolába menni? Azt akartam mondani, hogy... ma szeretnék veled lenni, veled beszélgetni.

Anyja ekkor előveszi a zsebébe gyűrt rajzot. Köszönöm Pannikám az ajándékot. Beszélgessünk!
És beszélgetnek. Időtlenül.

A hétköznapok kalodájában vergődő, küszködő ember, aki az élet homokórájának rohamosan hulló perceit számolgatja ijedt rémülettel, ma elaludt. Vagy csak pihent? Ki tudja...?

A rajz beszédes jelképpé lett: belső szabadságot kínáló lehetőségeink ingyen adatnak nekünk. Ne sodródjunk át vakon az életen, hiszen magunkhoz engedhetjük a bölcsességet, a szelíd jóságot, a gyermeki szeretetet, az életet. Az anya nem gyűrte vissza a rajzot köpenye zsebébe. Azóta mindig magával hordja, mindenhova.

Hozzászólások

@

Küldés