Apró-tanácsok


Póda Erzsébet  2004.7.19. 15:11

Az alábbi sorokban néhány gyereknevelési tanácsot gyűjtöttünk csokorba. Előlegbe csak annyit: tanúsíthatjuk, ismeretségi körünkben eddig mindegyik bevált…

Ne túl korán, ne túl későn, ne túl gyorsan!
A kisgyereket nem szabad erőszakkal kényszeríteni a szobatisztaságra! Ez kényes feladat, sok türelmet, odafigyelést és időt kíván! Nem szabad a gyerekre sem haragudni, sem kiabálni, sem feleslegesen idegeskedni, ha a visítva szalad el a bili elől, vagy képes órákon át üldögélni rajta, hogy aztán amint levesszük róla, nyomban félrevonuljon a lakás egyik titkos szögletébe... Az eldobható pelenkák kora virágzik, tehát nem kell a kicsit 9 hónapos vagy akár egy éves korában bilire ültetni. Még akkor sem, ha a szomszéd vagy az ismerős azzal dicsekszik: bezzeg az ő gyereke, unokája már „mióta” szobatiszta! Az övé talán csodagyerek…

Az ideális kor a gyerek 18-24 hónapos kora közötti időszak (de van, aki csak 3-4 évesen lesz szobatiszta, ez nem függ össze az értelmi képességeivel). A megfelelő pillanat, ha a pelenka a délutáni alvás után vagy reggelre már folyamatosan (kb.két hétig) száraz marad. De ne felejtsük el, három éves korig bármikor előfordulnak balesetek! A szigorúsággal csak kárt okozunk. Hagyjuk, hogy a saját ritmusa szerint fejlődjön!

Fontos betartani a lépéseket: először ismerkedjen a bilivel, játsszon vele. Aztán magyarázzuk el mire való, és lassan vegyük rá, hogy próbálja ki. Ha megérti, helyezzük el a bilit a vécében vagy fürdőszobában. Előfordulhat, hogy elkezd a „végtermékkel” játszani. Tilos a kiabálás! Cirkuszolás nélkül vigyük kezet mosni. Ha ugyanis azt hallja: a testéből származó valami undorító, azt gondolhatja, hogy ő is olyan -- ez pedig komoly komplexusokhoz vezethet. Viszont mindig dicsérjük meg, ha a dolgát a bilibe végzi, hiszen komoly teljesítmény ez tőle! Előfordulhat, hogy a kicsi fél a vécé lehúzásától. Valójában azért aggódik, mert úgy gondolja, hogy testének egy darabja tűnik el a lefolyóban. Nyugtassuk meg, vagy tereljük el a figyelmét!

Irkafirka
Előbb vagy utóbb, de mindenképpen a második életév vége felé, a gyerekeken kitör a rajzolási szenvedély. A papírra először irkafirkákat rajzolnak, kis formátlanul kerek valamiket, melyekből egy-egy vékony inda fut görbén jobbra-balra. Művükről aztán nagy büszkén jelentik ki, hogy ez éppen anyuka vagy apuka. Ne akadályozzuk meg őket alkotói kedvükben! Ha rákapnak a „barlangrajzokra”, borítsuk be a falat csomagolópapírral, hadd művészkedjenek kedvükre! Bár azt hihetnénk, pici kezükbe kis ceruzácska illik, nem így van. A nagyobb, jobban megfogható ceruzákkal bánnak ügyesebben, ezért ilyet vegyünk nekik. Később már a füzetlapot, vagy az egyszerű papírlapot részesítik előnyben, és a fallal szemben a földön, majd az asztalon rajzolgatnak. Addig pedig hagyjuk a falon a védőborítást. Majd a barlangrajzolási kedvük alábbhagyása után tekerjük fel, és művészi alkotásaikat tegyük el emlékbe!

Mozogva játszani
A játéküzletek csak úgy roskadoznak a sokféle árutól. Bizony, a szülők, nagyszülők nincsenek éppen könnyű helyzetben, amikor ajándékot szeretnének vásárolni a gyerekeknek. És persze nehéz „felnőttfejjel gyerekszemmel” játékot választani. A kutatások azt bizonyítják, hogy a jó ízlés kialakulása már gyermekkorban kezdődik, ezért válasszunk természetes alapanyagú – pl. fa, textil -- játékokat. És olyanokat, amelyek megmozgatják a gyerek fantáziáját, amelyet összerakhat és szétszedhet. A kisebbeknek kézügyességet fejlesztő játékokat válasszunk, melyek színesek, mozognak, és hangokat adnak ki. A nagyobbaknak összerakható vagy kirakó játékot. Egyet mindig tartsunk szem előtt: soha ne a játék mozogjon, hanem a gyerek! Tehát, ha autó, akkor ne távirányítós, hanem olyan, melyet órákon át lehet ide-oda tologatni a szőnyegen. Feleslegesen ne tömjük tele a gyerekszobát játékokkal, mert a gyerek egy idő után már nem tud örülni nekik.

A gyermek intelmei szüleihez
-Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, mit csikarhatok ki tőled, hiszen gyerek vagyok.
-Légy velem határozott (de sohasem durva és erőszakos!)! Ez azért fontos nekem, mert így biztonságban érzem magam.
-Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel! Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
-Kérlek, légy hozzám türelmes, hiszen még nagyon keveset tudok a világról, sok mindent kell megtanulnom!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.   


Neveljünk olvasókat! 4.

Kovács Márta

A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.

2020.6.10.